Gyöngyház Kulturális Központ Soltvadkert
A művelődési ház számos rendezvényt szervez, illetve külsős programoknak, civil szervezeteknek, kluboknak is helyet ad. Saját programjain túl a városi rendezvények szervezésében is aktívan részt vesz. A könyvtár 26.000 kötetével, hangos könyveivel, aktuális újságaival, internetezési lehetőséggel várja látogatóit. A moziban a legújabb vetítési technikával minden héten hétfőn, valamint péntektől vasárnapig premier filmeket láthat a közönség. Ezen kívül ovi mozi, ifjúsági mozi, őszi és tavaszi filmklub bérletes előadásaira, nosztalgia előadásokra is várjuk az érdeklődőket. Előzetes bejelentkezés alapján külön gyermek és felnőtt csoportokat is fogadunk, lehetőségeink szerint egyéni igényeket is teljesítünk.
A városi fenntartású intézményhez a következő intézményegységek tartoznak:
• Művelődési ház épülete, benne a könyvtár, a mozi, kiállító terem és klubtermek;
• Sportcsarnok, melyben sport- és kulturális rendezvényeket, valamint bálokat egyaránt rendeznek;
• A régi művelődési ház épülete, melyben a Nagy-Pál István Helytörténeti Gyűjtemény és a Motor Múzeum kap helyet (magánygyűjtemény).
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Soltvadkerti Ifjúsági Tábor
Szeretettel fogadunk és várunk óvodás csoportokat, erdei iskolákat, osztálykiránduláson résztvevő csoportokat, hétvégi rendezvényeket. A tábor alkalmas gólyatáborok rendezésére is!
Lantos Borászat
A soltvadkerti kézműves családi borászatunk jelenleg 20 hektáron gazdálkodik. Kínálatunkban a magyar fajták képviselői: Cserszegi fűszeres, Kövidinka, Ezerjó, Kékfrankos, Kadarka, és emellett a világfajták is megtalálhatóak: Portugieser, Merlot, Cabernet sauvignon és franc, Zweigelt és a bájos Pinot ...
Schiszler Borászat
Több mint két évtizede kezdtünk szőlészettel és borászattal foglalkozni. A felmenők hagyományai nyomán született a családi vállalkozás, ami a bortermelés mellett italkereskedelemmel is foglalkozik. Kiaknázva a kínálkozó lehetőségeinket és valóra váltva egyik nagy álmunkat, az utóbbi években pálinka és ...
Eredet Pince
Az Eredet pince két fiatal borász, Eiler Attila és Ritter Balázs ötlete alapján valósult meg Soltvadkerten. A két család összesen 35 ha szőlőterületet művel. Célunk, hogy a fogyasztói igényeket szem előtt tartva készítsünk olyan borokat, amik a fajta karakterén túl hitelesen tudják bemutatni a ...
Font Pincészet
A család Magyarország legnagyobb borvidékén, a 28 hektáros családi birtokon termeszti a kiváló minőségű magyar szőlőfajtákat. A borok alapanyaga minden esetben a kitűnő minőségű, válogatott, érett, ízben, összetevőiben kiteljesedett szőlő. Az erre járó borkedvelők egész éven át megismerhetik a Font ...
Frittmann Borászat és Borház Soltvadkert
Borászatunk az ország legnagyobb borvidékének egyik központjában, Soltvadkerten készíti borait, jelenleg 60 hektár szőlőültetvényen gazdálkodunk. A Borházban látványpincével és 50 fős borkóstoló teremmel várjuk a családokat, párokat, baráti társaságokat, csoportokat előre egyeztetett időpontban. Shopunk ...
Galántai Családi Pincészet
Minőségi bortermelés, értékesítés és borkóstoltatás Soltvadkerten. A soltvadkerti Galántai család több szálon is sváb gyökerekkel rendelkezik. A szőlőtermelés és borkészítés hagyománya évszázados múltra tekint vissza családunkban. Szőlőink Soltvadkert mellett, Csáboron találhatóak. A homokos-löszös ...
Krámer Fülöp Borlovagrend
2001 októberében a borászat és borkereskedelem ősi hírnevét féltve őrzők összefogásával megalakítottuk a Krámer Fülöp Borlovagrendet Soltvadkerten. Célunk; a Duna-Tisza köze, a Homokhátság, ezen belül Soltvadkert és környéke borainak népszerűsítése.
Ali Baba Gyros Büfé Soltvadkert
Konyhánk által frissen elkészített török és változatos ételkülönlegességekkel várjuk Önt. A finom gyorsételek kínálata mindenki számára tartogat valamit. Élvezze a nálunk töltött reggelit, ebédet vagy vacsorát! A széles választékról fenséges svédasztalunk gondoskodik, amely mindenki számára tartogat ...
Soltvadkerti programok 2024. Fesztiválok, események, rendezvények, találkozók 2024. szeptember 27. (péntek) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Szüreti Fesztivál Soltvadkert
Soltvadkert alföldi város Kiskőrös kistérségében, a Kiskunsági Nemzeti Park szomszédságában. Legvonzóbb idegenforgalmi nevezetessége a Vadkerti-tó. Üdülőszezoni rendezvényei, fesztiváljai az ország minden részéről vonzzák a látogatókat. A város programajánlója.
Szüreti Fesztivál Soltvadkert 2024 2024. szeptember 27. (péntek) - 2024. szeptember 29. (vasárnap)
Elmarad a hétvégére tervezett Szüreti Fesztivál a várható rossz időjárás miatt! Az új időpont 2024. szeptember 27-29!
Dr. Zacher Gábor előadások 2024 2024. november 8. (péntek)
Zacher Gábor Soltvadkerten
Dr. Zacher Gábor előadásai, fellépései 2024-ben. Dr. Zacher Gábor toxikológus több évtizedes orvosi múlttal a háta mögött is képes közérthetően szólni a szakmában járatlan emberekhez, többek között ennek is köszönheti nagy népszerűségét. Most lehetőségünk nyílik arra, hogy személyesen kérdezzünk az ...
Soltvadkert Piac 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Piac Soltvadkerten kedden és pénteken 5:00 és 12:00 óra között.