Veszprémi vár látogatás

A XIII. század végén sokat szenvedett a veszprémi püspökség a nagyhatalmú Csák nemzetségtől, akik az ellenpárti kőszegiekhez tartozó egyházat kirabolták és felgyújtották, sok egyházfit legyilkolva.

Miután Anjou Károly király a XIV. század első harmadára legyőzte a tartományurakat, Veszprém vidékére is béke költözött, megindultak a jelentősebb helyreállítások. Virágzása a XVI. században hirtelen véget ért, amikor az országot bekebelezéssel fenyegető török hódítók egyre közelebb nyomultak hozzá. A hódoltság korában összesen tizenhétszer cserélt urat a veszprémi vár. A közeli Székesfehérvárral és Várpalotával együtt a török hódítók dunántúli uralmának kulcsát jelentette, ezért meghódításáért nem sajnáltak semmilyen anyagi és emberáldozatot. A veszprémi püspökök a mohácsi csata utáni években a biztonságosabbnak ítélt sümegi várba menekültek el, így a továbbiakban Veszprémben a Habsburg császár és király által kinevezett várkapitányok parancsoltak, épületeiben főként a nagy létszámú helyőrség lakott. Első török ostromát 1552-ben szenvedte el. Mivel három oldalról mély sziklaszakadék határolta, csak dél felől támadhatták eredményesen, ezért itt emelték legkorszerűbb védőművét, az ágyúk számára kialakított olaszbástyát. A kuruc szabadságharcok alatt Heister császári generális csapataival elfoglalta, majd puskaporral felrobbantatta védműveit.

A háborús idők elmúltával a Várhegyet ismét visszakapták az egyházi intézmények, egyetlen keskeny utcájának két oldalán sorra emelték a csodálatos barokk épületeket, amelyek ráépültek a középkori várfalakra, sőt azok udvarát egészen a meredély szélére tolva, új támfalakat húztak eléjük. Ezek látszanak középkori várfalaknak, melyeket legépebb formában a Tűztorony környékén találhatunk meg.