André Kertész Fotómúzeum és Emlékház Szigetbecse

André Kertész Fotómúzeum és Emlékház Szigetbecse


André Kertész (1894-1985) egyike azoknak a magyaroknak, akik a nagyvilágban sokkal híresebbek, mint itthon. A 20. századi fotóművészet egyik legnagyobb alakja számára Szigetbecse jelentette a fiatalon otthagyott Magyarországot, mert gyermekkora boldog nyarait nagybátyjánál töltötte Szigetbecsén. Őrizzük emlékét, hirdetjük nagyságát.

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES NYITVATARTÁSI IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt információk már lehet, hogy NEM AKTUÁLISAK! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

André Kertész Fotómúzeum és Emlékház Szigetbecse

Az emlékház számára André Kertész által adományozott 120 fotó az egyetlen olyan válogatás a fotóművész életművéből, amit ő maga állított össze, s megismertet bennünket azzal, hogy mit akart megmutatni magából kifejezetten a magyar közönségnek.

Az emlékházban tárlatvezetés is kérhető  "André Kertész és Szigetbecse" címmel.

Az emlékmúzeum 1987-ben nyílt meg. A község 1994-ben a múzeum felújításával, emléktábla avatásával emlékezett meg Kertész születésének 100 éves évfordulójáról. A művész halála után New York-i lakásából ide került néhány bútor és személyes tárgy is.

Szigetbecse helyszínként keretbe foglalja a sok évtizedes fotóművészi pályát. 1913. tavaszán készült egy fotó a szigetbecsei Duna holtágáról, ahol a bátyjával csónakáztak. Később azt írta erről a fotóról, hogy modernebb kompozíciót azóta sem tud elképzelni. Az utolsó becsei fotó ugyanezt a holtágat örökítette meg 1984. július 31-én. A két felvétel között több mint 70 év telt el.

"Itt vagyok gyermekkori emlékeim legdrágább helyén, és fájó szívvel gondolok azokra a gyönyörű emlékekre, mik idekötnek. Az életem gyönyörű volt. Emberileg próbáltam gondolkodni, emberileg próbáltam élni. Ennek alapja Szigetbecse. Ha én itthon járok, mindig felkeresem Szigetbecsét. Szigetbecse művészetem bölcsője." 

Az emlékmúzeum felújított parkjában avattuk fel André Kertész szobrát, mely Zsin Judit alkotása. Ekkor nyitottunk meg a helyi és környékbeli amatőr fotósok időszakos fotókiállítását "Szigetbecse a mi kis falunk" címmel.

A kis park nyitott, bármikor látogatható.

Nyitva tartás:

2023. júliustól augusztus végéig, szerdától vasárnapig 11-17 óráig.
2023. szeptemberében szombaton és vasárnap 11-17 óráig.

Előzetes bejelentkezéssel hétköznap tárlatvezetés: "André Kertész és Szigetbecse" címmel.

Az év többi napján előzetes bejelentkezéssel látogatható az emlékmúzeum.

Találatok száma: 1
Szigetbecse programok 2023. Események, rendezvények

Szigetbecse programok 2023. Események, rendezvények 2023. december 31. (Vasárnap)

Szilveszteri bál

Szigetbecse programajánló. A Csepel-sziget déli részén, a Ráckevei-Duna holtága mellett fekszik, a fővárostól mindössze 48 kilométerre. Bővebben


Népszerűség
Találatok száma: 1
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Dunapartman Szigetbecse

Dunapartman Szigetbecse

Közvetlen vízparti kertes házak (6db), mindegyik saját stéggel a Ráckevei-Soroksári holt Duna-ágon. A víz sodrása elenyésző, fürdőzésre, horgászatra kiváló vízparti nyaralók. Kisállat-barát és kisbaba barát házaink is vannak. Klimatizált, fűthető házak. Télen-nyáron gyönyörű. Bővebben


Kiemelt partner

Kiemelt ajánlatok

Szigetbecse programok 2023. Események, rendezvények
Szigetbecse programok 2023. Események, rendezvények
  • Szigetbecse
2023. december 31. (Vasárnap)

Foglaljon szállást!


Foglaljon szállást!

Szigetbecse programturizmus

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG