Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!
Gyulai wellness kikapcsolódás teljes panziós akcióval!

Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont programok 2024. Élményprogramok a hét minden napján

Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)

A Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont az állandó- és az időről-időre megújuló időszaki tárlatok mellett szombatonként garantált programokkal, a hét minden napján pedig tárlatvezetésekkel, impozáns környezetben várja a tartalmas időtöltésre vágyó családokat, érdeklődőket. A gyulai programok többsége kastélybelépővel látogatható.

Garantált programok a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpontban

MINDEN nap

13:00-17.00 óráig óránként
Szabadulószoba - Rejtély a kastélyban, keresd a kulcsot!

Nem csak állandó kiállításunk nyújtja az élményt és a kalandot. Szabadulószobáinkban a klasszikus játékmenetnek megfelelően szórakozhatnak a résztvevők (vagyis meghatározott időn belül logikai feladatok segítségével kell kijutni egy helyiségből), a kerettörténet természetesen a kastélybeli élettel, illetve az egykori uradalom (amelynek központja a kastély volt) különleges történésével kapcsolatos.

Szabadulószobáink helyszíne a kastély borospincéje és a Török torony.
Játékainkat legfeljebb 6 fős csoportoknak és családoknak ajánljuk.
A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött; jelentkezni telefonon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában lehet.
Jegyár: 2.500 Ft/fő

Választható témák: Tengernyi gond a kastélyban - Boszorkányok márpedig léteznek (16+)

Kedd-vasárnap:

Garantált tárlatvezetés egyéni látogatók számára. 11.30 órakor.

MINDEN szombaton

16:30 A kastély gyertyafényben
Fedezd fel a pincét, a cselédlépcsőt és a főúri enteriőrt a 19. század esti fényviszonyai között, majd kóstolj gyulai finomságokat!
A különleges, egyedi hangulatú eseményen a látogatók a 19. század esti fényviszonyai között ismerkedhetnek az épülettel. A kastély gyertyafényben című programon a résztvevők alkalmanként más és más témában hallhatnak érdekességeket az egykori főúri életről; szó esik így az egykori gyulai játékbarlangokról, az éjszakai életről a kastélyban, a 19. századi divatforradalomról, Sissi gyulai látogatásáról vagy a főúri világnak szóló szépségtippekről. A látogatást minden alkalommal gyulai termékek kóstolója egészíti ki.

Előzetes regisztráció szükséges! Regisztrálni a tárlatvezetés napján 12 óráig lehet telefonon vagy személyesen a kastély ajándékboltjában.

MINDEN vasárnap

16.30 Kastélytúra Tacskó Döncivel
Garantált program a kisgyermekes családok részére – a legkisebbek elvárásaihoz igazítva a tárlatvezetést.
Gróf Tacskó Dénes mindent tud az Almásy-kastélyról, ő segít az épület felfedezésében.
A gyermekeket arra biztatják, hogy kapják a kezükbe Döncit és hagyják, hogy megossza velük a titkait!
A mindössze 45 perces kutyasétáltatást követően a család önállóan még egyszer végig járhatja azokat a helyiségeket, s kipróbálhatja azokat az eszközöket, amelyek a legérdekesebbek voltak.
Részvétel kastélybelépővel + 700 Ft/fő.

MINDEN HÓNAP ELSŐ szombatján

11.00, 12.00, 13.00 Pincetárlat
Tarts velünk egy középkori rejtély nyomába: hogyan került három koponya nélküli csontváz az egyik pincehelyiség padlózata alá 20-30 centivel?Részvétel kastélybelépővel.

MINDEN HÓNAP MÁSODIK szombatján

13:30 Női szalon
Ruhabemutató a 19. századi arisztokrata viseletről.
Részvétel kastélybelépővel.

MINDEN HÓNAP UTOLSÓ ELŐTTI szombatján

13:30 Beszédes virágok 
Miként kommunikálhatunk a virágok segítségével? Milyen jelentéssel bírnak a különböző virágfajták, mit mondanak a különböző színek?
Részvétel kastélybelépővel.

MINDEN HÓNAP UTOLSÓ szombatján

13:30 Grófi passziók
Minden a főúri időtöltésről (utazás, szórakozás, sport, kikapcsolódás, zene, színház, művészetek).
Részvétel kastélybelépővel.


2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.20. - 2024.05.26.
2024.05.27. - 2024.06.02.
További ajánlataink

2024.04.25. - 2024.05.20.
Gyula kiállítás programok 2024. Időszaki kiállítások a város kiállítóhelyein és a múzeumaiban
B. Jász Jolán -SZINTÉZIS című kiállítása a Kohán Képtárban
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.06. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.11.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.07. - 2024.05.12.
2024.05.08.
2024.05.09.
2024.05.09.
2024.05.09.
2024.05.09. - 2024.05.12.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.10.
2024.05.11.
2024.05.11.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Női szalon
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
Gyulai Várfürdő programok 2024
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben
2024.05.11.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
A kastély gyertyafényben - garantált program
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.11. - 2024.05.12.
Gyulai vásár 2024
Portéka Kézműves és Termelői Vásár
2024.05.11. - 2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.12.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.13. - 2024.05.19.
2024.05.14.
2024.05.14.
2024.05.14.
2024.05.14. - 2024.05.18.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.14. - 2024.05.19.
2024.05.15.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
„A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” - jelentkezési határidő
2024.05.15.
Gyulai koncertek 2024. Könnyű- és komolyzenei koncertek Gyulán
Paff a bűvös sárkány és barátai - 100 Folk Celsius koncert
2024.05.15.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Paff a bűvös sárkány és barátai - 100 Folk Celsius koncert
2024.05.15.
Gyulai gyerekprogramok 2024
Paff a bűvös sárkány és barátai - 100 Folk Celsius koncert
2024.05.15.
2024.05.15.
2024.05.15.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.16.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17. 18:00
2024.05.17. 20:30
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17.
2024.05.17. - 2024.05.19.
2024.05.17. - 2024.05.19.
2024.05.17. - 2024.05.19.
2024.05.17. - 2024.05.19.
2024.05.18.
2024.05.18.
Gyulai programok 2024. Fesztiválok, rendezvények, események Gyulán
Almásy-kastély garantált programjai - Beszédes virágok
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18. 14:00
2024.05.18. 19:30
2024.05.18. 22:00
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
2024.05.18.
Gyulai Várfürdő programok 2024
Éjszakai wellness a Gyulai Várfürdőben
Találatok száma: 48

Kastélykert Szálló

Kastélykert Szálló

Gyulán, a várfürdő nyári bejáratától 250 méterre várja pihenni és kikapcsolódni vágyó vendégeit az egész évben nyitva tartó Kastélykert Szálló. Az igényesen kialakított szálláshely egyaránt ideális pihenőhelye lehet a hosszabb ideig nyaralóknak és a téli wellness hétvégét tervezőknek is.

Komló Hotel**** Gyula

Komló Hotel**** Gyula

A szálloda a város megújult Fő tere mellett helyezkedik el, a méltán híres Gyulai Vártól és Várfürdőtől pedig 10 perces sétára található. A vendégeink részére transzfert is biztosítunk a látványosságok gyorsabb és kényelmesebb elérése érdekében! Ne hagyja ki ezt a páratlan lehetőséget, hiszen egy ...

Körösparti Pihenő

Körösparti Pihenő

Apartmanunk a belvárostól 800 m-re található egy csendes mellékutcában, a várost átszelő Élővíz csatorna partján. 2 fő részére teljesen berendezett, minden igényt kielégítő szoba, konyha és fürdő várja a hozzánk betérőket. A parti fűzfákkal szegélyezett Körösparton( mi helyiek csak így hívjuk) a Várfürdő ...

Liget Apartman Gyula

Liget Apartman Gyula

Szeretettel várjuk kedves vendégeinket modern, csendes környezetben elhelyezkedő apartmanjainkban.

Marschal Szálló Gyula

Marschal Szálló Gyula

Gyulán kikapcsolódni kívánó vendégeknek nyújt szálláslehetőséget! Nálunk a pihenés és a nyugalom biztosítva van! Egész évben nyitva vagyunk.

Park Hotel***  Gyula

Park Hotel*** Gyula

Hotelünk a Várfürdő szomszédságában, csendes, zöld övezetben, pár száz méterre a vártól és a belvárostól fogadja az ide látogató vendégeket. Legyen Ön is a vendégünk!

Roxin-ház Gyula

Roxin-ház Gyula

Gyulán üdülőövezetben a vártól alig 5 percnyi sétára várja vendégeit a Roxin ház.

Rózsa Apartman Gyula

Rózsa Apartman Gyula

Az alföld legszebb fürdővárosában Gyulán,a Várfürdő közelében, három apartmannal várjuk kedves vendégeinket.

Szamócás Apartman

Szamócás Apartman

Üdvözöljük a gyulai Szamócás Apartman honlapján! Szálláshelyünk egész évben várja a kikapcsolódni és pihenni vágyó vendégeit. Apartmanunk csendes kis utcában a csodálatos Almásy-kastély, Várfürdő és a Vár közelében helyezkedik el. A városközpont is rövid sétával megközelíthető, ahol szökőkutak, éttermek, ...

Szigeterőd Apartmanhaz

Szigeterőd Apartmanhaz

A 6 különálló apartmanból álló épületünk közvetlenül a Gyulai vár tövében található, a fürdő közelében, a belvárostól pár percnyi sétára.. Apartmanjaink a Gyulai vár hangulatát idéző, autentikus, bontott téglás épületben, bármely igényt kielégítő felszereltséggel rendelkeznek.

   1 2 3 4 5   

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kapcsolódó témák:

Kiemelt ajánlatok

Gyulai kisvonatozás, körjárat Gyula nevezetességeihez Gyulai kisvonatozás, körjárat Gyula nevezetességeihez
  • Gyula
2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)
Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt! Kaland program minden nap Gyulán, szabadulás a Kalandpincéből 60 perc alatt!
  • Gyula
2024. május 6. (hétfő) - 2024. május 12. (vasárnap)

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Foglaljon szállást!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
Megadott intervallumban:
-tól
-ig