Audi Aréna Győr
Az 5500 férőhelyes komplexum a kétszeres Bajnokok Ligája győztes Győri Audi ETO KC otthona, emellett multifunkcionalitásából adódóan kiválóan alkalmas nemzetközi sportesemények, könnyű- és komolyzenei koncertek, előadói estek, konferenciák, kiállítások megrendezésére. Az új, változtatható befogadóképességű Aréna egybeépült a meglévő Magvassy Mihály sportcsarnokkal, így egy olyan rendezvényközpont jött létre, melynek összes alapterülete 16 ezer négyzetméter, 200 méteres sugarú körében 1050 parkoló található.
Az 5500 férőhelyes Aréna lelátójának egy része mozgatható, így az adott esemény követelményeinek megfelelően szükség esetén könnyen növelhető a küzdő- vagy előadói tér, csökkentve a nézői befogadóképességet. A küzdőtéren 1700 szék egyidejű elhelyezése mellett egy 30x10 méteres színpad felállítása is lehetséges. Komplett hangosítás- és fénytechnika, minden igényt kielégítő televíziós és vizuális technika áll rendelkezésre.
Koncertek, kiállítások:
teherbejárat
színpadtechnika
hangosítás, fénytechnika
Sport:
Az összes teremsport igényeit (kézilabda, kosárlabda, röplabda, futsal, stb.) kielégítő csarnok kiváló lehetőséget kínál hazai és nemzetközi edzőtáborok, versenyek lebonyolítására. A 3 kézilabda-pályára szekcionálható fő küzdőtér mellett a szomszédos Magvassy csarnokkal együtt egy időben 4 pályán folyhatnak a küzdelmek. A versenyre érkező sportolók a mindössze néhány méterre található Sportkomplexum négy csillagos hoteljében kerülhetnek elszállásolásra.
MICE
Az épület tervezői olyan csarnokot álmodtak meg, amely nem csak a sport és a kultúra igényeit elégíti ki, hanem MICE események lebonyolítására is kiválóan alkalmas.
A küzdőtér 3 részre szekcionálható. A mai kor igényeit kielégítő létesítményben egy 192 fő befogadására alkalmas VIP lelátó és letisztult, modern stílusban berendezett VIP-lounge is helyet kapott a kényelemi szempontok maximális kielégítése érdekében.
Modern technológia, vonzó külső:
Az épület kívül szitaszövet borítást kapott, amely színes reflektorokkal megvilágítva egyedi, és látványos külsőt kölcsönöz a létesítménynek.
Audi Aréna Győr a számok tükrében:
- 12 öltöző, 2 bírói öltöző,
- 1 orvosi szoba,
- 3 irodaegység, melyből kettő klubiroda, egy pedig létesítményvezetői egység,
- 1 médiaterem,
- 7 büfé,
- 192 fős VIP lelátó és hozzá kapcsolódó VIP Lounge,
- 84 fős média lelátó, 2 sky box.
Technikai jellemzők:
- teljes körű szolgáltatás sztároknak, művészeknek és sportolóknak a művészeknek kijelölt területen (öltözők, pihenőhelységek, stb.),
- modern hang- és fénytechnika,
- kiváló felbontású eredménykijelző (cube),
- raktározási lehetőségek,
- orvosi szolgálat / elsősegélynyújtás,
- teljes körű légkondicionálás,
- standard biztonsági szolgálat,
- jegyeladás az Aréna shopjában és a belvárosi Látogatóközpontban,
- telekommunikációs szolgáltatások,
- dekoráció (terem és virág), dísznövénybérlés,
- általános takarítás.
Rendezze meg eseményét Győrben, az Audi Arénában!
Forrás: az aréna honlapja és közösségi oldala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
2024.11.10. | |
2024.11.29. | |
2024.12.27. | |
2025.01.04. | |
2025.02.08. |
Árpád-házi Szent Margit Evangelizációs Centrum Győr -- Ménfőcsanak
A Kisalföldön, Győr kertvárosában a belvárostól 8 km-re fekvő ifjúsági szállás, tiszta levegőjével és a vidéki táj természetes üdeségével kiváló lehetőséget nyújt pihenésre, kikapcsolódásra. A kétszárnyas épület 1994-ben épült, mindkét szintjén kápolna található. A 45 férőhelyes épület, előzetes ...
Torony. Orlando`s Bar Győr
Torony Orlando’s bar Győr elsőszámú Latin/Retro discója, és Karaoke bárja, az igényes partik helyszíne. Nálunk minden héten különböző tematikájú buliba csöppenthetsz! A mi szórakozóhelyünk a Kubai Rítmus Éjszakája, ahol a forró zenék és a trópusi hangulat találkozik. Látogass el exklúzív VIP részlegünkre ...
Zöld Elefánt Vendéglő Győr
Az étterem 1993 óta áll a vendégeik szolgálatában Győr-Marcalvárosban. Térj be hozzánk bármely hétköznapon, a magyar konyha legjobb fogásaival várunk. Ragaszkodunk a hagyományos receptekhez, miközben ötvözzük azt a modern konyhatechnológiával. Étel és italválasztékunkat kiegészítettük új elemekkel, de ...
Zöldfa Étterem Győr
A Zöldfa éttermet mindig a finom házias ízek és az udvarias kiszolgálás jellemezte. A „Zöldfában” sok olyan fiatal tartotta esküvőjét, akiknek szüleik is nálunk ünnepelték házasságkötésüket. Reméljük, hamarosan Önt is kedves vendégeink között üdvözölhetjük és a nálunk elköltött ebéd vagy vacsora után ...
Pál Ferenc atya előadásai 2024 2024. október 3. (csütörtök)
Pál Ferenc római katolikus pap, mentálhigiénés szakember. A fiatalok számára érzékeny témaválasztás és a sajátos előadásmód következtében a kezdetben többnyire csak katolikus fiatalokat vonzó előadásai rövid idő alatt igen népszerűek lettek. A hallgatósága mára életkor és vallás tekintetben is ...
Vujity Tvrtko előadásai 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 15. (kedd)
Vujity Tvrtko előadásai 2024. Online jegyvásárlás! Vujity Tvrtko új estje rengeteg kalanddal, hatalmas optimizmussal és motivációval, valamint a legyőzhetetlenség erejével. Egy világgá ment riporter elképesztő élete és történetei, amelyekkel szeretné jobbá tenni mindenki életét! A Túl minden határon-est ...
Jegyek Karácsonyra 2024. Karácsonyi programok és online jegyvásárlás 2024. december 14. (szombat)
Jegyek programokra, koncertekre a karácsonyi időszakban 2024-ben. Adventkor és a karácsonyt megelőző hetekben is számos ünnepi rendezvény, előadás, színház, családi és gyermekprogram várja a közönséget. Hazai együttesek, zenekarok és előadóművészek az ünnephez kapcsolódó tematikával szervezik meg ...
Karácsonyi gyerekprogramok 2024. Online jegyvásárlás 2024. december 14. (szombat)
Karácsonyi gyerekprogramok több helyszínen 2024-ben. Online jegyvásáslás! Karácsonyi témájú előadások, programok a kisebb korosztálynak. Játékos foglalkozások, gyermek előadások, bábjátékok, szórakoztató műsorok, színház, gyerekkoncertek, zenés programok várják a kicsiket, nagyokat országszerte az ünnepi ...
Adventi koncertek 2024. Online jegyvásárlás 2024. december 5. (csütörtök)
BERECZKI ADVENT - Bereczki Zoltán ünnepi nagykoncertje
Adventi koncertek eseménynaptára online jegyvásárlási lehetőséggel 2024-ben. A várakozás időszakában, a karácsonyi rohanás közepette jól esik megpihenni. Erre adhat lehetőséget egy koncert, ahol megfeledkezhetünk a készülődéssel kapcsolatos problémákról. Több helyszínen élvezhetjük a zene nyugtató hatását. ...
Adventi programok 2024 2024. december 5. (csütörtök)
BERECZKI ADVENT - Bereczki Zoltán ünnepi nagykoncertje
Adventi programok 2024. Advent a keresztény kultúrkörben a karácsonyt (december 25-ét) megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. Hagyományos gyertyagyújtással, ünnepi beszédekkel, színes vásárokkal, családi programokkal várják a látogatókat az ország számos településen a karácsony ünnepi ...
Kóstoló programok 2024. Ínyenc események, rendezvények 2024. szeptember 25. (szerda)
Lima Sörklub - Októberfest kóstoló
Kóstoló programajánló, gasztronómiai élmények kínálata országszerte. Ínyenc programlehetőségek, legyen szó borról, ginről, whiskey-ről, netán csokoládéról, süteményekről, vagy más egyéb szezonális ételeinkről, mint amilyen a kocsonya. Ezeken az alkalmakon nemcsak az ételek és az italok mutatkoznak be, ...
Nyílt napok 2024 2024. szeptember 28. (szombat)
GYAC Sportágválasztó nyílt nap
Nyílt nap ajánlatok országszerte. Ezeken az alkalmakon az érdeklődők megismerhetik az adott intézményt, az intézmény profilját, az ott dolgozókat. Így közvetlen élményeket szerezhetnek: megkóstolhatják, kipróbálhatják, és el is mondhatják élményeiket, így visszajelzést adva a szervezőknek.
Ráskó Eszter előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. szeptember 27. (péntek)
Ráskó Eszter előadásai, fellépései online jegyvásárlási lehetőséggel. Pszichológus, Szexuálpszichológus, HR Manager, Szabolcs megye önjelölt üdvöskéje, megrögzött élménykereső, enyhén narcisztikus és szociálisan túl kompatibilis személy. Stresszhelyzetben számos esetben mutatja Tourette szindróma jeleit, ...
Győri Állatkert programok 2024 2024.09.20. (péntek) - 2024.12.21. (szombat)
Az állatkertben a látogatók árnyas fák alatt, gondozott, szép környezetben szemlélhetik az állatkert mindennapjait, ami tartalmas programot kínál gyermeknek és felnőttnek egyaránt. Látványetetések, állatsimogatók, játszóház és állatbemutatók várják a családokat, gyerekeket, felnőtteket a győri ...
Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér programok 2024 Győr 2024.09.25. (szerda) - 2025.10.14. (kedd)
A győri Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér és részlegei színes programkínálattal várják az érdeklődőket. Felolvasóestek, előadások, vetítések, kulturális és művészeti események egész évben minden korosztálynak kínálnak kikapcsolódást. Iparművészeti kiállításokat, fesztiválokat is kínál a ...
Bezerédj Kastély programok 2024 Ménfőcsanak 2024.09.12. (csütörtök) - 2024.10.17. (csütörtök)
A Bezerédj-kastélyt 1990-ben a Győri Városszépítő Egyesület kezdeményezésére helyi összefogással ismét újjáépítették. Azóta minőségi programokkal, hangversenyekkel, kiállításokkal, szórakoztató estekkel várják impozáns környezetben az érdeklődőket. A kastély falai között működik a ...
Oktoberfest Győr 2024. Kocsmatúra Győrben 2024.09.21. (szombat) - 2024.10.06. (vasárnap)
Éld át a bajor Oktoberfest hangulatát a győri belvárosban! Csatlakozz a kocsmatúrára szeptember 21. és október 6. között, amely idén másodszor ragyogja be a győri, őszi estéket. Ez az ünnepi esemény a jó hangulatról, barátságos közösségről és persze a kitűnő sörözésekről szól.
Ars Sacra Fesztivál Győr 2024 2024. szeptember 14. (szombat) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Ars Sacra Fesztivál Győrben. Az Ars Sacra Fesztivál minden év szeptemberében jelentkezik magas színvonalú, műfajilag sokszínű, a történelmi egyházakhoz kapcsolható művészeti alkotásokat és produkciókat bemutató ingyenes programkínálatával.
Bridge Hallgatói és Oktatói Klub programok 2024 Győr 2024.08.16. (péntek) - 2024.09.21. (szombat)
Bridge Hallgatói és Oktatói Klub programajánló. Győr közkedvelt rendezvényhelyszínén koncertek, bulik, jó hangulat várja az érdeklődőket. A klubban a könnyűzenei koncertek, egyetemi bulik mellett lehetőség van céges rendezvények, csapatépítők megtartására is.
Esküvői Kiállítás Győr 2024 Zichy-palota 2024. október 19. (szombat) - 2024. október 20. (vasárnap)
30. alkalommal rendezzük meg az Esküvői Kiállítást Győrben. A régió legnagyobb hagyományával rendelkező tematikus kiállításon a legjobb szolgáltatókkal várjuk az érdeklődőket. Esküvői Kiállítás a Győri Művészeti és Fesztiválközpontban 2024. október 19-én és 20-án. A rendezvény ingyenesen látogatható. ...
Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum programok 2024 Győr 2024.06.12. (szerda) - 2024.12.29. (vasárnap)
Az intézmény szlogenje mindet elárul: „nyitott, színes, eleven”. Várjuk programjainkra!
Virágpiac Győr 2024. Őstermelők, kistermelők, kereskedők piaca minden nap 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Győr történelmi belvárosának egyik színfoltja a Virágpiac. Őstermelők, kistermelők, kereskedők várják zöldséggel, gyümölccsel, saját termesztésű palántákkal, friss virágokkal, azokat, akik szeretik a frisset, szépet, az egyedit. Nyitva mindennap 6:00 és 14:00 óra között.
Győri Vásárcsarnok és Piactér 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Látogasson el a győri Vásárcsarnokba és a csarnok előtti piactérre. Családias hangulatban fogadjuk kedves Vásárlóinkat és látogatóinkat. A teljes felújításon átesett épületben a korábbinál lényeges jobb körülmények között, komfortos környezetben kínálják portékáikat a termelők, kereskedők és vásárolhatnak a ...
Dunakapu téri piac Győr 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
A Dunakapu téren, megújult formában, egységes, igényes megjelenésű árusítóhelyeken fogadják a vásárlókat a kereskedők. Az őstermelők standjai a tér középső részén helyezkednek el, míg a Széchenyi tér felőli oldalon a nem élelmiszer jellegű kereskedések kaptak helyet, a Mosoni-Duna felőli oldalon ...