Leányfalu Termálfürdő
A Leányfalu Termálfürdő a Dunakanyarban, Budapesttől 27 km-re, a festői Duna-parton, árnyat adó, parkosított, ősfás környezetben, nyáron 6 kültéri, télen 1 fedett és 2 kültéri medencével az év minden napján várja a fürdővendégeket.
- +36305167307
Leányfalu Termálfürdő
A mintegy 1000 méterről feltörő leányfalui gyógyvízzel feltöltött kültéri gyógymedence vize meghitt, zöld környezetben biztosítja a hétköznapi fáradalmak kipihenését. Javulást hozhat a mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek, ellazítja az izmokat, emellett enyhíti a stresszt, kellemesen megnyugtat, segít kiegyensúlyozott állapotba hozni a testet és a lelket.
A nyakzuhannyal, vízbuzgárral rendelkező 32-34 C fokos melegvizes élménymedence jóleső hidromasszázsként a nehezen elérhető helyeket masszírozza át, különösképpen a nyaki- és gerinc melletti izmok valamint a vállak felfrissítésére alkalmas.
Az úszni vágyókat a nyáron nyitott, télen sátorral fedett 50 m-es úszómedence várja. Nyári nyitvatartással működik az egész család szórakozását biztosító fokozatosan mélyülő strandmedence, illetve a kisgyermekek részére kialakított gyermekmedence.
A Termálfürdő különlegessége az éjszakai fürdőzés, melynek során minden péntek és szombat este 20.00-24.00 óráig tart nyitva a melegvizes élménymedence és a melegvizes gyógymedence.
Téli időszakban 4 medence üzemel
Élménymedence: 32-34 ℃
Gyógymedence: 38-39 ℃
Sátorral fedett 50 m-es Úszómedence: 26-27 ℃ és a tanmedence (csak szervezett úszásoktatásra): 34 ℃
Jelenleg az úszómedence sátorral történő fedése nem történt meg, helyette a kültéri strandmedencében lehet úszni, melynek hőmérséklete: 27-28 ℃.
Nyári időszakban még további 2 medence üzemel
Strandmedence 30-32 ℃
Gyerekmedence: 32- 34 ℃
A fürdőzés mellett további szolgáltatásokat vehetnek igénybe vendégeink
- Nyári időszakban: vízi csúszda 10-18 óráig minden nap az időjárás függvényében.
- KÓPÉ úszóiskola
A fürdő szomszédságában levő Szaunaház szaunával, gőzkabinnal, masszázzsal, bel- és kültéri merülő medencékkel áll rendelkezésére a szaunázás kedvelőinek.
Nyitvatartás:
Február 19-től várhatóan március 28-ig zárva leszünk!
Hétfő: 06:00-19:00
Kedd: 06:00-19:00
Szerda: 06:00-19:00
Csütörtök: 06:00-19:00
Péntek: 06:00-19:00 és 20:00-24:00
Szombat: 06:00-19:00 és 20:00-24:00
Vasárnap: 06:00-19:00
Az egyes medencék és a pénztár nyitvatartása a weboldalunkon tekinthető meg.
Termálfürdő minden nap: 06.00 – 19.00 óráig
Pénztár: 06.00 – 18.00 óráig
Gyógymedence pénteken és szombaton: 06.00 – 18.00 óráig
Éjszakai fürdőzés pénteken és szombaton: 20.00 – 24.00 óráig
Éjszakai fürdőzés pénztár: 20.00 – 22.30 óráig
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.07.26. - 2024.07.27. | |
2024.07.26. - 2024.07.27. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.07.27. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Strandok Éjszakája |
2024.07.27. | |
2024.07.29. | |
2024.07.29. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.07.31. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.07.31. | |
2024.08.02. | |
2024.08.02. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.02. - 2024.08.03. | |
2024.08.02. - 2024.08.03. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.08.05. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.05. | |
2024.08.07. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.07. | |
2024.08.09. | |
2024.08.09. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.09. - 2024.08.10. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.08.09. - 2024.08.10. | |
2024.08.12. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.12. | |
2024.08.14. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.14. | |
2024.08.16. | |
2024.08.16. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.16. - 2024.08.17. | |
2024.08.16. - 2024.08.17. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.08.19. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.19. | |
2024.08.21. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.21. | |
2024.08.23. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.23. | |
2024.08.23. - 2024.08.24. | |
2024.08.23. - 2024.08.24. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.08.24. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Országos Termál Sakkverseny |
2024.08.26. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.26. | |
2024.08.28. | |
2024.08.28. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.30. | |
2024.08.30. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Reggeli vízitorna |
2024.08.30. - 2024.08.31. | |
2024.08.30. - 2024.08.31. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.09.06. - 2024.09.07. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.09.06. - 2024.09.07. | |
2024.09.13. - 2024.09.14. | |
2024.09.13. - 2024.09.14. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.09.20. - 2024.09.21. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.09.20. - 2024.09.21. | |
2024.09.27. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Turizmus Világnapja |
2024.09.27. - 2024.09.28. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.09.27. - 2024.09.28. | |
2024.10.04. - 2024.10.05. | |
2024.10.04. - 2024.10.05. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.10.04. - 2024.10.06. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Szaunázók Éjszakája |
2024.10.04. - 2024.10.06. | |
2024.10.11. - 2024.10.12. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.10.11. - 2024.10.12. | |
2024.10.18. - 2024.10.19. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.10.18. - 2024.10.19. | |
2024.10.25. - 2024.10.26. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.10.25. - 2024.10.26. | |
2024.11.01. - 2024.11.02. | |
2024.11.01. - 2024.11.02. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.11.08. - 2024.11.09. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.11.08. - 2024.11.09. | |
2024.11.15. - 2024.11.16. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.11.15. - 2024.11.16. | |
2024.11.22. - 2024.11.23. | |
2024.11.22. - 2024.11.23. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.11.29. - 2024.11.30. | |
2024.11.29. - 2024.11.30. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.12.06. - 2024.12.07. | |
2024.12.06. - 2024.12.07. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.12.13. - 2024.12.14. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.12.13. - 2024.12.14. | |
2024.12.20. - 2024.12.21. | |
2024.12.20. - 2024.12.21. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.12.27. - 2024.12.28. | |
2024.12.27. - 2024.12.28. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024
Éjszakai fürdőzés |
2024.03.29. - 2024.12.31. | |
2024.03.29. - 2024.12.31. |
Leányfalu Termálfürdő programok 2024 2024. július 26. (péntek) - 2024. július 27. (szombat)
Éjszakai fürdőzés
A Leányfalu Termálfürdő a Dunakanyarban, Budapesttől 27 km-re, a festői Duna-parton, árnyat adó, parkosított, ősfás környezetben, nyáron 6 kültéri, télen 3 kültéri medencével az év minden napján várja a fürdővendégeket.
Strandok Éjszakája Leányfalu 2024 2024. július 27. (szombat)
Retró zenés éjszakai fürdőzés. 2024 július 27--én szombaton a Strandok Éjszakájához csatlakozik a fürdőnk, Veletek együtt! A zenei felelős Dj Artemus, a hangulat ismerős lesz, buli ezerrel. Hiszen Leányfalun mindig strandidő van!
Vízitorna Leányfalu 2024. Várjuk a termálfürdőben 2024. július 29. (hétfő)
Reggeli vízitorna a Leányfalu Termálfürdőben hétfőn, szerdán és pénteken reggelente 7:00 órától. Várjuk a tornázni vágyókat! Aki korán kel, indulhat is fürdőnkbe egy kellemes, és minden izmot átmozgató reggeli víziedzésre. Aki még nem kelt korán, annak most kedvet csinálhatunk hozzá vízitornánkkal!
Éjszakai termálfürdőzés minden pénteken és szombaton Leányfalun a Termálfürdőnkben 2024. július 26. (péntek) - 2024. július 27. (szombat)
Leányfalun a Termálfürdőben zenés éjszakai fürdőzéssel várják egész évben minden pénteken és szombaton este, 20:00-24:00 óráig a különleges programokat kedvelő fiatalokat és időseket, baráti társaságokat. A hétvégi lazítás részeként, a melegvizes élménymedence és a melegvizes gyógymedence mellett, a Szaunaház ...
Szaunázók Hétvégéje Leányfalu 2024. Várjuk a Termálfürdőben 2024. október 4. (péntek) - 2024. október 6. (vasárnap)
Immáron 7. alkalommal hirdeti meg a Magyar Fürdőszövetség a Szaunázók hétvégéje rendezvénysorozatot. Természetesen idén is csatlakozik hozzá Leányfalu. Gyertek, mert a Szaunaházban változatos programok várnak Benneteket. A lényeg, hogy 16 órakor az országban mindenhol ugyan az a program érhető el. Érdemes ...
Gyógyfürdőzés a Leányfalu Termálfürdőben, egész évben várjuk gyógyulni, lazulni, feltöltődni 2024.03.29. (péntek) - 2024.12.31. (kedd)
A mintegy 1000 méterről feltörő Leányfalui Gyógyvízzel feltöltött kültéri gyógymedence vize meghitt, zöld környezetben biztosítja a hétköznapi fáradalmak kipihenését. Javulást hozhat a mozgásszervi megbetegedésben szenvedőknek, ellazítja az izmokat, emellett enyhíti a stresszt, kellemesen megnyugtat, ...
Villa Székely Tréningház*** Leányfalu
A háromcsillagos Villa Székely szálloda a Dunakanyarban, Leányfalu szívében várja a pihenni és feltöltődni vágyókat, csupán néhány percnyi sétára a Dunától és a Leányfalui Termálfürdőtől. A hotelben a legkisebbektől a nagyszülőkig mindenki garantáltan megtalálja a számítását.
JEKA „Zsigmond” Ifjúsági Szálló Leányfalu
ZSIGMOND turistaházunk, ifjúsági szálláshelyünk a leányfalusi strandtól nem messze található. A strand és Leányfalu központja 10 perces sétával elérhető. A háznak hatalmas udvara van, a szálláshelyet mindig csak egy csoportnak adjuk ki. A szálló 2 épületből áll. A főépületben található az önellátásra ...
Kati Pihenőház Leányfalu
Egész évben várjuk kedves vendégeinket a termálfürdőhöz közeli, színvonalasan berendezett, minden igényt kielégítő szobáinkkal! A Pihenőház üdülőövezetben, csendes hegyvidéki környezetben található, a termálfürdőhöz néhány percnyi sétára. Parkosított, füves, virágos udvarral, kerttel várjuk a ...
- +36305167307