Országos eseménynaptár

A Vén fák tanösvény hazánk több szempontból is egyedinek számító élővilágába kalauzol el minket. A mintegy 2 km hosszú útvonal az ún. Kerékhegy természeti értékeit, tájtörténetét, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi célú erdőkezelését mutatja be. A Vén fák tanösvény hossza 2 kilométer.

A 10 km hosszú útvonal a gyékényesi és az őrtilosi vasútállomásokat, illetve a zákányi és beleznai vasúti megállóhelyeket érinti. A túrázók az illír gyertyános-tölgyesek és bükkösök élővilágával ismerkedhetnek meg, miközben gyönyörködhetnek a Látó-hegyről és a Szentmihály-hegyről eléjük táruló panorámában. A piros kereszttel jelzett útvonalon 7 információs tábla található.

A pörbölyi gátőrháznál kezdődik az egyik legsajátosabb gemenci tanösvény, a Nyéki-Holt-Duna tanösvény. Megtekinthető a fokozottan védett Nyéki-Holt-Duna vízinövényekkel és náddal átszőtt világa. A tanösvény 2 km hosszú és 7 állomáson tájékozódhatnak a kirándulók.

Soponyán az Ökoturisztikai Látogatóközpont nagyon szép erdős-tavas környezetben található. Erdészeti és vadászati múzeummal, nagyvad- és szárnyasvad bemutatókerttel, erdészeti és vadgazdálkodási tanösvénnyel, kerékpárutakkal, kerékpár- és csónakkölcsönzési lehetőséggel és lovaskocsizással várja a feltöltődésre vágyókat.

MezoZOOikum – Dínók Földjén című állandó kiállítás 2019 óta látogatható a miskolci Pannon-tenger Múzeumban. A „Dinók Földjén – MezoZOOikum” nem kevesebb, mint 180 millió éven és legalább tíz kontinensen (!) keresztül utaztatja majd meg látogatóit.

Egerszalók igazi nevezetessége a község déli részén a föld mélyéből feltörő hévízforrás, mely 65-68 °C-os. A domboldalon lefolyó víz 1200 négyzetméteres látványos mészkőlerakódást épített, ami Európában egyedülálló. A sódomb helyi védelem alatt áll, kiépített sétaúton lehet megközelíteni, sötétedés után a szivárvány színeiben pompázik. Látogatható bármikor, önállóan, belépőjegy nélkül.

Balatonmagyaród község határában, a Kányavári-sziget bejáratával szemben található az Állatsimogató. Ez az a hely, ahol a gyermekek és felnőttek egyaránt kellemesen tölthetik el szabadidejüket, és élvezhetik az állatok és a természet közelségét.

Nyíregyházi kis oázisunkban közvetlen közelségben ismerkedhetnek meg a gyerekek az állatokkal. A pihenni vágyókat várja a fák alatt való csendes kikapcsolódás, a rendezvényhelyszín pedig a szülinapi zsúroknak ad otthont.

Titkok a föld alatt – ásványok, kőzetek, drágakövek címmel állandó kiállítás látogatható a Magyar Természettudományi Múzeumban. Kíváncsi rá, hogy nézhet ki egy mindenes fehércseléd, vagy mik a tagjai egy Betéti ásványtársaságnak? Hogyan segíthet a ház körül egy föld alól előkerült háztartási alkalmazott? Mit tisztítanak a szagmunkások? Egyáltalán miért kell ismernünk az ásványokat? Az ásványok részei mindennapi életünknek. Nincs olyan nap, hogy valamilyen formában ne találkozzunk velük. Gondoljunk csak az ételeinkben megtalálható sóra, a ceruzánk belét adó grafitra vagy a szerencsésebbek ékszereiben előforduló smaragdra vagy gyémántra.

Őskori régészeti és ásvány kiállítás: A környék régészeti leleteit és ásványkincseit tárja a látogatók elé, köztük a négyezer éves centeri ember alakú urnát és a hangonyi pálos-rendi kolostor gótikus ablakív töredékét.