Kiemelt partner
8699 Somogyvámos, Fő utca 38. (46.567265 x 17.701056)

Krisna-völgy Magyarország, sőt Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége. 266 hektáros területén a hajdani birkalegelő helyén a sokszínű élővilág számos fajnak ad otthont. Több mint 950 fa és bokor faj található Krisna-völgy botanikus kertjében, mely az oktatás mellett lehetővé teszi a természet közeli élővilág megőrzését és az étkezési terményekre irányuló kutatást is.
Évente 25-30 ezer turista látogatja Krisna-völgyet, kívánságra a templomban idegenvezető kalauzolja őket körbe. Vegetáriánus étterem, és egy indiai ajándékbolt is várja a vendégeket. A legnagyobb éves vendégváró fesztivál a Búcsú, melynek során átlagosan mintegy 7000 fő látogatja a Farmot. 3 napot tölthetnek ekkor Krisna-völgyben és környékén. Rengeteg látnivaló várja őket ez idő alatt, mint pl. a kert, az akol, az öko-falu, a templom, stb, a színpadon pedig 10 órás műsor tekinthető meg naponta.
Mindezek mellett Krisna-völgy a béke és a lelki fejlődés színhelye is. Lakói az életüket tették fel Sríla Prabhupáda vágyának megvalósítására. Gondolataikat és tetteiket szeretett Istenségeiknek, Sri Sri Rádha-Syámasundarának, Krisna-völgy Murtijainak ajánlják.
Krisna-völgy egész évben látogatható! Látogasson el hozzánk, tapasztalja meg a lélek ébredésének csodáját.
Nyitvatartás:
Kedd – vasárnapig 10-17:00-ig
Általános nyitvatartástól eltérő időszakok lehetnek fesztiválok alkalmával, melyről külön hírként értesítünk Benneteket honlapunkon.
Indiai ajándékboltunk kínálata elérhető nyitvatartási időben.
Étterem nyitva tartása november 1. és március 31 között (szezonon kívül) szombat-vasárnap 12:00 – 16:00.
Novembertől áprilisig az elefántos recepció nem üzemel. Ebben az időszakban a templom bejáratánál várunk Benneteket körvezetéssel. Megértéseteket köszönjük!
Belépő:
Tartalmazza a szentély megtekintését idegenvezetéssel és a birtok (tehénvédelmi központ, biokertészet...) egyéni látogatását.
felnőtt 2 590 Ft
gyermek * (18 éves korig) / nyugdíjas 1 690 Ft
CSALÁDI KEDVEZMÉNYES BELÉPŐJEGYEK**
2 Felnőtt + 1 gyermek 6000 Ft
2 Felnőtt + 2 gyermek 7500 Ft
2 Felnőtt + 3 gyermek 8500 Ft
6 éves korig ingyenes!
További ajánlataink
2026. február
2026.02.07.
Élet a Krisna-völgyben 2026. Előadások, séták
Egy szerzetes élete
2026.02.07. - 2026.02.08.
2026.02.14.
Élet a Krisna-völgyben 2026. Előadások, séták
Farsangi vidámság
2026.02.14.
Krisna-völgy programok 2026 Somogyvámos. Fesztiválok, események, rendezvények
Főző workshop - A fűszerek titkai
2026.02.14.
2026.02.21.
Élet a Krisna-völgyben 2026. Előadások, séták
A kertészet szépsége
2026.02.21.
Krisna-völgy programok 2026 Somogyvámos. Fesztiválok, események, rendezvények
A kertészet szépsége
2026.02.28.
Élet a Krisna-völgyben 2026. Előadások, séták
Életünk Krisna-völgyben
2026.02.28.
Krisna-völgy programok 2026 Somogyvámos. Fesztiválok, események, rendezvények
Életünk Krisna-völgyben
2026.02.28.
Krisna-völgy programok 2026 Somogyvámos. Fesztiválok, események, rendezvények
Főző workshop - Minden napra egy thali
2026. március
2026. április
2026. május
2026. június
2026. július
2026. augusztus
2026. október
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 1

Látogass el Európa egyik legnagyobb ökofalujába és Krisna-hívő közösségébe! Krisna-völgy Somogyvámos falu része, csupán 30 km-re a Balatontól és Kaposvártól. A falu egy festői szépségű völgyben helyezkedik el, több mint 250.000 fával és változatos növényvilággal. Számos gyönyörű tó és csodás kilátást nyújtó kert található a körülbelül 260 hektáros területen. A látogatók megtapasztalhatják az általunk képviselt szellemiséget a farmon való szolgálat, a közösségi lakomák, valamint a reggeli és esti templomi programok által. Akik magányra és békére vágynak, hosszú sétákat tehetnek, és meditálhatnak a Yamuna-folyó partján.

A Krisna-völgy Govinda Étterme fenséges, ajurvédikus, vegán és vegetáriánus ebéddel, italokkal, desszertekkel várja a látogatókat. A menü szezonális, vegyszermentes Krisna-völgyi zöldségek és gabonafélék felhasználásával készül, tele valódi vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Különlegesség a helyi tehenészetből származó ahimsa (erőszakmentes)tejtermékek megjelenése a napi kínálatban. Kóstolj bele Te is Krisna-völgyi terményeink ízvarázsába!

A 11 hektáros botanikus kertet 2001-ben alapították, amely azóta is folyamatos fejlesztés alatt áll. Nevét egy nyugat-bengáli archaikus szent ligetről (Isodyana) kapta. Helytörténeti szempontból érdekes, hogy Somogy-vámos két legidősebb fája is a területen él. A millennium idején, 1896-ban a falu lakói elültettek hét kocsányos tölgyet (Quercus robur) a hét vezér emlékére, amelyből mára kettő maradt életben, és a táj meghatározó elemei. A Krisna-völgy tájgazdálkodásának legfontosabb jellemzője érvényesül a Botanikus Kert esetében is: kisebb mozaikfoltokat hoznak létre, amelyek fokozatosan sokszínűbb, természetesebb, és ezáltal fenntarthatóbb táji környezetté formálódnak. Ez a természet általános modellje, ezért egyértelmű volt az is, hogy a kialakításnál a nagy kertépítészeti stílusirányzatok közül a tájképi kertre esett a választás.

Találatok száma: 13

A Krisna-völgy Govinda Étterme fenséges, ajurvédikus, vegán és vegetáriánus ebéddel, italokkal, desszertekkel várja a látogatókat. A menü szezonális, vegyszermentes Krisna-völgyi zöldségek és gabonafélék felhasználásával készül, tele valódi vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Különlegesség a helyi tehenészetből származó ahimsa (erőszakmentes)tejtermékek megjelenése a napi kínálatban. Kóstolj bele Te is Krisna-völgyi terményeink ízvarázsába!
Kiemelt ajánlat

2026. évi tematikus programok Krisna- völgyben, amiken keresztül a látogatók közelebb kerülhetnek az itt élők szemléletéhez, megismerhetik életüket. A Krisna-völgy Közép-Európa legnagyobb és legszervezettebb öko-közössége. A vezetett séták, meditációk és előadások révén az érdeklődők bepillantást nyerhetnek a a Krisna-tudatú hívő közösség mindennapjaiba.

Vágysz arra, hogy még mélyebb harmóniában kerülj a pároddal? Ez a különleges elvonulás lehetőséget ad arra, hogy jobban megértsétek egymást, erősítsétek a köztetek lévő köteléket, és közösen találjatok megoldásokat a kihívásokra. Emeljétek új szintre a kapcsolatotokat!
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat
Kiemelt ajánlat

2026. évi Krisna-völgyi fesztiválok. Krisna-völgy egy békés sziget a rohanó hétköznapok tengerén, a Balatontól csak harminc kilométerre, Kaposvár irányában. Kétszázhatvan hektáron fekvő területünk – mely egyben kulturális központ és biofarm is – igazán szép látnivalókkal és új élményekkel kecsegtet az idelátogatók számára.

Fedezd fel önmagad a Krisna-völgy csendjében! Kapcsolódj a belső harmóniádhoz egy különleges spirituális elvonuláson! Merülj el a mantra-meditáció, a védikus bölcsesség és a Krisna-tudatú életmód inspiráló világában! Itt garantáltan feltöltődnek az energiáid, elmélyül a megértésed, önismereted és megújulva térsz haza, készen a mindennapi kihívásokra. Ez a hétvége rólad szól: tapasztald meg, milyen az élet a Krisna-völgyben, a mindennapok zajától távol!

Találd meg a belső békéd a Krisna-völgy nyugalmában! Szánj időt magadra, és lépj ki a nyüzsgő világ zajából egy meditációs elvonulás erejéig! A mantra-meditáció, a védikus bölcsesség és Krisna-völgy különleges atmoszférája segít megtalálni a belső harmóniád, csökkenteni a stresszt, és elmélyíteni az önismereted.

2026. június 20-án Holi - A Színek Fesztiválja Somogyvámoson, a Krisna-völgyben. A hagyomány szerint Krisnának és játékos cimboráinak lelki elfoglaltsága ez az eredetileg tavaszünnep, mely vidám, boldogságot és pozitív energiát sugárzó, színpompás jellegéről vált ismertté és népszerűvé szerte a világon.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár