Corvinák - Szenzációs kiállítás a Budai Várban
Corvinák - Szenzációs kiállítás a Budai Várban
Decemberi nyereményjáték
Decemberi nyereményjáték

Budavári Művelődési Ház


A Budavári Művelődési Ház a kisgyermekeket, kisgyermekes családokat szórakoztató rajzos-és sportfoglalkozással, színházi műsorokkal, a kismamákat színvonalas zenés, mozgás- és táncfoglalkozásokkal, a fiatalokat színházi, tánc-és sportfoglalkozásokkal, koncertekkel várja. A nyugdíjasok számára lehetőséget biztosítunk rendszeres összejöveteleik megtartására, a hagyományápoló, ismeretterjesztő, városvédő vagy irodalmi tematikájú találkozóik létrehozására.

Budavári Művelődési Ház

A Bem rakpart 6. szám alatt található, 1880 környékén épült Andrássy Palota, amelyet Zweigelwagner Mátyás szobrai díszítenek, számos egyéb jelentős kulturális kötődést hordoz a falai között. Liszt Ferenc adott itt hangversenyt a szegedi árvízkárosultak javára, amelyen maga Ferenc József osztrák császár is képviseltette magát, és Rippl-Rónai József kézjegye is megtalálható az épület tervezésében. A magyar szecessziós művészet egyik központjaként is szolgált, illetve fénykorában olyan kiállítótérként is üzemelt, amely alkalmas volt Tizianotól kezdve Monet, Vaszary, Munkácsy-képek bemutatására is. Modernkori jelentősége, hogy maga Fank Zappa is zenélt az épületben, hitelessé téve a ma ismert Bem Rockpart-imázst.
Míg intézményünk folytatja a ház hagyományos, ’70-es években gyökerező tradicionális programjainak szervezését, mégis a „megújítva megőrizni” mottóját követve egyszerre igyekszik értékteremtő, innovatív, ugyanakkor a kerületi hagyományokat ápoló kulturális tevékenységet megvalósítani: értékeinkből, hagyományainkból építkezve, gyökereinkből táplálkozva megújulni. Célunk, hogy a programok érdekesek, színvonalasak és tartalmasak legyenek, amelyek között minden korosztályú és érdeklődésű ember megtalálja a neki leginkább tetszőt.

A közművelődési tevékenység mellett megújult terembérleti és egyéb szolgáltatásokat biztosít üzleti partnerek számára.

2018.01.01 - 2018.12.31

Találatok száma: 147
Országos Széchényi Könyvtár programok 2018 Budapest

Országos Széchényi Könyvtár programok 2018 Budapest 2018. december 10.

A pompás kódexekről – szakmai nap

Az Országos Széchényi Könyvtár 1802-ben jött létre gróf Széchényi Ferenc munkásságának köszönhetően. A nemzeti könyvtár a magyar kulturális örökség hagyományos (papíralapú) és modern (elektronikus) könyvtári dokumentumainak megőrző és közvetítő intézménye, egyben változatos programokat kínáló ... Bővebben


Könyvásár Budapesten, Luca-napi könyvvásár az Országos Széchenyi Könyvtárban

Könyvásár Budapesten, Luca-napi könyvvásár az Országos Széchenyi Könyvtárban 2018. december 12 - 14.

Luca-napi könyvvásár lesz 2018. december 12-14. között Budapesten, az Országos Széchenyi Könyvtárban. Ajándék – nem csak az ünnepekre. Az OSZK KIadó díszlabumai és legszebb könyvei 30-40-50 %-os kedvezménnyel vásárolhatók meg a könyvesboltunkban. Bővebben


KönyvTÁRlat, irodalmi-kultúrtörténeti programsorozat az Országos Széchenyi Könyvtárban 2018

KönyvTÁRlat, irodalmi-kultúrtörténeti programsorozat az Országos Széchenyi Könyvtárban 2018 2018. december 13. 17:00

Az Országos Széchényi Könyvtár ingyenes irodalmi és kultúrtörténeti programsorozata, a KönyvTÁRlat idei főcíme: Emlékfolyamok. A nyolcadik évad második alkalma 2018. december 13-án lesz, az est címe: Szamos. Kolozsvár-emlékezetek. Bővebben


Könyvtári foglalkozás, tanulmányi nyílt nap az Országos Széchényi Könyvtárban a Corvina kiálltáshoz

Könyvtári foglalkozás, tanulmányi nyílt nap az Országos Széchényi Könyvtárban a Corvina kiálltáshoz 2018. december 17 - 18.

TANULMÁNYI NYÍLT NAP – művészeti technikák bemutatójára várják az iskolás csoportokat 2018. december 17-18-án (hétfő és kedd) az Országos Szécsényi Könyvtárba a Corvina kiállításhoz kapcsolódóan. Az előzetesen bejelentkezett iskolai csoportok (5–12. osztályig) számára tematikus ... Bővebben


Könyvtári program, Munka utáni MŰHELYmunka az Országos Széchenyi Könyvtárban a Corvina kiállításhoz

Könyvtári program, Munka utáni MŰHELYmunka az Országos Széchenyi Könyvtárban a Corvina kiállításhoz 2018. december 18. 17:00

Munka utáni MŰHELYmunka - művészeti technika bemutatót hirdetünk felnőttek számára 2018. 12. 18-án, kedden 17 órától az Országos Széchenyi Könyvtárban a Corvina kiállításhoz kapcsolódóan. A program során a résztvevők megismerkedhetnek az egyes corvinakészítő-eljárásokkal, anyagokkal és eszközökkel, ... Bővebben


Neoreneszánsz kertlátogatás a Budai VárKert Bazárban

Neoreneszánsz kertlátogatás a Budai VárKert Bazárban 2018. december 10 - 16.

A Várkert Bazár új neoreneszánsz kertjével egy impozáns közkertet kapott a főváros. A több mint ötezer négyzetméteres kert építésítője Steffler István táj- és kertépítész. Bővebben


Budai Várkert Bazár programok 2018. Események, rendezvények, fesztiválok

Budai Várkert Bazár programok 2018. Események, rendezvények, fesztiválok 2018. december 11 - 16.

Csernus és a Montmartre - Egy műterem titkai

A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. A területén található kiállító terek, multifunkciós rendezvénytér, neoreneszánsz kert, az éttermek és a kávéház mind azt a célt szolgálja, hogy az ide látogatók az év minden időszakában ... Bővebben


Hokuszai - A nagy hullámon túl művészeti filmvetítés a Várkert Bazárban

Hokuszai - A nagy hullámon túl művészeti filmvetítés a Várkert Bazárban 2018. december 12.

A Hokuszai – A nagy hullámon túl egy exkluzív tárlatvezetés és lebilincselő dokumentumfilm a British Museum legújabb, azonos című kiállításáról és Kacusika Hokuszai életéről, művészetéről. Bővebben

Ár: 1 000 Ft -tól 1 600 Ft -ig Jegyvásárlás

Művészeti filmek a Várkert Bazárban

Művészeti filmek a Várkert Bazárban 2018. december 12. 18:00

BRITISH MUSEUM: HOKUSZAI – A NAGY HULLÁMON TÚL

Szerda és szombat délutánonként izgalmas művészeti filmek által élővé válnak, személyes közelségbe kerülnek híres nagy alkotók és művészeti szentélyek. A Várkert Bazár Testőrpalotájának korszerű és igényes vetítőterme minőségi moziélményt nyújt. Bővebben

Ár: 1 000 Ft -tól 1 600 Ft -ig Jegyvásárlás

Gyarmati Fanni naplója

Gyarmati Fanni naplója 2018. december 13.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb irodalmi szenzációja Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni 1935 és 1946 között írt naplójának megjelenése volt. Szinte a naplók kiadásával egy időben Hámori Gabriella színésznőben megfogalmazódott, hogy szeretne ebből a lenyűgöző anyagból előadást csinálni. Bővebben


1 2 3 4 ... 15   


Találatok száma: 25

Várkert Bazár

Várkert Bazár

A Várkert Bazár a főváros különleges ékszerdoboza, ahol művészet és természet együtt, egymást kiegészítve él. Olyan egyedülálló építészeti alkotás, amely egyidejűleg képes történelmi, kulturális és természet közeli élményt nyújtani, és így a szórakozás, kikapcsolódás és művelődés színterévé válni. A ... Bővebben


Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum

Budapesti Történeti Múzeum - Vármúzeum

A Budapesti Történeti Múzeum gyűjteményei három fontos csoportból tevődnek össze: régészeti leletekből, a várostörténet tárgyi anyagából és képzőművészeti alkotásokból. Több mint negyvenezer évesek a legrégebbi leletek. Egy újkőkori edény a termékenység-istennő képmását hordozza, egy bronzkori ... Bővebben


Magyar Nemzeti Galéria

Magyar Nemzeti Galéria

A Magyar Nemzeti Galéria a magyarországi képzőművészet kialakulásának és fejlődésének folyamatát dokumentáló és bemutató legnagyobb közgyűjtemény, amely a Budavári Palotában kapott helyet. Bővebben


Budavári Zsinagóga (Középkori Zsidó Imaház)

Budavári Zsinagóga (Középkori Zsidó Imaház)

Középkori Zsidó Imaház Budavári Zsinagóga néven nyit meg újra A budavári lakóház földszintjén látható a budai zsidóság későközépkori és török kori lakónegyedének, az egykori Zsidó utcának. 14. század végén épült imaháza. Bővebben


Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet

Az Országos Színháztörténeti Múzeumnak és Intézetnek harmonikus, klasszicista jellegű épület, a volt Áldásy-ház ad otthont Budapesten. Az eredetileg földszintes, majd emeletessé átalakított palota a Krisztina-város egyik legjelentősebb történelmi épülete. Az OSZMI országos gyűjtőkörű múzeum, modern ... Bővebben


Vármúzeum Budapest

Vármúzeum Budapest

A Vármúzeum a Budapesti Történeti Múzeum része. Megismerteti a látogatókat Budapest és a budai vár történetével. Bővebben


Arany Sas Patikamúzeum

Arany Sas Patikamúzeum

A budai Várnegyedben, szinte a Mátyás templommal szemben található Budapest gyógyszerészet történeti múzeuma. A Budai Várnegyed 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökség Listán. Az Arany Sas patika épülete a 15. század első felében épült kereskedőház. Többször átalakították: 1526-1541 között készült ... Bővebben


Budavári De la Motte - Beer-palota

Budavári De la Motte - Beer-palota

Titkokat rejtő palota? Szellemi, históriai, építészettörténeti, a budai polgári életmódot megismertető kalandozás? Mindez együtt és külön-külön is igaz az egykorvolt patika- és lakóházra, amely 2013 tavaszán új életre kelt a budai Várnegyed polgárvárosában, a Dísz téren. Bővebben


Budavári Mátyás-templom

Budavári Mátyás-templom

A Budavári Nagyboldogasszony templom kezdettől fogva kiemelkedő helye a magyar Mária-tiszteletnek és történelmi nagyjaink hódolatának, de kegyhellyé csak az 1686-ban, Buda visszafoglalásakor történt csoda után vált. A Budai várnegyed 1987 óta szerepel az UNESCO Világörökségi Listáján, a várnegyeden ... Bővebben


Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Hadtörténeti Intézet és Múzeum

Budapest egyik legfrekventáltabb helyén, a külföldi és hazai turisták által sűrűn látogatott Budai Vár északnyugati sarkán található a Hadtörténeti Intézet és Múzeum impozáns épülete. A Hadtörténeti Intézet és Múzeum alaprendeleteséből fakadó feladata a magyar és a kapcsolódó egyetemes hadtörténelem ... Bővebben


1 2 3   



Országos Széchenyi Könyvtár

Szolgáltató

Hungária Koncert Programiroda
Hungária Koncert Programiroda
  • Budapest
  • V. kerület
Budai Vigadó
Budai Vigadó
  • Budapest
  • I. kerület
Országos Széchényi Könyvtár
Országos Széchényi Könyvtár
  • Budapest
  • I. kerület
Duna Palota
Duna Palota
  • Budapest
  • V. kerület
RiverRide Budapest
RiverRide Budapest
  • Budapest
  • V. kerület

Pontos cím, geokód, térkép
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!
Kevés az információ?
Ha valamit nem talál, további információkat kérhet szerkesztőségünktől.
Információkérés

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG
Budavári Művelődési Ház

Legjobb élmények

Magyar Nemzeti Múzeum - interaktív múzeum látogatás
Corvina kiállítás
Nézze meg Budapestet az Óriáskerékről! Felejthetetlen látvány, kihagyhatatlan élmény!
A Csodák Palotája élmény minden korosztálynak!
A vezetés élménye! Várjuk a Közép-Európában egyedülálló autóverseny szimulátor központunkban!
Csobbanjon velünk a Dunába! Kétéltű buszos városnézés Budapesten.
12.000 felett
követő
Csatlakozz Facebook közösségünkhöz, hogy
az elsők között értesülj a legjobb programokról!
17.000 felett
program
Iratkozz fel hírlevelünkre
a kimondottan neked javasolt élménykínálatokért!
1.000 felett
online jegy
Ne töltsd az időt sorban állással!
Vásárold meg nálunk előre a jegyedet!

Megyék

Tájegységek


© 2007-2018 PROGRAMTURIZMUS - Magyar TourMix Kft.
Gemius
Interticket