Kiemelt partner
1051 Budapest - 5. kerület - Belváros-Lipótváros, Vigadó tér 5.

A MAHART PassNave Személyhajózási Kft. a legnagyobb múlttal rendelkező személyhajózási vállalkozás Magyarországon. A hazánkban több mint 120 éve létező vízi személyszállítás elsősorban a Dunára, mint nemzetközi vízi útra összpontosul. Cégünk 1994. január 1-jén alakult, mint a MAHART Magyar Hajózási Rt. 100%-os tulajdonú társasága. 2013–tól cégünk többségi tulajdonosa a Magyar Állam.
Az elmúlt évtized egyértelműen bizonyította, hogy bár szolgáltatásaink a hajókhoz kötődnek, tevékenységünk mára már nem merül ki a klasszikus értelemben vett hajózásban, illetve vízi személyszállításban, hanem az idegenforgalmi, turisztikai piac európai szintű kiszolgálását jelenti a vízen. Több száz közintézmény, vállalat, magánszemély és közel 400.000 utas, illetve vendég tartozik megrendelőink, ügyfeleink, partnereink körébe.
Célunk a hazai utazóközönség és a hazánkba látogató vendégek igényeinek maximális kiszolgálása. Szolgáltatási palettánk klasszikus folyami személyhajókkal és szárnyashajókkal végzett folyami személyszállításból, hajós rendezvények szervezéséből, számos dunai kikötő üzemeltetéséből, valamint a MAHART Tours Utazási Iroda tevékenységéből áll össze.
Reflektálva a megváltozott utazási szokásokra, az elmúlt két évben gyökeresen megreformáltuk menetrendünket. Elindítottuk a Dunakanyari Körjáratokat, melyek gyakori indulással, változatos megállókkal és kedvező jegyárakkal szolgálják a Dunakanyarba látogatók rekreációját.
A hazai és a hazánkba látogató vendégek körében nagy népszerűségnek örvendő Duna Corso városnéző sétahajó újonnan fejlesztett audio guide rendszert kapott, mellyel a hajós városnézés élménye még teljesebbé válik. Cégünk tevékenységének meghatározó üzletága a szárnyashajókkal végzett menetrendi és charterhajózás, amely mellett töretlen népszerűségnek örvendenek a belföldi és nemzetközi szárnyashajós programjáratok is.
Dinamikusan fejlődő tevékenységünk a hagyományos hajókkal bonyolított charterhajózás és hajósrendezvény-szervezés.
További ajánlataink
2026. június
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.29. - 2026.07.05.
2026.06.30. - 2026.07.05.
2026.06.30. - 2026.07.05.
2026.06.30. - 2026.07.05.
2026. július
2026.07.01. - 2026.07.05.
2026.07.02. - 2026.07.05.
2026.07.02. - 2026.07.05.
2026.07.02. - 2026.07.05.
2026.07.03. - 2026.07.04.
2026.07.03. - 2026.07.04.
2026.07.06. - 2026.07.12.
2026.07.06. - 2026.07.12.
2026.07.06. - 2026.07.12.
2026.07.06. - 2026.07.12.
2026.07.07. - 2026.07.12.
2026.07.07. - 2026.07.12.
2026.07.07. - 2026.07.12.
2026.07.08. - 2026.07.12.
2026.07.09. - 2026.07.12.
2026.07.09. - 2026.07.12.
2026.07.09. - 2026.07.12.
2026.07.10. - 2026.07.11.
2026.07.10. - 2026.07.11.
2026.07.13. - 2026.07.19.
2026.07.13. - 2026.07.19.
2026.07.13. - 2026.07.19.
2026.07.14. - 2026.07.19.
2026.07.14. - 2026.07.19.
2026.07.14. - 2026.07.19.
2026.07.15. - 2026.07.19.
2026.07.16. - 2026.07.19.
2026.07.16. - 2026.07.19.
2026.07.16. - 2026.07.19.
2026.07.17. - 2026.07.18.
2026.07.17. - 2026.07.18.
2026.07.20. - 2026.07.26.
2026.07.20. - 2026.07.26.
2026.07.20. - 2026.07.26.
2026.07.21. - 2026.07.26.
2026.07.21. - 2026.07.26.
2026.07.21. - 2026.07.26.
2026.07.22. - 2026.07.26.
2026.07.23. - 2026.07.26.
2026.07.23. - 2026.07.26.
2026.07.23. - 2026.07.26.
2026.07.24. - 2026.07.25.
2026.07.24. - 2026.07.25.
2026.07.24. - 2026.07.26.
2026.07.24. - 2026.07.26.
2026.07.24. - 2026.07.26.
2026.07.24. - 2026.07.26.
2026.07.24. - 2026.07.26.
2026.07.24. - 2026.07.26.
2026.07.27. - 2026.08.02.
2026.07.27. - 2026.08.02.
2026.07.27. - 2026.08.02.
2026.07.28. - 2026.08.02.
2026.07.28. - 2026.08.02.
2026.07.28. - 2026.08.02.
2026.07.29. - 2026.08.02.
2026.07.30. - 2026.08.02.
2026.07.30. - 2026.08.02.
2026.07.30. - 2026.08.02.
2026.07.31. - 2026.08.01.
2026.07.31. - 2026.08.01.
2026. augusztus
2026. szeptember
2026.01.01 - 2026.12.31
Találatok száma: 41

Szállodánk a divatos elegancia képviselője, a közösségi terek letisztult stílusát élénk sárgák, visszafogott kékek, kényelmes bútorok jellemzik. A szállodai szolgáltatások között olyan újítások is megtalálhatók, mint az élő, kontaktus nélküli chat a recepcióval, vagy a vezeték nélküli készüléktöltés a szobákban.

Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket visel, mégis egy egészet alkot. A hotel ékessége az egész évben nyitva tartó tetőterasz, a High Note SkyBar, ahonnan páratlan kilátás nyílik Budapestre. Az Aria Hotel Budapest, a Library Hotel Collection tagja.

Az Atryum Fashion City Hotel Budapest belvárosában várja vendégeit, legyen szó pihenésről, városnézésről vagy üzleti útról. 2024-ben nyitottuk meg kapuinkat Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar mellett. Már az érkezésed pillanatában érezheted az egyediséget, hiszen a saját divatházunkon – a luxus ruhamárkákat kínáló Atryum Fashion City bolton - áthaladva jutsz el a recepcióhoz. A 36 szoba kitűnő választás, ha Budapest látványosságait gyorsan és könnyedén felfedeznéd vagy csak elmerülnél Pest zsongásáb

A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is rendelkezik: az egykori, híres Szénássy Körzőgyár épületéből újjávarázsolt szálloda galéria is egyben, ahol a kortárs, fiatal magyar képzőművészet az épület minden szegletében megtalálható.

A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál. A Hotel csapata azért dolgozik, hogy az itt rendezett összejövetelek nem csak színvonalasak, de emlékezetesek is legyenek. Maradj formában felügyelt órákon, vagy kérj angolul beszélő személyi edző segítségét belvárosi edzőtermünkben. Élvezd a szaunát, a gőzfürdőt és a pezsgőfürdőt a kikapcsolódáshoz.

A Charm Hotel Budapest (korábban Boutique Hotel Budapest), a város szívében, a nyüzsgő Váci utca és a Só utca találkozásánál, üzletek, kávéházak, éttermek, szórakozóhelyek, a Nagyvásárcsarnok, a Gellért Fürdő és egyéb turisztikai nevezetességek közelében, a Dunától csupán néhány utcára található. A belvárosi szállodaépület teljes komfortot nyújtó szobái a nemzetközi butikhotelek igen kedvelt, modern és elegáns stílusában kerültek kialakításra.

A City Hotel Mátyás szálloda Budapest szívében a pesti oldalon helyezkedik el a Március 15.-e téren. A 3 csillagos szálloda 50 méterre a Váci utcától található. Kényelmes szobákkal várja vendégeit a belvárosi házak hangulatával. Szobáik egy része különleges dunai kilátással rendelkezik. Fedezze fel Budapest gazdag történelmét és élje át a főváros pezsgő ritmusát.

A D8 Hotel Budapest szívében található, tökéletes helyszínt biztosítva a főváros főbb látnivalóinak felfedezéséhez. A háromcsillagos lifestyle szálloda egy színes, modern, belvárosi csomópont, tökéletes hely a városi kalandorok számára. A tökéletes helyszínt keresed baráti társalgásra egy fárasztó nap után!? Mi megtaláltuk neked! Várunk a lobbyban.

Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely békebeli hangulatával és kitűnő konyhájával egy tökéletes találkozóhely a belvárosban. Egyszerre tradicionális és trendi!

Találatok száma: 195

A bisztróban retro hot dog, klasszikus melegszendvics, sült virsli és debreceni is kapható természetesen mustárral. A Bambi és a Márka üdítő mellett tejszínhabos retro vagy Maci kávét is kortyolgathatunk. Retro édességekből is gazdag a választék. Nyáron csavaros fagyival, a téli hónapokban pedig fűszeres forraltborral várjuk látogatóinkat.

A három történelmi épületből álló Dorothea Hotel szívében elhelyezkedő Pavilon Restaurant & Bar egy tágas, lenyűgöző zöld oázis, ahol a vendégek a magyar koncepció jegyében készült ételeket kóstolhatják meg. Friss ízek a város szívében — Legyen brunch, üzleti ebéd vagy vacsora: a Pavilon tökéletes választás.

Az Akadémia Klub egyedi helyszín a 150 éves történelmi épület Duna-parti szárnyában, mely a tudományt és a fejlődést jelképezi. A Magyar Tudományos Akadémia Székházában működő exkluzív, belvárosi rendezvényhelyszínen cégünk teljeskörű rendezvényszervezéssel foglalkozik már 15 éve. Rendezvénytermeink és zártkörű éttermünk impozáns környezettel és festői dunai panorámával várják vendégeiket. Legyen szó kis és nagy létszámú üzleti ebédekről, vacsorákról, reprezentatív és protokolláris fogadásokról, díszvacsorákról, sajtótájékoztatókról, konferenciákról, melyek az Akadémia szellemiségéhez méltóak.

Az Atryum Fashion Cafe Bar Budapest szívében, a Nyugati pályaudvar szomszédságában egyedülálló élményt kínál vendégeinek. Fashion kávézónk különlegessége, hogy egy világmárkákat kínáló divatüzleten – Atryum Fashion City - keresztül lehet elérni, így egyszerre ad helyet a stílusos vásárlásnak és a kávézásnak. A hangulatos belső térben szezonális kávékülönlegességeket kóstolhatunk meg, mint például a Narancsos csokis latte, ami igazi kedvenc az őszi-téli időszakban. Ráadásként, vendégeink kiskedvencei is együtt is élvezhetik a kávézás örömeit gazdijaikkal

Találatok száma: 37

Hajóbérlés a Dunán - vendégeink egy kellemes városnéző sétahajózás során megismerhetik fővárosunk egy teljesen más arcát, mely csak a Dunáról nézve válik láthatóvá. Egy hajókirándulás során eljuthatnak észak felé - a csodálatos látványt és élményt nyújtó Dunakanyaron áthaladva - Esztergomig, vagy akár Komáromig, dél felé haladva Százhalombattáig.

Kiemelt ajánlat

Zebegényi hajóbérlés rendezvényekre, programokra. Moszkva típusú kirándulóhajóink 250 fős befogadóképességgel bérelhetők hajókirándulásra vagy rendezvényekhez. Egy egész napos sétahajó vagy kirándulóhajó program, meglátogatva a Dunakanyar legszebb kisebb vagy nagyobb településeit maradandó és felejthetetlen élmény!

Hajóbérlés Budapesten - legyen az céges rendezvény, konferencia, termékbemutató, kiállítás, esküvő vagy akár bankett, 50-250 fős fogadás vagy magánrendezvény, társasági összejövetel, megtaláljuk az Ön igényeinek megfelelő rendezvényhajót. Az igényektől függően lehetőség van ültetett-, svédasztalos- és állófogadások, valamint coctail partyk megrendezésére is.

Kirándulóhajó bérlés a Dunakanyarban. Egy hajókirándulás vagy sétahajózás már önmagában is nagy élményt nyújt gyereknek, felnőttnek egyaránt, ám egy egész napos program, meglátogatva Szentendrét, Visegrádot, Esztergomot vagy valamelyik másik kisvárost a Dunakanyarban maradandó és felejthetetlen élménnyé válhat.

Találatok száma: 20

Esztergom rendezvényhajó és kirándulóhajó közepes méretű vagy kisebb családi-, baráti-, céges és iskolai rendezvényekhez Budapesten vagy a Dunakanyarban. Az Esztergom hajó belső, zárt utasterének kialakítása igényes és az utasok elvárásainak megfelelő. A hajó hátsó részében büfé és bársarok teszi kellemesebbé a Dunakanyarba utazó vendégek kirándulását.

Legénybúcsú hajó bérlés 2026- ban Budapesten vagy a Dunakanyarban. Tegye emlékezetessé a lánybúcsút egyedi helyszínen! A hajós rendezvényszervezés, az elmúlt huszonöt évben a MAHART PassNave egyik fő profiljává vált. Az elmúlt évek folyamán a MAHART PassNave számos kiemelkedő rendezvényt bonyolított le közepes- és nagyméretű rendezvényhajóin egyaránt.

Lánybúcsú hajó 2026, rendezvényhajó bérlés Budapesten vagy a Dunakanyarban. Tegye emlékezetessé a lánybúcsút egyedi helyszínen! A hajós rendezvényszervezés, az elmúlt huszonöt évben a MAHART PassNave egyik fő profiljává vált. Az elmúlt évek folyamán a MAHART PassNave számos kiemelkedő rendezvényt bonyolított le közepes- és nagyméretű rendezvényhajóin egyaránt.

Szülinapi helyszín bérlés Budapesten. Különleges helyszínt keres? Az elmúlt huszonöt évben a hajósrendezvény-szervezés a MAHART PassNave egyik meghatározó tevékenysége lett. Az ügyfelek igényeihez igazodva, a menü összeállításától, a technikai háttér és a dekoráció biztosításán át, a szórakoztató programok megrendeléséig állunk rendelkezésére!

Party hajó bérlés Budapesten, kiránduló-és rendezvényhajók privát rendezvényekhez. A hajós rendezvényszervezés, az elmúlt huszonöt évben a MAHART PassNave egyik fő profiljává vált. Az elmúlt évek folyamán a MAHART PassNave számos kiemelkedő rendezvényt bonyolított le közepes- és nagyméretű rendezvényhajóin egyaránt.

A Budapest konferenciahajó a MAHART PassNave Kft. zászlóshajója, a legnagyobb és technikailag legjobban felszerelt rendezvényhajó. A hajó belső tereit a modern elegancia és kifinomultság jellemzi, színvilágát tekintve a drapp és szürke árnyalatai jelennek meg. A hajón növények teszik barátságosabbá a környezetet, hogy vendégeink még kellemesebben érezzék magukat a fedélzeten.

Hajós rendezvények 2026-ban Budapesten. A hajós rendezvényszervezés a MAHART PassNave egyik fő profiljává vált az elmúlt években. A Mahart Event számos kiemelkedő eseményt szervezett közepes és nagyméretű rendezvényhajóin. Helyet biztosítottunk különböző konferenciáknak, sajtótájékoztatóknak, céges fogadásoknak, beleértve az állami protokolláris eseményeket is. Kérje ajánlatunkat!

Rendezvényhajó bérlés 2026. Béreljen rendezvényhajót céges rendezvényre, konferenciára, termékbemutatóra, kiállításra, esküvőre vagy bankettre, fogadásra, vagy bármilyen magánrendezvény részére! Az elmúlt évek folyamán a MAHART PassNave számos kiemelkedő rendezvényt bonyolított le közepes- és nagyméretű rendezvényhajóin egyaránt. Konferenciákat, sajtótájékoztatókat, gazdasági társaságok fogadásait, így többek között állami protokoll rendezvényeket.

Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló partnerek böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár