Budakeszi Arborétum
Az 55 éve alapított Budakeszi Erdészeti Arborétum a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt a kirándulni vágyóknak. Az itt eltöltött nyugodt séták mellett a folyamatosan fejlődő, eszközrendszerében bővülő játszótér, valamint a színes programok kínálnak lehetőséget az aktív kikapcsolódásra.
Budakeszi Arborétum
A Budakeszi Erdészettel egyetértésben a növényvilág is gyarapszik, tavaszi hagymásokkal, gyöngyvirággal, peóniákkal és egy-egy fafajjal is bővült az Arborétum élővilága.
Az erdei tóban őshonos mocsári teknősök élnek, az állatsimogató területén pedig kis madárházban figyelhetőek meg kacagó gerlék és fürjek, ezzel is elősegítve a szemléltető oktatást, ami az arborétum fontos tevékenységei közé tartozik.
A szervezett programok egy-egy természeti esemény, hagyomány vagy ünnep köré szerveződnek. Évről évre bővül a program paletta és gyakorlatilag a természetjárás aktív időszakában folyamatos. A tematikus programok alkalmával minden korosztály találhat itt érdekes elfoglaltságot.
Az óvodai- és iskolai osztálykirándulásoknak, céges csapatépítőknek, baráti találkozónak is kiváló helyszíne a Budakeszi Arborétum.
Az arborétum története
A közel 30 ha kiterjedésű, nagyjából négyzet alakú arborétum létrejöttében fontos szerepet játszott a Budapest környéki közjóléti- azaz parkerdőként nyilvántartott zöldövezeti területek fejlesztése az 1950-es években.
Az Erdészeti Tudományos Intézet az említett területek betelepítéséhez keresett elsősorban exóta - nem őshonos - fajokat, amelyek megfelelő növekedést mutatnak. A kísérleti telepítés másik célja az volt, hogy a klímaváltozásra felkészülve az említett exóta fajok viselkedését vizsgálják erdőállományban. Ezen fajok jelentős része díszkerti növény, amelyek itt akár a 70 éves kort is megélték. Ezzel összefüggésben a terület erdészeti arborétumként való meghatározása 1958-ban történt.
Az alapító Galambos Gáspár (1900 - 1980) erdőmérnök vezetésével a kiválasztott növényfajokat szabályos parcellákba ültették, a szegélyező utak, nyiladékok találkozásánál kisebb-nagyobb köröndöket alakítottak ki, amelyek hangulatos megállói egy-egy útvonalnak.
A telepített növényfajok nagyobb hányadát a Kámoni Arborétum, kisebb részét a volt Természetvédelmi Hivatal irányította ide arborétumokból, parkokból.
Az 1060 fajta növény részletes értékelése, felmérése és katalogizálása az 1970-es években zajlott. Az arborétum 1978-ban a Budai Tájvédelmi Körzet legdélebbi egységeként lett védett (ma fokozottan védett).
Az arculatában kialakuló arborétum legfiatalabb részei 1979-1980-ban, nagyrészt saját termesztésű csemeték ültetésével születtek.
Az arborétum meghatározó fajai az exóta - nem őshonos - tűlevelűek, illetve a kísérő - Budai hegyekben is őshonos alap fafajok, mint a hárs, kőris és tölgyek. Ezeket a fafajokat egészítik ki a leggyakoribb cserjék, mint például a madárbirs-, a borbolya-, a galagonya-, a som- , az orgona-, a fagyal-, a gyöngyvessző- és a tűztövis-félék.
Látogatás
Az arborétumot előzetes egyeztetés nélkül látogathatják kedves vendégeink a nyitvatartási időben.
A nyitvatartási időn kívül is fogadunk csoportokat, ebben az esetben előzetes időpont egyeztetés szükséges.
Szakvezetésre is van lehetőség.
Személyesen vagy telefonon a tervezett látogatás előtt legalább 1 héttel célszerű bejelentkezni. A látogatás lemondását a regisztrált időpont előtt legalább 2 nappal szükséges jelezni!
Egy látogatói csoport legfeljebb 30 fős lehet.
Az arborétumi bemutató séta időtartama kb. 2-2,5 óra, amely az indulási helyen ér véget.
Egyéb információ:
- Az arborétumba kutya bevihető, a társasági kutyasétáltatás szabályait be kell tartani.
- Kerékpár, gyermek "kismotor", roller használata a gyerekeknek megengedett.
- Az utak babakocsival és kerekesszékkel egyaránt járhatók.
Nyitva tartás:
március 1 - március 31., október 1 - október 31.: péntek - vasárnap: 09:00 - 17:00
április 1 - szeptember 31.: péntek - vasárnap: 09:00 - 18:00
A Budakeszi Arborétum november 1-jén, 2-én és 3-án és 10-én még nyitva tart 09 - 16 óráig, aztán kezdetét veszi a téli zárvatartási időszak.
November 10-én, vasárnap Márton-napi programmal zárjuk az arborétumot.
Külön meghirdetett napokon, illetve csoportoknak előzetes bejelentkezéssel.
Megközelítés:
Budakesziről Telki felé haladva a Budakeszi végét jelző közlekedési táblától 5 km-re jobbra található a Hidegvölgyi Erdei Pihenőhely és Parkoló. Az arborétumhoz vezető út ezzel szemben indul menetirány szerint balra. Az arborétum bejárata előtt, az út mellett kialakított parkolóban meg lehet állni gépkocsival.
Tömegközlekedés: Budapest Széna térről indul a 794 és a 795 -ös buszjárat. A Hidegvölgyi Erdészlak megállónál kell leszállni, ahonnan 5 perc sétával elérhető az Arborétum főbejárata.
Belépőjegy:
Egyszeri belépőjegy: 1 100 Ft / fő
Éves bérlet: 9 000 Ft / fő
KEDVEZMÉNYES*
gyermek, diákigazolvánnyal, nyugdíjas, fogyatékkal élő, pedagógus igazolvánnyal , erdészeti -, természetvédelmi hatósági igazolvánnyal
Egyszeri belépőjegy: 800 Ft / fő
Éves bérlet: 7 000 Ft / fő
CSALÁDI
3 fő, melyből legalább 1 gyermek/diák: 2 500 Ft / család
GYERMEK PÓTJEGY A CSALÁDI JEGYHEZ: 500 Ft / gyermek
3 év alatti gyerekeknek: INGYENES A BELÉPÉS
SZAKVEZETÉS (Előzetes bejelentkezés után): 10 000 Ft / csoport
RENDEZVÉNYHELYSZÍN- BÉRLET* (15 fő alatt): 3 000 Ft / óra
RENDEZVÉNYHELYSZÍN- BÉRLET* (15 - 50 fő között): 6 000 Ft / óra
RENDEZVÉNYHELYSZÍN- BÉRLET* (50 - 100 fő között): 10 000 Ft / óra
RENDEZVÉNYHELYSZÍN- BÉRLET* (100 fő felett): 13 000 Ft / óra
KEDVEZMÉNYES RENDEZVÉNYHELYSZÍN-BÉRLET
erdészeti -, természetvédelmi hatósági igazolvánnyal: -50 % / óra
ESKÜVŐI HELYSZÍNBÉRLET: Egyéni árajánlat alapján
FILMFORGATÁS / ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNY
(több nap esetén egyedi megállapodás lehetséges) erdészeti -, természetvédelmi hatósági igazolvánnyal: 400 000 Ft / nap
Programmal egybekötött túra: "kincskeresés", "csillagles" stb. erdészeti -, természetvédelmi hatósági igazolvánnyal: 1 500 Ft / fő
KEDVEZMÉNYES* Programmal egybekötött vezetett túra: "kincskeresés", "csillagles", esti túra stb, húsvéti nyúlfészek keresés: 1 000 Ft / fő
KOMBINÁLT: Erdei színház jegy (a belépőjegyen felül értendő, gyermekeknek és felnőtteknek egységesen): 700 Ft / fő
* Az arborétum nyitvatartási idejében a rendezvényhelyszín bérlet díján kívül a belépőjegyet is meg kell váltani.
2025.03.01 - 2025.09.30 | |
Hétfő: | - |
Kedd: | - |
Szerda: | - |
Csütörtök: | - |
Péntek: | 09:00 - 18:00 |
Szombat: | 09:00 - 18:00 |
Vasárnap: | 09:00 - 18:00 |
2025.10.01 - 2025.11.03 |
2025.03.01. - 2025.10.31. | |
2025.04.18. - 2025.04.21. | |
2025.04.18. - 2025.04.21. | |
2025.05.11. | |
2025.05.11. |
Budakeszi Arborétum programok 2025
Madarak és fák napja |
2025.10.05. | |
2025.10.05. |
Budakeszi Arborétum programok 2025
Állatok Világnapja/ Európai madármegfigyelő napok |
2025.11.09. | |
2025.11.09. | |
2025.11.09. |
Budakeszi Arborétum programok 2025
Márton-nap |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.01.01. - 2025.12.31. |
Budakeszi Húsvét 2025. Családi séta a Budakeszi Arborétumban 2025. április 18. (péntek) - 2025. április 21. (hétfő)
Kiváló családi programokat kínálunk a Budakeszi Arborétumban Húsvétkor. Az állatsimogatóban péntektől hétfőig bárányok simogatására is lehetőség lesz, a kis ketrecben pedig a nyuszik színre lépnek! Idén is mindenki elhelyezheti a saját tojás díszét az arborétumi tojásfára.
Családi Nap Budakeszin a szabadban, gyönyörű környezettel várjuk a Budakeszi Arborétumban 2025. április 18. (péntek) - 2025. április 21. (hétfő)
Több mint fél évszázada alapított arborétumunk a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. A Budakeszi Arborétum remek helyszíne lehet családi rendezvényeknek. Az erdei focipálya, a fedett tűzrakóhely, a bográcsozási lehetősége mind ehhez járul hozzá. A helyszín biztosítása mellett igény ...
Budakeszi Arborétum programok 2025 2025. április 18. (péntek) - 2025. április 21. (hétfő)
Húsvét
A Budakeszi Arborétum a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Kiváló program és kikapcsolódás a kirándulni vágyóknak, a természetbarátoknak, a különleges növények, virágok kedvelőinek. Évszakonként több szervezett programmal is várják a látogatókat. A fedett tűzrakóhely kiváló helyszíne ...
Madarak és Fák Napja Budakeszi 2025. Várjuk a Budakeszi Arborétumban 2025. május 11. (vasárnap)
A tapintható élmény érdekében madárgyűrűzéssel egybekötött bemutatót tartunk. Madárodú készítésére is lehetőség lesz. Kézműves asztalunknál pedig igazi alkotások készülhetnek.
Madármegfigyelő Világnap Budakeszi Arborétum 2025 2025. október 5. (vasárnap)
Jöjjenek, élvezzék ki a szép időt, kapcsolódjanak ki aktívan, programokkal e jeles világnap alkalmából.
Márton-nap Budakeszi 2025. Várjuk a Budakeszi Arborétumban 2025. november 9. (vasárnap)
Márton-nap a Budakeszi Arborétumban. Márton-napi program kézműves foglalkozásokkal, játékos kincskereséssel, népi játékokkal növény- és virágritkaságok között! Sötétedéskor tábortűz és Márton-napi lámpás séta is lesz, várják a családokat, érdeklődőket, kikapcsolódni vágyókat Budakeszin, az Arborétumban! ...
Esti túra 2025 Budakeszi. Esti séta az Arborétumban 2025. november 9. (vasárnap)
Márton-napon Látogatóinkat kézműves foglalkozásokkal, népzenével, népi játékokkal várjuk. Sötétedéskor Márton-napi lámpás felvonulással sétáljuk körbe az arborétumot.
Budakeszi Arborétum látogatás 2025.03.01. (szombat) - 2025.10.31. (péntek)
A Budakeszi Arborétumot több mint 50 éve alapították. A mára több mint 1000 növényfajtát bemutató növénykert főleg tűlevelű fajairól híres gyűjtemény. Az arborétum meghatározó fajai az exóta - nem őshonos - tűlevelűek, illetve a kísérő - Budai hegyekben is őshonos alap fafajok, mint a hárs, kőris és ...
Rendezvényhelyszín Budapest környékén a Budakeszi Arborétumban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Több mint fél évszázada alapított arborétumunk a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Ha szeretne különlegesen szép természeti környezetben családi vagy céges rendezvényt tartani, akkor kérje személyre szabott ajánlatunkat.
Arborétum esküvő csodálatos környezetben, várjuk a Budakeszi Arborétumban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Több mint fél évszázada alapított arborétumunk a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Ha szeretné különlegesen szép természeti környezetben tartani esküvőjét, akkor kérje személyre szabott ajánlatunkat. Arborétumunk gyönyörű háttér esküvői fotózáshoz is, de méltó helyszíne lehet egy ...
Erdei csapatépítés a Budakeszi Arborétumban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Több mint fél évszázada alapított arborétumunk a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. A Budakeszi Arborétum remek helyszíne lehet csapatépítő tréningeknek. Az erdei focipálya, a szabályos útvonalhálózat biztonságos környezetet biztosít a játékos feladatoknak. A fedett tűzrakó helyen ...
Filmforgatás helyszín a Budakeszi Arborétumban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Több mint fél évszázada alapított arborétumunk a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. A gyönyörű, ápolt és mégis vadregényes környezet, a sok-sok örökzöld és a könnyű megközelíthetőség miatt is remek forgatási helyszín lehet a Budakeszi Arborétum. Ha felkeltettük érdeklődését, kérje ...
Születésnap a szabadban, gyönyörű környezettel várjuk a Budakeszi Arborétumban 2025.01.01. (szerda) - 2025.12.31. (szerda)
Több mint fél évszázada alapított arborétumunk a Budai Tájvédelmi Körzet fokozottan védett területe. Gyermekeik természetes környezetben ünnepelhetik születésnapjukat. A helyszín biztosítása mellett igény szerint kézműves foglalkozással, kincskereséssel tudjuk színesíteni az arborétumban elöltött időt. ...
Margaréta Panzió Budakeszi
Az erdőhöz közeli, csendes elhelyezkedést élvező panzió Budapest belvárosától 13 km távolságra található. A központ kb. 20 perc alatt érhető el közvetlen buszcsatlakozással, amely a vendégház közeléből indul pár percenként. A földszinti szobák a kertre nyílnak. Mindegyik szoba fürdőszobás - zuhanyzós, ...
Briquette - Bár & grill Budakeszi
Elkötelezetten rajongunk a fa/faszénen készült ételekért. Elsősorban a bbq-grill-kemencében készült ételek utánozhatatlan ízvilágát szeretnénk megismertetni a szenvedélyes húsimádók körében. Prémium konyhaművészeti eszközök, kiváló alapanyagok és tapasztalt chefek gondoskodnak a felejthetetlen ízélményekről! ...
Budai Gesztenyés Nagyvendéglő
A Budai Gesztenyés Nagyvendéglő elődeihez híven a magyar konyha ízvilágát vonultatja fel úgy, hogy közben a múlt és jelen, a hagyományos és a modern közötti egyensúly megtalálására törekszik. Nagyszerű ízélményeket és kellemes időtöltést kívánunk a Budai Gesztenyés Nagyvendéglőben!
Tom Yum Thai Étterem Budakeszi
Éttermünkben 50 thai különlegesség és annak több mint 300 variácója közül válogathatsz kedvedre. Kínálatunkban levesek, saláták, előételek, curry-k, tészták, wok ételek, halak és desszertek közül tudsz választani, mellettük különleges italokkal, teákkal, koktélokkal, minőségi borokkal és Pascucci kávékkal ...