MU Színház előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. A MU Színház 1992 óta működik a főváros XI. kerületében. A befogadó színházként (is) működő intézmény számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget. Az épületben egy színházterem, egy stúdió, egy próbaterem, egy galéria és egy kávézó működik napi rendszerességgel. A befogadás mellett a MU mint önálló színház célja saját előadások és színházi nevelési programok létrehozása, szakmai programok (fesztiválok, konferenciák, workshopok) szervezése, kerületi civil szervezetek támogatása és társadalmi felzárkóztató, konvertáló programok létrehozása.

A Budapesti Operettszínház kamara játszóhelye, a Kálmán Imre Teátrum, műsor, online jegyvásárlási lehetőség. A színház közel száz év után újra összenyitotta főépületével az 1922-ben leválasztott, hajdani Moulin Rouge-t, így egy egyedi színpadtechnikával felszerelt, különleges hangulatú kamara játszóhellyel gazdagodott, az előtérben pedig a tágas Teátrum Café várja a Pesti Broadway művészeit és a kultúraszerető közönséget.

Programok, koncertek, események a Eiffel Műhelyházban 2026-ban. Az Operaház Eiffel Műhelyháza különleges élményt kínál minden zenekedvelőnek: változatos koncertek, kamarazenei estek és különleges előadások várják a látogatókat. A modern tér és a páratlan akusztika tökéletes hátteret nyújt a klasszikus és kortárs zenei élményeknek, ahol a művészet közelebb kerül a közönséghez, és minden előadás felejthetetlen élménnyé válik.

Rigoletto opera előadás - A mantovai udvar nőket habzsoló férfitársadalmában a nemeseket szórakoztató torz bohóc senkit nem kímél vicceivel. Mégis azt reméli, hogy a maró gúny, amivel mások fájdalmát fogadja, nem üt majd vissza rá. Csak jól el kell választani a munkát és boldog magánéletét. De amikor lánya saját vágyait követve kilép a biztonságot adó zárt falak közül, épp Rigoletto titokzatos kettős élete okozza vesztét.

Kolibri Színház előadások 2026. A Kolibri Színház épületében egyaránt kínál báb, gyermek, valamint felnőtt előadásokat. A Kolibri Fészek gyermek-szobaszínház. A Kolibri Pincében alternatív színházi előadások, vendégprodukciók, jazz- és irodalmi estek, idegen nyelvű előadások találnak otthonra. A 3 játszóhely egymástól különböző, mégis egymást kiegészítő műsora lehetővé teszi, hogy a Színház a főváros és az ország gyerekszínháza, igazi családi színház legyen.

Magyar Állami Operaház előadások 2026-ban online jegyvásárlási lehetőséggel. Budapest legimpozánsabb épülete, az Ybl Miklós által tervezett, 1884-ben megnyílt Operaház igazi ékszerdoboz. A falai között található gyönyörű faragványok, aranyozott, bársony és márvány felületek, lépcsők, erkélyek és freskók, amellett, hogy feledhetetlen látványt nyújtanak, számos izgalmas történet szemtanúi is voltak.