Együttesünk 1991-ben alakult a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán. Muzsikánk műfaji meghatározására leginkább az ’énekelt vers’ vagy a ’megzenésített vers’ kifejezéseket alkalmazzák, de a ‘folkzene’, vagy a ‘worldmusic’ elnevezéseket sem szoktuk visszautasítani. Hangszereink többféle zenei kultúrát idéznek: a populáris műfajok gitárjától kezdve, az európai műzenében és paraszti zenében egyaránt használatos hegedűn és nagybőgőn keresztül, a délszláv népzene tamburájáig, vagy a mandolinig. E sajátos hangszereléssel szólaltatjuk meg általunk nagyra becsült költők verseit, egyfajta szubjektív interpretációval dallá formálva azokat, mint a vágánsok, igricek, lantosok, akik a verseket még énekelve adták elő.

A KARTHAGO együttes ma Magyarországon és közép-Európában is, az egyetlen olyan élő, igazi rocklegenda, amelynek tagjai, az 1979-es megalakulásuktól kezdődően, a mai napig is aktívan, változtatás nélkül, együtt muzsikálnak! Ennek a kivételes hitelességnek és természetesen az erőteljes, emellett színvonalas, minőségi zenéjüknek, az évtizedeket és generációkat átívelő slágereiknek, valamint a látványos színpadi shownak köszönhető, hogy napjainkban a zenekar minden egyes koncertjére sokezren látogatnak bárhol az országban, sőt a határainkon túl is.

A múzeum színes programkínálatával, néprajzi, régészeti és helytörténeti kiállításaival szorosan kapcsolódik Tokaj városához és környezetéhez. A tavaszi és őszi hónapokban folytatódnak a Szalonest beszélgetős-borozgatós programjai, nyáron pedig a Zenélő Múzeumkert koncertjeire várjuk kedves vendégeinket. A Tokaji Múzeum nyáresti programkínálatával egyedülálló alkalmat kínál a zeneszerető közönségnek.

2025. évi programajánló Jánosházán. Idén a Batthyány Lajos ÁMK Művelődési Ház és Könyvtárban 16 kiemelt rendezvény tartanak. A városi rendezvényből sok kiemelt esemény lesz Jánosházán. Városnapok, ünnepi rendezvények, irodalmi műsorok várják egész évben a Jánosházára érkezőket. Az itt található Erdődy-Choron várkastély érdemes és értékes látnivaló a településen!

Fegyverneki programajánló. A településen a közösségi életnek nagy hagyománya van, színtere a Művelődési Ház, ahol 10 gyerekcsoport, valamint a Baldácsy Antal Művészeti Egyesület 4 felnőtt csoportja a népzenei, néptánc hagyományokat ápolja, valamint egy felnőtt női énekkar gazdagítja közművelődésünket.