Kortárs kocsma, befogadó, közösségi tér, szubkulturális találkozási pont, élőzenei, klubkoncertes helyszín, kiállítás, zöld progamok, filmklub, jóga, barátkozás.

Siófokon a Fő utca 212-es szám alatt várja a szórakozni vágyókat a History Music Club!

Tánc- és éjszakai klubunk szép környezetben vár.

Aki felkereste már az Index Cafét, az tudja, hogy ez az a hely, ahol minőségi módon kapcsolódhatunk ki, még ha csak egy délutáni cappuccinóra is ültünk be a Nyíregyházi Egyetemhez közeli szórakozó- és vendéglátó egységbe.

Étel, ital, élőzene, gépzene, tánc, előadások, workshopok, univerzális balhék, társaság.

A Közösségi Ház elsődleges küldetése a Magdolna negyedben élő családoknak, közösségeknek lehetőséget biztosítani a tartalmas kikapcsolódáshoz, tanuláshoz, valamint kulturált szórakozáshoz. A megvalósuló programokon keresztül célunk a helyi identitás erősítése, mikroközösségek létrejöttének katalizálása, és megtartó erejük növelése. Aktív szereplőként részt vállalunk Józsefváros szociális, kulturális és fenntarthatósági stratégiájának megvalósításában. A közösségi házban szívesen adunk helyet civil szervezeteknek, különböző szakmai programoknak, workshopoknak és fórumoknak. Változatos programkínálatunkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a Kesztyűgyár által a józsefvárosi Mátyás tér apró, ámde üde, érdekes színfoltjává váljon Budapest közösségi-kulturális életének.

A belvárosban található egyedi szórakozóhely és pub.

A Gozsdu udvar Dob utcai kijáratánál, a hajdani és egyben mai pesti mulatónegyed középpontjában található a Lámpás, amely évek óta az igényes rétegzene rajongóinak kedvelt találkozóhelye. Élőzene minden kedden és szombaton, egy gyengén megvilágított, barlangos alagsorban.

A hely megálmodásakor az a cél vezérelt bennünket, hogy egy új, kulturált szórakozási lehetőséget biztosítsunk egyetemisták számára, kifejezetten egyetemi árakon. Figyelembe vettünk minden olyan tulajdonságot, melyet a közkedvelt, jól bejáratott szórakozóhelyek kínálnak, és ezeket egybe gyúrva nyújtunk egy felhőtlen szórakozási lehetőséget a város szívében.

MADAM Urban Music Hall, az új kedvenc klub Budapest szívében. Élőzenés szórakozóhely, tánc- és éjszakai klub, partiszervíz, szórakoztató szolgáltatás. Szeretettel várunk.
Országos eseménynaptár