Az esztergomi bunkertúra kisebb kalandtúrával egybekötött bunkerlátogató-túra, gyönyörű természeti környezetben a volt magyar, német és szovjet katonai használatú területen. A túra során megismerheti a Kis-Strázsa és Nagy-Strázsa hegyek mélyén található érdekes építményeket, megtekintheti a terület legtöbb bunkerfajtáját, amiket csak kevesen ismernek eldugottságuk miatt. A túra közepes nehézségű, két hegyre megy fel, egyikre az elején, másikra a végén, közte viszonylag sík terepen halad. A túra előre meghirdetett időpontokban kerül megrendezésre.

Az arborétum Pintér János nyugalmazott pécsi banktisztviselőről kapta nevét, aki az 1920-as években kezdte el itt a növények telepítését. Halála után a kert nagy részét visszahódították a természetes erdőtársulások, növelve ezzel az arborétum fajgazdagságát. Így napjainkban az eredeti társulások és a díszfajok érdekes elegye alkotja a kert növényzetét.

Az ősz beköszöntével megérkeztek a darvak a Hortobágyra. Ezen időszak legvonzóbb természeti eseménye a daruvonulás. A daru a Hortobágyi Nemzeti Park jelképe és egyben az egyik legféltettebb természeti értékünk. A több tízezer daru naponta ismétlődő, alkonyathoz kötődő mozgalmának, a daruhúzásnak a megtekintésére szeptember végétől november elejéig szerveznek túrákat.

A Sóstó Székesfehérvár belterületén, a város déli részén fekszik, amelyet a 121 ha területű országos védettségű Sóstó-Homokbánya Természetvédelmi Terület és a 97 ha területű helyi védettségű Sóstó Természetvédelmi Terület alkot. A Sóstó bármikor felkereshető, a kilátás és az élmény mindig páratlan. Rendszeresen indulnak ökotúrák.
Kiemelt ajánlat

A Sóstó Székesfehérvár belterületén ökotúrákkal, madárlesekkel, természetbarát nyári táborokkal, családi és gyermekprogramokkal várja a látogatókat. A területen kialakított tanösvény szabadon, díjmentesen látogatható. A Sóstó Látogatóközpont szakvezetéssel, környezeti nevelő foglalkozásokkal várja a kirándulókat. A terület újdonsága, a Sóstó Vadvédelmi Központ országos szinten egyedülálló az állatmentésben és rehabilitálásban, melybe a látogatók is betekintést kaphatnak.

Bakonyi vezetett túrák télen-nyáron. A túrák kiindulópontja Bakonybél. A Bakony tökéletes helyszín a túrázáshoz,kiránduláshoz. Csodálatos erdei, völgyei a Bakony régi misztikumából még ma is sok mindent őriznek. Kikapcsolódás, nyugalom, természetközeli élmények várnak a bakonyi bakancsos turistákra.

Kalandra fel, szabadtéri kincskeresésre hívunk és várunk Tihanyban! Fedezzétek fel Tihanyt vadonatúj és egyedülálló játékunk segítségével. Az UrbanGO első balatoni játéka más szemmel mutatja be a település utcáit, tereit, és ismerteti meg épületeit. Nem csupán egy játék, hanem egy hatalmas élmény vár rátok, ami nem csak a gyerekeknek, hanem felnőttként is izgalmas és feledhetetlen.