Turizmus Program
Turizmus Program

Nyitott Borteraszok

Balatoni Gasztrohétvége

Lovagvölgy tavaszi szünet

Borbuli hétvége

2=3 balatoni wellness akció

Gyógywellness

Szegedi Szimfonikus Zenekar

Időrend

A Szegedi Szimfonikus Zenekar nevet 1969-ben vette fel a zenekar, amikor a legendás karmester és zeneszerző, Vaszy Viktor önálló intézménnyé szervezte az együttest. A zenekar a helyi koncertélet bázisa, folyamatos szereplője a nemzetközi pódiumoknak, emellett az operajátszás alapját jelenti az ország második legnagyobb operatársulatánál, a Szegedi Nemzeti Színházban.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

GasztroFok Tavasz – Ízek, élmények, tavaszi hangulat Siófokon
Szevasz Terasz! Kinyitnak a borteraszok!
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények