Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó
Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik a műfajjal, látogasson el a főváros jazzéletének központjába, a Budapest Jazz Clubba! A különleges atmoszféra és kiváló hangminőség mellett, barátságos hangulatú jazzkávézóval és bisztró-fogásokat kínáló étteremmel is várjuk.
- +3617987289
Klubunk a könnyed kikapcsolódás helyszíne, ahol bárki kötöttségek nélkül jól érezheti magát. A klub-életben kuriózumnak számító világsztárok mellett, állandó fellépőink a hazai és nemzetközi jazz elismert művészei. A Budapest Jazz Club évek óta megjelenik a legrangosabb szakmai lap, a DownBeat magazin világszínvonalú jazzklubokat bemutató listájában is. A Budapest Jazz Club támogatja a fiatal tehetségeket, teret biztosít a hazai jazzélet szakmai eseményeinek, ám mindezek mellett létrejöttének elsődleges célja, hogy minden téren igényes közeget teremtsen a szórakozni vágyóknak.
Koncerttermünket esténként – néhány ritka alkalomtól eltekintve, amikor csak székekkel – a színpadhoz közelebb asztalokkal, míg a terem másik felében széksorokkal rendezzük be. Az asztalokat és jegyeket telefonon a koncert napján 19:00 óráig lehet előre lefoglalni. A telefonon foglalt jegyeket legkésőbb a koncert kezdése előtt fél óráig tartjuk fenn. A szabadon maradó helyeket vendégeink érkezési sorrendben foglalhatják el. Ha az italok mellé scnackjeink közül választanának, úgy bátran ajánljuk a koncertteremben található asztalokat.
Amennyiben éttermünkben a koncert előtt vacsorázni szeretnének, javasoljuk, hogy legkésőbb 18:30-kor érkezzenek. Ha jegyeiket nem váltották meg elővételben, kérjék a felszolgálónktól, aki készséggel áll az Önök rendelkezésére.
A Budapest Jazz Clubban nem csak a jazz szerelmesei találják meg számításaikat, hanem azok is, akik egy igazán különleges rendezvényhelyszínt keresnek. Legyen szó céges rendezvényről, születésnapi partiról, termékbemutatóról vagy borkóstolóról a BJC tökéletes választás lehet. Kapacitásunknak köszönhetően a kisebb létszámú magán rendezvények lebonyolításán túl a több száz fős céges események szervezéséig állunk rendelkezésre. Koncerttermünk kiváló helyszíne lehet többek között konferenciáknak, illetve különféle prezentációknak, ahol az eredeti mozivászon és csúcsminőségű hangrendszer különleges és hatékony eszközként szolgálhat. A helyszínbérlés mellett természetesen a menü összeállításától egészen a hostess szervezésig közreműködik tapasztalt csapatunk.
KLUB ÉS KÁVÉZÓ NYITVATARTÁS:
hétfő: 16.00-00.00
kedd: 11.30-01.00
szerda: 11.30-01.00
csütörtök: 11.30-01.00
péntek: 11.30-02.00
szombat: 10.00-02.00
vasárnap: 10.00-23.00
BJC BISTRO NYITVATARTÁS:
hétfő: zárva
kedd:18.00-23.00
szerda:18.00-23.00
csütörtök:18.00-23.00
péntek: 18.00-23.00
szombat:18.00-23.00
vasárnap: zárva
JEGYPÉNZTÁR:
Koncertnapokon: 18.00-22.00 (vagy koncertkezdés előtt egy órával)
2023.01.01 - 2023.12.31 |
2023.06.04. |
Budapest Jazz Club programok 2023
LFZE BIG BAND - BEMUTATÓ KONCERT |
|
2023.06.05. - 2023.06.06. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BARTÓK KONZI ÉVVÉGI BEMUTATÓKONCERTEK |
|
2023.06.06. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC CAFE JAM: Zsigmond Róbert Trio |
|
2023.06.07. |
Budapest Jazz Club programok 2023
SZENDŐFI PÉTER FUSION JAM |
|
2023.06.07. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Oláh Kálmán Jr. Trio |
|
2023.06.08. |
Budapest Jazz Club programok 2023
VOICE & GUITAR: MICHELLER MYRTILL & PINTÉR TIBOR DUO |
|
2023.06.08. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Cafe Jam: Kalmár Zoltán Trio |
|
2023.06.09. |
Budapest Jazz Club programok 2023
INGYENES JAM SESSION ESTEK: VÖRÖS NIKI QUINTET |
|
2023.06.09. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Egri János Jr. Trio |
|
2023.06.10. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ALERANT JAZZ EST: BANAI SZILÁRD & FRIENDS |
|
2023.06.10. |
Budapest Jazz Club programok 2023
KOLLEKTÍV ALTERNATÍV ZENEMŰHELY |
|
2023.06.10. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Tálas Áron Trio |
|
2023.06.13. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ÁRON HODEK TRIO / MEZZOFORTE |
|
2023.06.13. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Night Session: Rieger Attila Trio |
|
2023.06.14. |
Budapest Jazz Club programok 2023
A BUDATEHER BEMUTATJA: GYÉMÁNT BÁLINT TRIO |
|
2023.06.14. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam, Juhász Gábor Trio |
|
2023.06.15. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC CAFE JAM |
|
2023.06.15. - 2023.06.16. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Djabe & Steve Hackett - The Journey Continues Tour 2023 |
|
2023.06.16. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Gáspár Károly Trio |
|
2023.06.17. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Nagy Noémi Quartet |
|
2023.06.17. |
Budapest Jazz Club programok 2023
HARMÓNIA JAZZMŰHELY: LUIZA ZAN & GYÁRFÁS ISTVÁN & SÁRIK PÉTER TRIO |
|
2023.06.20. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC CAFE JAM: Sebestyén Patrik Trio |
|
2023.06.20. |
Budapest Jazz Club programok 2023
A FORMATEX BEMUTATJA: KOLLMANN GÁBOR QUINTET |
|
2023.06.21. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Gyárfás István Trio |
|
2023.06.21. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ECOOL JAZZ EST: SZAKCSI LAKATOS RÓBERT TRIO |
|
2023.06.22. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ALERANT JAZZ EST: E.K. AVENUE |
|
2023.06.23. |
Budapest Jazz Club programok 2023
A KOLIMUSICAL SZÍNPAD BEMUTATJA: 15 ÉVES SZÜLETÉSNAPI GÁLA I. |
|
2023.06.23. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Oláh Kálmán Trio |
|
2023.06.24. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Egri János Trio |
|
2023.06.27. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ZÁDOR & KOVÁTS DUO |
|
2023.06.27. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Night Session: Sebestyén Patrik Trio |
|
2023.06.28. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Horváth Pluto József Trio |
|
2023.06.28. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BUDAPEST BOSSANOVA |
|
2023.06.29. |
Budapest Jazz Club programok 2023
KISS ATTILA BAND |
|
2023.06.29. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Cafe Jam: Kollmann Gábor Quartet |
|
2023.06.30. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free BJC Jam Session: Rieger Attila Trio |
|
2023.06.30. |
Budapest Jazz Club programok 2023
A KOLIMUSICAL SZÍNPAD BEMUTATJA: 15 ÉVES SZÜLETÉSNAPI GÁLA II. |
|
2023.07.01. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Csányi Trio |
|
2023.07.04. |
Budapest Jazz Club programok 2023
A FORMATEX BEMUTATJA: CZAKÓ VIRÁG QUARTET |
|
2023.07.05. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ALERANT JAZZ EST: BALÁZS TAMÁS TRIO |
|
2023.07.05. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Oláh Zoltán Trio |
|
2023.07.06. |
Budapest Jazz Club programok 2023
MARGITTAI ÉS TÁRSAI KFT. JAZZ EST: ORGAN STATION |
|
2023.07.06. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Cafe Jam: Jónás Gézu Trio |
|
2023.07.07. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Egri János Jr. Trio |
|
2023.07.08. |
Budapest Jazz Club programok 2023
VILÁGZENEI ÉS IMPROVIZÁCIÓS TÁBOR GÁLAKONCERTJE |
|
2023.07.12. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ECOOL JAZZ EST: GROOVUS |
|
2023.07.12. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Horváth Pluto József Trio |
|
2023.07.13. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Cafe Jam: Tálas Áron Trio |
|
2023.07.13. |
Budapest Jazz Club programok 2023
KALMÁR ZOLTÁN QUARTET FEAT. FEKETE-KOVÁCS KORNÉL & KOVÁCS LINDA |
|
2023.07.14. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Balázs József Trio |
|
2023.07.15. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Gáspár Károly Trio |
|
2023.07.18. |
Budapest Jazz Club programok 2023
VANAVAN |
|
2023.07.19. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Gáspár Károly Trio |
|
2023.07.19. |
Budapest Jazz Club programok 2023
CUERDAS DEL ALMA / SOUL STRINGS |
|
2023.07.20. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Cafe Jam: Hász Eszter Quartet |
|
2023.07.20. |
Budapest Jazz Club programok 2023
AZ INFORÁDIÓ BEMUTATJA: GYÉMÁNT BÁLINT & OLÁH KRISZTIÁN DUO |
|
2023.07.21. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Egri János Trio |
|
2023.07.25. |
Budapest Jazz Club programok 2023
LILIENN & KÓNYAI TIBOR QUARTET |
|
2023.07.26. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Wednesday Open Jam: Jónás Gézu Trio |
|
2023.07.27. |
Budapest Jazz Club programok 2023
BJC Cafe Jam: Szalay Gábor Trio |
|
2023.07.27. |
Budapest Jazz Club programok 2023
ALERANT JAZZ EST: JOE FRITZ & SZILI RÓBERT DUO “SALUTE TO THE GREAT JAZZ DUOS” |
|
2023.07.28. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Oláh Kálmán Jr. Trio |
|
2023.07.29. |
Budapest Jazz Club programok 2023
Free Summer Jam Session: Balázs József Trio |
|
2023.11.07. |
Budapest Jazz Club programok 2023
VILÁGSZTÁROK A BUDAPEST JAZZ CLUBBAN: JAMES CARTER ORGAN TRIO |

Budapest Jazz Club programok 2023 2023. június 4. (Vasárnap)
LFZE BIG BAND - BEMUTATÓ KONCERT
Könnyed minőségi kikapcsolódás az élőzene, különösen a jazz szerelmeseinek a Budapest Jazz Clubban. Változatos programok lemezbemutatókkal, gálakoncertekkel. Bővebben

Adina Apartment Hotel Budapest
A budapesti Adina Apartment Hotel pár percnyi távolságra található Budapest üzleti, szórakozó, bevásárló - és éttermi központjától. Bővebben

Danubius Hotel Helia****
A szálloda zöldövezeti környezetben, Budapest legdinamikusabban fejlődő üzleti negyedében, közvetlenül a pesti Duna-parton, a Margitszigettel szemben fekszik, gyönyörű kilátással a budai hegyekre. A szállodában 254 szoba és 8 lakosztály van. A szobák fürdőszobával, önállóan szabályozható ... Bővebben

Fortuna Szálloda- és Étteremhajó
A Fortuna Szálloda***- és Étteremhajó a Duna pesti oldalán, a Margitszigettel szemben, a Szent István Park szomszédságában horgonyoz. A hajó nyugodt, kellemes környezetben mégis frekventált helyen áll, közel a belvároshoz. A Duna, a természet és a hajó együttese teszi igazán felejthetetlenné a nálunk ... Bővebben

Hotel Flandria Budapest
Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy a Hotel Flandria munkásszállóként üzemel, többnyire hosszútávú szerződéssel. Bővebben

Thermal Margaret Island Health Spa Hotel****
A hotel a Margitsziget északi részén, romantikus környezetben található. Bővebben

Bell Hostel & Apartments
A központban található 5 privát szobával, összesen 13 ággyal rendelkező Bell Hostel, illetve a két apartmanunk tökéletes szállás lehetőséget nyújt a fesztiválra/rendezvényre ellátogató kiállítók és vendégek számára. Bővebben

City Hotel Ring Budapest
A nagykörúton található szálláshely 250 méterre fekszik a Nyugati pályaudvartól. A City Hotel Ringtől könnyen megközelíthetőek olyan látnivalók, mint a 800 méterre található Parlament. A legközelebbi éjszakai szórakozóhelyek és a Margitsziget rekreációs területe 850 méterre várják a látogatókat. Bővebben

Gerand Hotel Góliát
A Hősök tere és a Városliget szomszédságában található Hotel Góliát ideális kiindulópontja lehet kirándulásoknak, városnéző túráknak. 45 darab négyágyas szobával várja vendégeit. A szobákban mosdó, emeletenként nemenkénti külön zuhanyozóhelyiség, néhány szobában hűtőszekrény található. Gyermekágy ... Bővebben

Grand Margaret Island Health Spa Hotel**** Superior
Az Ybl Miklós tervei alapján készült hotel néhány percre található a városi forgatagtól, de mégis csendes, nyugodt környezetben. Bővebben

Hotel Metro Budapest
A családias hangulatú felújított szálloda a Nyugati Pályaudvar és a WestEnd City Center közvetlen szomszédságában, egy csendes kis mellékutcában található. A Hotel kellemes környezetben várja az üzleti úton lévőket és a turistákat is. Bővebben

Budapest Jazz Club Bistro & Kávézó
Ha könnyed, mégis nívós zenei élményre vágyik, ha a jazz elkötelezett híve, vagy épp most barátkozik a műfajjal, látogasson el a főváros jazzéletének központjába, a Budapest Jazz Clubba! A különleges atmoszféra és kiváló hangminőség mellett, barátságos hangulatú jazzkávézóval és bisztró-fogásokat ... Bővebben
- +3617987289