Udvari Kamaraszínház előadások online jegyvásárlási lehetőségge 2025-ben. A színház mindenkori feladata megmutatni a láthatatlant, és bár az utóbbi években a fantázia elsőbbséget élvez, a szenzáció és az élményközpontú színház divatját látjuk érvényesülni, mi a láthatatlan színpadra állításában nem elsősorban a fantáziánkra, hanem a tényekre hagyatkozunk. Tudás nélkül ugyanis a fantázia veszélyes – többek között ezen bukott meg sok eszme is a történelem folyamán –, ezért mi hiteles történelmi darabokat állítunk színpadra. Célok helyett küldetésünk van: szeretnénk kiegészíteni a történelemkönyveket néhány agyonhallgatott fejezettel, szeretnénk elvinni a nézőt olyan helyszínekre, ahol az időkorlátok miatt sosem járhatna, szeretnénk reflektorfényben megmutatni néhány olyan történelmi személyiség jellemét, akinek a döntései mindannyiunk mai sorsát is megpecsételte, de legfőképpen azt reméljük, hogy alkotói munkánk gondolatébresztő lesz és további kutatásra, olvasásra sarkallja a nézőt.

A Hevesi Sándor Színház előadások, programok. A színház lényege az előadás, a közös együttlélegzés, ami mindig egyszeri és megismételhetetlen. Minden idegszálunkkal a nézőkért vagyunk, hiszen visszaigazolást tőlük kapunk a munkánkról. Igazi műfaji sokszínűséggel várjuk kedves nézőinket egész évben, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban!

Színházi előadásokra hívjuk Szentendrén. Programajánlónkkal azt szeretnénk elérni, hogy megérezd, átéld, megtapasztald, mitől jó dolog Szentendrén időt tölteni, vagy akár itt élni. Az élmények összekötnek és építenek. Bizalmat teremtenek és az összetartozást erősítik. Azon vagyunk, hogy a Szentendrén megélt élmények, a nálunk játszott játékok, az itt ajánlott programok, vagy csak egyszerűen a Szentendrén eltöltött idő igazi felejthetetlen értékké váljon az életedben. Irány Szentendre!

A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A színház törekszik, hogy társulatát olyanok alkossák, akik a városhoz kötődnek. A település kulturális és művészi életében meghatározó szerepret vállal. Társulata rendszeresen vendégszerepel a különböző magyarországi helyszínek mellett a környező országok magyarlakta településein is.

Az egri Gárdonyi Géza Színház aktuális előadásai 2025. Online jegyvásárlási lehetőség. Az intézmény meghatározó szerepet tölt be Eger kulturális életében. A színház évadai minden évben egy meghatározott tematika köré épülnek fel. A színvonalas előadásokról a színház iránt rajongó társulat gondoskodik.

A Bajai Fiatalok Színháza Baja város 1996 óta működő színházi társulata. Célunk, hogy változatos műfajú előadásainkkal minél szélesebb közönségrétegeknek biztosítsunk minőségi szórakozást állandó játszási helyeinken, a Bajai Városi Színházteremben, és a Bácskai Kultúrpalotában. A színházi előadások létrehozásán túl foglalkozunk diákok, fiatalok képzésével, tanításával is tehetséggondozó műhelyünkben, a Bajai Színistúdióban. Így állandó tagjainkon kívül produkcióinkban rendszeresen fellépnek a Színistúdió növendékei is. Társulatunk a megalakulás óta eltelt évek során több mint 50 nagyszínházi produkciót hozott létre, melyek között megtalálhatóak vígjátékok, musicalek, táncjátékok, színművek, mesejátékok és komolyabb drámák is. Egész évadban sokszínű előadásokkal várjuk a helyi és a Bajára látogató közönséget.

A Székesfehérvári Balett Színház előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A társulat megalakulása óta arra törekszik, hogy meghonosítsa a kortárs balett tánckultúráját Székesfehérváron. A színház repertoárját a kortárs balettek alkotják. Kiemelt figyelmet szentelnek a balett műfaj megismertetésének a fiatalabb korosztályokkal.

A Budapesti Operettszínház kamara játszóhelye, a Kálmán Imre Teátrum, műsor, online jegyvásárlási lehetőség. A színház közel száz év után újra összenyitotta főépületével az 1922-ben leválasztott, hajdani Moulin Rouge-t, így egy egyedi színpadtechnikával felszerelt, különleges hangulatú kamara játszóhellyel gazdagodott, az előtérben pedig a tágas Teátrum Café várja a Pesti Broadway művészeit és a kultúraszerető közönséget.

Pécsi Nemzeti Színház előadásai online jegyvásárlási lehetőséggel 2025-ben. A Pécsi Nemzeti Színház egész évben változatos színházi darabokkal várja a kultúrakedvelő vendégeit Pécsett. A több szín megjelenitésére kiválóan alkalmas forgószínpad, a színdaraboknál a művészi hatás fokozására is alkalmazható 4 részben siillyedő zenekari árok, azonkívül az új fény-, hang- és videorendszer, s a klimatizált nézőtér már mind-mind a modern kor és természetesen a nézők igényeit hivatott estéről estére szolgálni.