Virág Judit Kortárs Galéria és Aukciósház
A Virág Judit Galéria és Aukciós ház fő profilja a XIX. és XX század kvalitásos magyar festmények és Zsolnay kerámiák forgalmazása, aukciók és kiállítások szervezése. A Galéria évente három aukciót rendez a klasszikus magyar festészet kiemelkedő darabjaiból, valamint Zsolnay kerámiákból. A Kortárs Galériában egyéni és csoportos kiállításokon mutatja be az alkotókat és műveiket az 1960-as évektől napjainkig. A galéria birtokolja a világ egyik legjelentősebb Zsolnay gyűjteményét és kiemelkedő klasszikus-modern magyar festészeti kollekcióval rendelkezik.
- +3613122071
- +3612694681
Virág Judit Galéria és Aukciósház
Dr. Virág Judit a magyar műtárgypiac meghatározó szereplője, több mint húsz éve dolgozik művészettörténészként és igazságügyi festmény szakértőként a hazai műkereskedelemben. Rendszeresen ad szakvéleményt magyar képek vonatkozásában nemzetközi aukciós házaknak (Dorotheum, az Erste Wiener, a Sotheby’s és a Christie’s aukciós házaknak), gyakran hívják kirendelt bírósági szakértőnek festmények értékbecsléséhez és eredetiségéhez kapcsolódó polgári és peres eljárásokban.
A Virág Judit Galéria és Aukciósház minden általa eladott festmény eredetiségéért felelősséget és garanciát vállal, valamint eredetiség igazolást – attesztet – ad. Valamennyi eladásra kerülő festmény csak alapos, igény esetén más szakértők bevonásával történő vizsgálata után kerül eladásra.
Aukciók
Árveréseinken rendkívül egyszerű vásárolni, akár személyesen, akár telefonon, otthonról.
Miért a Virág Judit Galéria?
- Az árverésen az adott műtárgyért a legmagasabb piaci árat éri el
- Kiterjedt hazai és nemzetközi ügyfélkör
- Kiemelkedő eredmények, aukciós rekord árak
- A galéria tartja az abszolút magyar aukciós rekordot
- Kitűnő ügyfélkapcsolat
- Páratlan tapasztalat a műkereskedelmi piacon
- Galériánk munkatársai az eladás során végig segítséget és tájékoztatást nyújtanak
A csapat
- Tapasztalt, szakmailag elismert kollégák
- Együttműködés az adott terület legjobb szakértőivel
- Képzett marketing és PR szakemberek
- Professzionális és rutinos árverés vezető
Az aukciókat megelőzően a galéria kiállítóterében az árverésre kerülő művek megtekinthetők az aukciós kiállításon. A galéria kiállítótere Európában is egyedülálló, múzeumi kvalitású, csaknem 400 nm-es területtel bővült, így összesen 1250 négyzetméteres a kiállítótér.
A galéria anyagából rendszeresen nyílnak időszaki kiállítások is.
Értékbecslés
Szeretné tudni, hogy a tulajdonában lévő műtárgy milyen értéket képvisel? Dr. Virág Judit művészettörténész és igazságügyi festményszakértő, valamint a galéria művészettörténészei (link a szakértőkhöz) több évtizedes tapasztalatukkal állnak az Ön rendelkezésére.
Munkatársaink díjmenetesen adnak értékbecslést a galéria profiljába tartozó festményekre.
Ha fotót küld nekünk az eladásra kínált festményről, az alábbiakra lenne szükségünk:
- a festmény jól látható fotójára
- a szignó fotójára
- a festmény méreteire
- bármilyen egyéb adatra, amennyiben rendelkezésre áll /kiállítási adatok, raglapok a kép hátán, a festmény története, stb./
Szakértőink előzetes időpont egyeztetést követően, a galériában személyesen is díjmentesen végeznek értékbecslést. Kérjen értékbecslést online rendszerünkön keresztül vagy személyesen galériánkban.
Figyelembe véve az Ön szempontjait, javaslatot teszünk a műtárgy aukciós induló árára, valamint a katalógusban feltüntetett becsértékre is.
Szükség esetén a képet restauráltatjuk, kereteztetjük. Művészettörténészeink elvégzik a szükséges háttérkutatásokat, hogy az Ön műtárgya a legmagasabb áron cserélhessen gazdát.
Fontos:
- A galéria csak a profilkörébe tartozó műtárgyakról tud értékbecslést adni.
- Fotó alapján a galéria csak hozzávetőleges értéket állapít meg. A tényleges értékbecsléshez és eredetiség meghatározáshoz minden esetben személyes vizsgálat szükséges.
Az árverés előtt szerződést kötünk Önnel. A szerződésben foglalt feltételek szerint értékesítjük a tárgyat, és tájékoztatjuk a díjazásról, amely az aukciósház jutalékát, a biztosítást, a tárolást, a szállítást, az esetleges restaurálást, keretezést, valamint a katalógusban való megjelenést érinti.
Az aukciót követően értesítjük, hogy milyen leütési árat ért el az Ön által beadott tétel. 14 munkanappal az árverést követően kezdjük meg a kifizetést a beadók részére, az aukciós jutalékot, valamint az esetlegesen felmerülő restaurálási költséget a leütési árból vonjuk le.
2023.06.08. - 2023.07.17. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Változatok a Geometriára - Üvegszobrok és festmények kiállítás |
|
2023.06.08. - 2023.07.17. |
Virág Judit Galéria kiállítások 2023 Budapest
Sas Miklós: Tér-szerkezet viszonylatok |
|
2023.06.08. - 2023.07.17. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Bodolóczki Linda: Színekkel álmodom |
|
2023.06.08. - 2023.07.17. |
Virág Judit Galéria kiállítások 2023 Budapest
Változatok a Geometriára - Üvegszobrok és festmények. Kiállítás Botos Péter, Hencze Tamás és Konok Tamás műveiből |
|
2023.06.08. - 2023.07.17. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Sas Miklós: Tér-szerkezet viszonylatok |
|
2023.06.08. - 2023.07.17. |
Virág Judit Galéria kiállítások 2023 Budapest
Bodolóczki Linda: Színekkel álmodom |
|
2023.06.20. |
Budapesti tárlatvezetések a Virág judit Galériában
Bodolóczki Linda festőművész + Hársfalvi Magdi művészettörténész tárlatvezetése |
|
2023.06.20. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Bodolóczki Linda festőművész + Hársfalvi Magdi művészettörténész tárlatvezetése |
|
2023.06.22. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Botos Péter üvegművész és Barabás Lajos műgyűjtő tárlatvezetése |
|
2023.06.22. |
Budapesti tárlatvezetések a Virág judit Galériában
Botos Péter üvegművész és Barabás Lajos műgyűjtő tárlatvezetése |
|
2023.06.27. |
Budapesti tárlatvezetések a Virág judit Galériában
Bodolóczki Linda festőművész + Hársfalvi Magdi művészettörténész tárlatvezetése |
|
2023.06.27. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Bodolóczki Linda festőművész + Hársfalvi Magdi művészettörténész tárlatvezetése |
|
2023.06.29. |
Budapesti tárlatvezetések a Virág judit Galériában
Benedek Barna képzőművész tárlatvezetése |
|
2023.06.29. |
Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események
Benedek Barna képzőművész tárlatvezetése |
|
2023.01.01. - 2023.12.31. | Zsolnay kerámiák bemutatása és forgalmazása a Virág Judit Galéria és Aukciós Házban |

Budapesti tárlatvezetések a Virág judit Galériában 2023. június 20. (Kedd)
Bodolóczki Linda festőművész + Hársfalvi Magdi művészettörténész tárlatvezetése
Tárlatvezetések, kulisszatitkok és izgalmas történetek a galéria életéből. Tavaly a Virág Judit Galéria története újabb mérföldkőhöz érkezett. Kiállítótere ugyanis egy impozáns, Európában is egyedülálló, múzeumi kvalitású, csaknem 400 nm-es területtel bővült. A kiállításokat és tárlatvezetéseket így már 1250 ... Bővebben

Virág Judit Galéria programok 2023. Kiállítások, aukciók, művészeti események 2023.06.08. (Csütörtök) - 2023.07.17. (Hétfő)
Sas Miklós: Tér-szerkezet viszonylatok
Galériánk évente három aukciót rendez, ahol a korlátozott tételszám és a szigorú válogatás biztosítja a színvonalas anyagot és a pergő ritmusú árveréseket. Reprezentatív kiállítótermeinkben tematikus, exkluzív kiállítások várják ingyenesen a látogatókat, gyűjtőket. A galéria kiállítótere impozáns, Európában ... Bővebben

Virág Judit Galéria kiállítások 2023 Budapest 2023.06.08. (Csütörtök) - 2023.07.17. (Hétfő)
Sas Miklós: Tér-szerkezet viszonylatok
Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt a Virág Judit Galéria és Aukciósház aktuális kiállításaira! A látogatók 1250 négyzetméteren élvezhetik és tekinthetik meg a nagy igényességgel válogatott klasszikus és modern magyar képzőművészeti kiállításokat és tárlatokat az új kiállítótermünkben, mely egy ... Bővebben

Aria Hotel Budapest*****
Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket ... Bővebben

Bohém Art Hotel Budapest
A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is ... Bővebben

Boutique Hotel Budapest
A Boutique Hotel Budapest szálloda Budapest szívében, a nyüzsgő belvárosi sétáló-vásárló utca, a Váci utca, az élményt adó Vásárcsarnok és a felújított Szabadság híd közelében található. Mindamellett, hogy kiváló közlekedési csomópontban van, a városközpont elegáns üzletei, vonzó kávéházai, éttermei, ... Bővebben

Budapest Marriott Hotel
A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál. Bővebben

City Hotel Mátyás Budapest
A City Hotel Ring szálloda Budapest pesti oldalán helyezkedik el, a Szent István körúton. 3 csillagos szálloda, a Nyugati pályaudvar és a Westend City Center közelségében 39 szobával várja vendégeit, melyekben Ingyenes WIFI-t nyújtunk vendégeinknek. A kényelmesen berendezett szobák kilátással az ... Bővebben

City Hotel Pilvax Budapest
A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára, egyedi légkondicionálás, telefon, TV műholdas ... Bővebben

Cosmo City Hotel*** Budapest
A divatos és ízléses berendezésű hotel Budapest szívében, a Váci utcában, a főváros számos látványosságának közvetlen közelében található. A 36 saját fürdőszobás, kiválóan felszerelt, hangulatos szoba közül választhat igényeinek megfelelően. A szobáinkban klíma, hajszárító, ingyenes WiFi hozzáférés, ... Bővebben

Danubius Hotel Astoria City Center****
Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely ... Bővebben

Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest
Modern szálloda hangulatos légkörrel a nyüzsgő főváros szívében, a belváros új sétáló utcájában, Pest üzleti, kereskedelmi és kulturális negyedében, közel kitűnő éttermekhez és kávézókhoz. 123 klimatizált szoba, WIFI minden szobában, zuhanyzó, hajszárító, telefon, minibár, TV. Összenyitható, dohányzó és ... Bővebben

Elizabeth Apartman Hostel Budapest
Az Elizabeth Apartman Hostel a város szívében helyezkedik el, az Astoria és a Ferenciek tere közt, a belvároshozban. Várunk diákokat, csoportokat, akik szívesen maradnának itt nálunk pár napra, vagy hosszabb időre. Hostelünk igazán kecsegtető, olcsó árakat biztosít hátizsákos vendégeknek és ... Bővebben

Budapest Retro Bisztró
Ülj be hozzánk egy igazi retro hot dogra, vagy egy pohár Bambira, és hagyd hogy átjárjon a nosztalgikus érzés: ráadásul, ha rákaptál az múlt ízére, jó hír, hogy napi menüvel (leves + főétel) is várunk hétfőtől péntekig! Hangulatos bisztrónk számos retró étellel és itallal várja a látogatókat. ... Bővebben

Scruton Belváros Közösségi tér és Kávézó Budapest
A belvárosban olvasgatnál egy ízletes specialty kávé és házi sütemény mellett? Kipróbálnál egy különleges teát? Netán egy finom ebédre, tartalmas reggelire vágysz? A Scruton közösségi tér és kávézóban ilyenekkel is várunk! Ráadásul fogyasztásoddal a helyi termelőket, kézműves vállalkozókat is ... Bővebben

Scruton V.P. Közösségi tér és Kávézó Budapest
A Scruton V.P. közösségi tér a Veres Pálné és az Irányi utca sarkán található. Itt a nap bármely időszakában otthon érezhetjük magunkat. A kávéház izgalmas rendezvényeknek ad helyet. Nemcsak egy egyszerű kávézó vagy étterem, hanem egy olyan közösségi tér, ahol alálkozhatunk a kultúrával és közben ... Bővebben

0,75 bistro
Egy hely ahová beülhetsz a barátaiddal borozni vagy koktélozni, ahol üzletfeleiddel kávézhatsz, ahol a szerelmeddel elfogyaszthattok egy kellemes vacsorát, ahol a családoddal ebédelhetsz. Több mint 100 féle bor, csapolt sör, házi szörpök, limonádék, különleges kávé és bisztró jellegű konyha jellemzi ... Bővebben

AZR Libanoni Étterem Budapest
Autentikus libanoni ételek Budapest szívében - Lépjen be a libanoni kultúra és a kulináris élvezetek világába az újonnan megnyílt ARZ Libanoni Étteremben, mely az InterContinental Budapest szálloda földszintjén, a pezsgő Dunakorzón található. Bővebben

Anna Café Budapest
Kávékülönlegességek széles választékával várja vendégeit az Anna Café a Váci utca forgatagában. Igazi otthon a kávészeretők számára, legyen szó munkáról, randevúról, baráti vagy családi beszélgetésről. Bővebben

Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest
Éttermünk a japán hagyományoknak és stílusnak megfelelően lett berendezve, kialakítva. Harmonikus környezet, tiszta letisztult formák, kellemes nyugtató színek jellemzik a belső tereket. Magyarországon egyedülállóan éttermünkben kóstolhatja meg házilag készített, kézzel gyúrt japán tésztakülönlegességeinket. ... Bővebben

Bangkok Thai Étterem Budapest
Gazdag ebéd menü kínálatunkból szabadon választhatja ki az előételek és főételek közül az Ön által kívánt ételt déltől egészen délután három óráig. Újításunk, hogy a két főre készült gazdag és ízletes menüsorunkban, mind a vegetáriánusok mind pedig a tengeri ételek szerelmesei is megtalálhatják ... Bővebben

Barsteak Cocktail Bar
A kihagyhatatlan klasszikus, század eleji koktélok mellett pár teljesen új, csakis magyar alapanyagokra épülő `hungarikummal” és a barmanager - Tarjányi Zsolt - által kreált, saját signature italaival várja vendégeit a BarSteak. Bővebben

Big Ben Teaház
A Big Ben Teaház 2000 óta várja vendégeit a belváros szívében, több mint 130 fajta teával és több mint 20 fajta natúr és ízesített kávéval. Bővebben
- +3613122071
- +3612694681