Sziklakert, Szegedi Füvészkert

Sziklakert, Szegedi Füvészkert

Újdonság
Kiemelt partner

A tájképi jellegű sziklakert, közel 400 növényfajnak és fajtának ad otthont, a védett növények száma meghaladja a 40-et. Legszebb arcát tavasszal mutatja, ekkor a különböző színben nyíló virágok, színes foltokként virítanak a szürke sziklák között. A gyűjtemény körbe sétálható, azonban a sziklák között élő növények csak az útról csodálhatóak meg, közéjük lépni nem szabad.

SZIKLAKERT

Központi eleme a kissé hűvösebb, párásabb mikroklímájú szurdokvölgy, ami nagyrészt páfrányokkal és bókoló gyömbérgyökérrel (Geum rivale) betelepített, de védett vízi növényünket, a közönséges vízilófarkot (Hippuris vulgaris) is itt találjuk. A szurdokot övező kövek magashegyi növényeket, törpefenyőket, különböző kúszó törpecserjéket és félcserjéket vonultatnak fel. A törpefenyőkből összesen 15 fajtát számolhatunk, elsősorban Pinus mugo fajták, illetve erdei–és feketefenyők törpített változatait. A magashegyi növénycsoportban főleg a hazánk körüli magashegységek (Kárpátok, Alpok) növényei szerepelnek, de szép számban vannak jelen a Pireneusok, a Kaukázus, vagy a Balkán hegyeiben élő virágok is. A Himalája, Tibet térségéből származó egy-egy növényritkaság is a gyűjteményt színesíti. A sziklakerti évelők közül különösen sok fajjal és fajtával képviseltetik magukat a lángvirágok, harangvirágok, szegfüvek, varjúhájak, kövirózsák, kőtörőfüvek és számos kakukkfű-és gólyaorr faj és fajta. A hagymások közül sziklakerti vadtulipánokat, csillagvirágokat, krókuszokat, kikericseket, hóvirágokat és vetővirágokat találhatunk a gyűjteményben. A hazai sziklagyepekre, lejtősztyeppekre jellemző vegetáció néhány karakteres képviselőjét a szurdokvölgy mögötti, napos, száraz DK-i oldalon fedezhetjük fel. Itt él a fokozottan védett magyar nőszirom (Iris aphylla subsp. hungarica), a védett növények közül a kövi pimpó (Potentilla rupestris), az erdélyi nyúlfarkfű (Sesleria heufleriana), deres csenkesz (Festuca pallens), leánykökörcsin (Pulsatilla grandis), sárga len (Linum flavum), sziklaiternye (Aurinia saxatilis), kövér daravirág (Draba lasiocarpa).

A sziklakert részét képezi a rózsakert mentén elterülő díszsziklakert is. Ősszel a japán szellőrózsa (Anemone japonica) magasra törő virágai, tavasszal pedig az erdei szellőrózsa (Anemone sylvestris) könnyed, fehér szirmai virítanak tömegesen, de a kúszó boróka (Juniperus procumbens ’Nana’) és a szürke kutyatej (Euphorbia myrsinites) is jól érzi magát a díszsziklakert kopár kövei között.

2023.01.09 - 2023.12.17

Találatok száma: 9
Tematikus szakvezetés 2023. Az orchidea gyűjtemény bemutatása Szegeden a Füvészkertben

Tematikus szakvezetés 2023. Az orchidea gyűjtemény bemutatása Szegeden a Füvészkertben 2023. február 4.

Programlehetőség a Füvészkert történetének, szabadtéri és üvegházi gyűjteményeinek bemutatása egy séta keretében. Bővebben

Újdonság
Kiemelt ajánlat

Szegedi Füvészkert programok 2023. Események, rendezvények, fesztiválok

Szegedi Füvészkert programok 2023. Események, rendezvények, fesztiválok 2023. február 4.

Tematikus szakvezetés - Az orchidea gyűjtemény bemutatása

Állandó programlehetőség a Füvészkert történetének, szabadtéri és üvegházi gyűjteményeinek bemutatása egy séta keretében. Az iskolák és óvodák számára játékos természetismereti foglalkozás igényelhető, amely tartalmaz egy vezetett foglalkozást, és természetismerettel kapcsolatos feladatsort is. A ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Kertészkedés tanfolyam 2023. Kertészkedjünk együtt a Szegedi Füvészkertben!

Kertészkedés tanfolyam 2023. Kertészkedjünk együtt a Szegedi Füvészkertben! 2023. február 26.

Invitálunk mindenkit, aki kedvet érez a kertészkedéshez, azonban eddig még nem volt bátorsága belekezdeni, vagy már kertészkedik ugyan, de ismereteit szeretné bővíteni a témában. A Füvészkert az elméleti ismeretek átadása mellett a gyakorlati tudás megszerzésének is ideális terepe, így nagy hangsúlyt ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Föld Napja programok 2023 Szeged. Családi Nap a Szegedi Füvészkertben

Föld Napja programok 2023 Szeged. Családi Nap a Szegedi Füvészkertben 2023. április 22.

Egész napos program családoknak a természetvédelem és a környezetvédelem jegyében. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Növények Napja 2023. Családi Nap a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében

Növények Napja 2023. Családi Nap a Szegedi Tudományegyetem Füvészkertjében 2023. május 20.

Célunk, hogy a természetvédelemmel, a biodiverzitás védelmével megismertessük a látogatókat. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Levendula Napok Szeged 2023. Levendula és Rózsa napok a Szegedi Füvészkertben

Levendula Napok Szeged 2023. Levendula és Rózsa napok a Szegedi Füvészkertben 2023. június 17 - 18.

Egy kellemes hétvége a Füvészkertben, ahol minden a levenduláról és a rózsáról szól. A Szegedi Levendula és Rózsa Napokon minden korosztály számára színvonalas, színes kulturális programokkal, koncertekkel, növénybemutatóval és kézműves vásárral várjuk a levendula és a rózsa szerelmeseit. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Szegedi Füvészkert Lótusz Napok 2023

Szegedi Füvészkert Lótusz Napok 2023 2023. július 29 - 30.

Lótusz Napok a Szegedi Fűvészkertben, mellyel évről-évre a tóban megújuló indiai lótusz virágzását is ünnepeljük. Ezen a két napon távol-keleti hangulatot varázsolunk a Füvészkertbe, zenével, tánccal, ízekkel és illatokkal idézzük a kelet varázsát. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Rovarfogó Növények Napja 2023. Várjuk a Szegedi Füvészkertben

Rovarfogó Növények Napja 2023. Várjuk a Szegedi Füvészkertben 2023. szeptember 17.

A növények a Földön mindenhol élnek, még a legkedvezőtlenebb élőhelyeket is benépesítik rendkívüli alkalmazkodóképességüknek köszönhetően. Jó példái ennek a növényvilág ragadozói, a rovarfogó növények. Tápanyagszegény élőhelyeket hódítottak meg, nitrogén- és foszfor szükségletüket igazán ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Tök Jó Nap Szegeden a Füvészkertben 2023

Tök Jó Nap Szegeden a Füvészkertben 2023 2023. október 15.

Tizedik alkalommal invitáljuk a családokat egy Tök Jó Napra, melyen az ősz egyik népszerű finomsága a tökfélék családja lesz a főszereplő. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség



Találatok száma: 5
Esküvő Szegeden a Füvészkertben

Esküvő Szegeden a Füvészkertben 2023.01.01. - 12.31.

A Füvészkert számos hangulatos, meghitt zuga közül, a lótuszos tó partján álló szanetli az esküvők és egyéb rendezvények lebonyolítására alkalmas és kedvelt helyszín. Az esemény zavartalanságát az idő befolyásolhatja, erre az estre egy 80 fő befogadására alkalmas zárt terem is a rendelkezésükre áll, ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Szegedi osztálykirándulás program, füvészkert látogatás játékos foglalkozásokkal

Szegedi osztálykirándulás program, füvészkert látogatás játékos foglalkozásokkal 2023.01.01. - 12.31.

A szegedi Füvészkert szeretettel várja az osztálykiránduló csoportokat. A Füvészkert 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A program ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Szegedi Füvészkert látogatás minden nap, séta a parkban és az arborétumban, valamint az üvegházakban

Szegedi Füvészkert látogatás minden nap, séta a parkban és az arborétumban, valamint az üvegházakban 2023.01.09. - 12.17.

Szegeden minden nap várja látogatóit a Füvészkert. A Szegedi Tudományegyetem Füvészkertje a 17 hektáros területen több mint 5000 növényfajnak és fajtának nyújt otthont. A trópusi és mediterrán üvegház az esőerdők, mediterrán vidékek és a sivatagok egzotikus növényvilágából kínál látnivalókat. A Dél-Alföldön ... Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség

Kertvezetés a Szegedi Füvészkertben 2023

Kertvezetés a Szegedi Füvészkertben 2023 2023.01.09. - 12.17.

A Füvészkert történetének, szabadtéri és üvegházi gyűjteményeinek bemutatása egy séta keretében. Bővebben

Újdonság
Kiemelt ajánlat

Lepkekert Szegeden, trópusi lepkecsodákban gyönyörködhetünk a SZTE Füvészkertben

Lepkekert Szegeden, trópusi lepkecsodákban gyönyörködhetünk a SZTE Füvészkertben 2023.05.01. - 09.30.

Trópusi lepkekertünkben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból. Trópusi lepkekertünk, melyben a növényi sokféleség mellett az állatvilág repülő virágai, trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból. Bővebben

Kiemelt ajánlat
Népszerűség



Találatok száma: 58
Szállásfoglalás, ajánlatkérés közvetlenül a szálláshelyek elérhetőségein!

Aréna Deluxe & Spa Szeged

Aréna Deluxe & Spa Szeged

Aréna Deluxe & Spa szálláshelyünk Szeged egyik jól frekventált helyén a Tisza partján található a Tiszavirág Sportuszoda és a Pick Aréna szomszédságában, mely létesítmények számos országos és nemzetközi sporteseménynek adnak helyet. Szobáinkat mindent igényt kielégítően alakítottuk ki. Minden ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Vén Diófa De Lux Panzió**** Szeged

Vén Diófa De Lux Panzió**** Szeged

A modern stílusban megálmodott, családias Vén Diófa De Lux Panzió**** a szegedi belváros szívében, a Petőfi Sándor sugárúton található, csupán néhány percre a szegedi élet lüktető központjától, a Dugonics tértől. Szeged jelképének számító, és a 80 éves Szabadtéri játékok helyszínét jelentő Dóm tértől ... Bővebben

Szállásfoglalási lehetőség
Ajánlatkérés
TOP 10-es programgazda
Kiemelt partner

Anna Panzió

Anna Panzió

A szálláshely biztosítja a munkához és a pihenéshez egyaránt elengedhetetlenül fontos nyugalmas környezetet. A gondtalan, kellemes kikapcsolódást szolgálja a gyönyörűen parkosított udvarunk. Bővebben


Apáthy István Kollégium

Apáthy István Kollégium

A kollégium Szeged történelmi belvárosában, a Dóm tér belváros felé nyúló sarkánál fekszik, mely Apáthy István zoológus egyetemi tanár nevét viseli. Az Apáthy István Kollégium jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar kari kollégiumaként működik. Az intézmény 234 férőhelyes, ... Bővebben


Aquarius Vendégház Szeged

Aquarius Vendégház Szeged

Vendégházunkban 7 darab elegáns belső kialakítású, füstmentes szoba található, amelyek összesen 16 férőhelyet biztosítanak. Mindegyik szoba saját fürdőszobával rendelkezik, melyekben az önálló zuhanyzó és toalett egyaránt megtalálható. A szálláshely szobái meglehetősen tágasak, a legkisebb szoba mérete 18 m2. Az ... Bővebben


Art Hotel Szeged****

Art Hotel Szeged****

Az Art Hotel Szeged a belvárosban, közvetlenül a Dóm térre nyíló Somogyi utcában várja a színházrajongó, városlátogató, művészeteket, vízi sportokat kedvelő és üzleti utazó vendégeket. Négycsillagos szobáink, modern éttermünk, rendezvénytermeink szolgáltatásai együttesen teszik hotelünket Szeged ... Bővebben


BL Luxusapartman Ház Szeged

BL Luxusapartman Ház Szeged

Családias apartmanházunk nyugodt, csendes környezetben, Szeged város szívében található. Egész évben várjuk a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó családokat, párokat. Minden vendégünk számára díjtalanul igénybevehető a nyitható/fedhető úszómedencénk. Bővebben


Bella Hotel*** Szeged

Bella Hotel*** Szeged

A szálloda 500 méterre fekszik Szeged központjától, a Rókus-templom és a Mars téri buszpályaudvar közvetlen közelében. Bővebben


Borostyán Birtok Szeged-Gyálarét

Borostyán Birtok Szeged-Gyálarét

Az egységes stílusban épített, illetve felújított épületek, az egy hektáros, nyárfa, platán- és fűzfaligettel körülölelt horgásztó ideális pihenést és kikapcsolódást nyújtanak az idelátogatóknak. A 20 holdas területen található a férőhelyes Étterem , melynek teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a ... Bővebben


Brindza Vendégház

Brindza Vendégház

Barátságos,tiszta, fiatalos, olcsó szállás Szeged legjobb helyén. Bővebben


1 2 3 4 ... 6   


Találatok száma: 69
Asztalfoglalás, bejelentkezés közvetlenül a vendéglátóhelyek elérhetőségein!

A2 Gastro Caffé Szeged

A2 Gastro Caffé Szeged

A2 Gastro Caffé reggeliző és brunch étterem Szegeden. A brunch a mindennapok része, ahol az egyszerűség, a hagyományok, a minőség és az elegancia találkozik. Bővebben


Barcraft Szeged

Barcraft Szeged

Magyarország első eSport bárja végre megérkezett Szegedre! Nálunk megtalálhatsz mindent ami geek. Bővebben


Bistorant - Bistro Restaurant Winebar

Bistorant - Bistro Restaurant Winebar

A Bistorant kiváló minőségű ételeket kínál fiatalos, kötetlen környezetben, így tökéletes helyszín családi és baráti összejövetelekhez vagy beszélgetéshez egy finom koktél, vagy egy jó bor mellett. Bővebben


Classic Grill szerb étterem és pince

Classic Grill szerb étterem és pince

Ha szereted a grill ételeket, a családias hangulatot, a barátságos kiszolgálást, szeretettel invitálunk, hogy tedd próbára délvidék egyedülálló Parázskonyháját! Bővebben


Cukkini Gyorsétterem

Cukkini Gyorsétterem

Éttermünk gyorsétteremként üzemel ahol a magyaros ízek kedvelői, illetve a vegetáriánus vendégeink is megtalálhatják számításukat. Naponta kétfajta levesből és 8 féle főételből választhatnak vendégeink ideértve a vegetáriánus ételeket, főzelékeket,pörkölteket, rostonsülteket, frissensülteket és a salátákat. ... Bővebben


Fasor Vendéglő és Semiramis  Kávézó

Fasor Vendéglő és Semiramis Kávézó

Fasor vendéglő, a hagyományos értékek étterme. Úgy hisszük, hogy ahonnan a vendég jóllakottan távozik és később örömmel tér vissza, az egy jó étterem. Bővebben


Főzelékmegálló Gyorsétkezde

Főzelékmegálló Gyorsétkezde

Az étterem fő kínálata - nevéből adódóan elsősorban magyar termelőktől vásárolt zöldségekből és gyümölcsökből készült - főzelék, amely mellé különböző húsos és húsmentes feltétek választhatók. Napi menü kínálatunkból vegetáriánusok is kedvükre választhatnak, egyrészt a vegetáriánus menü minden nap ... Bővebben


Garden Bistro & Beach Szeged

Garden Bistro & Beach Szeged

Garden hangulattal, megújuló ízekkel, ital akciókkal, óriás kivetítővel várunk benneteket hangulatos kerthelyiségünkben. Reggeli, ebéd, vacsora, lazulás.. Bővebben


Gombóc Túróbár Manufaktúra Szeged

Gombóc Túróbár Manufaktúra Szeged

Helló Szeged! Bárkit kérdezel róla, hogy szereti-e a túrógombócot, tízből kilenc esetben a válasz: PERSZE! Amikor a kifinomult modern gasztrológia találkozik egy évszázados múlttal büszkélkedő népi étellel, egy olyan különleges fogás születik, ami egyszerre gyönyörködteti a szemet, kényezteti az ... Bővebben


Görög Pizzéria

Görög Pizzéria

Családi vállalkozásként üzemelő kertvárosi éttermünkben nem csak pizzákat készítünk. A görög ízeket is ide varázsoljuk sültjeinkben és salátáinkban. Az étterem földszinti része minden nyáron hangulatos terasszal bővül. Az emeleten 40 fő részére különterem és hozzá kapcsolódó terasz várja vendégeinket. ... Bővebben


1 2 3 4 ... 7   


Kapcsolódó témák:
Kapcsolat, elérhetőség
Kontakt személy:
Németh Anikó
igazgató

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG