VOKE Vasutas Művelődési Háza és Könyvtára Békéscsaba
Intézményünk több évtizede végzi vasúti- illetve lakóterületi közművelődési tevékenységét, melyet a folyamatos megújulás jellemez. Az elmúlt évek alatt számos önszerveződő kisközösségnek, művészeti csoportnak, tanfolyamnak adtunk otthont, megannyi szabadidős és szórakoztató rendezvénynek voltunk házigazdái. Ma is aktívan veszünk részt kulturális értékeink megőrzésében, gazdagításában.
Működnek a házban olyan nagy hagyományokkal rendelkező csoportok, mint a vasútmodell klub, a fúvószenekar vagy a hímző szakkör, de nyitottak vagyunk az új kezdeményezésekre is: szívesen biztosítunk hátteret a hozzánk forduló közcélú szerveződéseknek.
Előcsarnokunkban képző- és fotóművészeknek kínálunk lehetőséget kisebb kiállításokon történő bemutatkozásra.
Szolgáltatásainkat a felmerülő igényekhez igazodva folyamatosan változtatjuk, fejlesztjük. Jelenleg 15 ezer kötetes könyvtárral, folyóirat olvasóval, eMagyarország pont internetes térrel állunk az Önök rendelkezésére. Szolgáltatásaink: terembérlés, spirál kötés. Termeink alkalmasak tanfolyami célokra, termékbemutatók, tájékoztatók, konferenciák megtartására, valamint kulturális estek és bálak megrendezésére is. Épületünkben büfé üzemel, a parkolás a ház előtt biztosított, a földszint akadálymentesített.
Forrás: a művelődési ház honlapja és közösségi oldala
2024.01.01 - 2024.12.31 |
Arcanum Hotel Békéscsaba
Az Arcanum Hotel a rohanó világtól elzártan, több hektáros park nyugalmával várja Vendégeit Békéscsaba kertvárosában. Kényelmes szobák, ínycsiklandó ételek, pihentető wellness és tapasztalt személyzet garantálják a testi-lelki megújulást. Látogasson el az Arcanum Hotelbe és „tudja meg a Titkot”.
Fenyves Wellness Hotel Békéscsaba
Békéscsaba kertvárosi részében, egyedülálló természeti környezetben helyezkedik el a Fenyves Wellness Hotel***. A családias hangulatú szálloda széles körű szolgáltatásokkal várja Kedves Vendégeit egy több hektáros erdővel övezett területen, melyet egyik oldalról a városon keresztül folyó Élővíz csatorna ...
Fiume Hotel Békéscsaba
A mai utast a századforduló eleganciája köszönti a Fiume szállodában. A szálloda jelenleg 39 szobás, összesen 76 férőhellyel rendelkezik. A szobák nagy része a város közelmúltban felújított, impozáns főterére néz.
Meteor Vendégház és Rendezvényközpont
A Meteor Vendégház 2 db kétágyas, és 2 db háromágyas szobával rendelkezik. Szobáikban korlátlan Wifi, és televízió van, emelt csatornaszámmal. A szobák közelében helyezkednek el a parkolók. Vendégeik számára közös teakonyhát alakítottak ki, ahol a reggeli elkészítéséhez, és készételek melegítéséhez ...
Munkácsy Hotel**** Békéscsaba
A négycsillagos wellness és konferenciahotel Békéscsaba szívében, a Széchenyi liget szomszédságában, a város egyik legpatinásabb, legszebb műemlék épületének, a volt Sörház felújításával és új épületszárny építésével valósul meg.
Panoráma Wellness Hotel***
A minden igényt kielégítő, teljesen felújított, modern szálloda lehetőséget nyújt a kikapcsolódásra, az üzleti életre, a wellnessre és az élményszerzésre a számos programot kínáló Dél-Alföldi Régiónak köszönhetően.
Réti Panzió, Vendéglő Békéscsaba
Réti Panzió Vendéglő. Ha Békéscsabán jár és pihenésre vágyik, vagy csak egyszerűen nyugodt, csendes környezetben szeretne pihenni, válassza a Réti Panzió és Vendéglőt. 11 szobánk 34 fő fogadására alkalmas.
Szlovák Panzió Békéscsaba
A panzió teljes felújítás után, 3*-os minősítéssel várja Kedves Vendégeit! Békéscsaba központjában a Nagy Evangélikus templom mögött, impozáns külsejű épületében, 24 órás recepcióval áll a vendégek rendelkezésére.
Vendégház 18 Békéscsaba
Szálláslehetőség Békéscsabán csendes, központi helyen munkások turisták és diákok számára.
Abigél vendégház Békéscsaba
Vendégházunk Békéscsaba, Lencsési lakótelepén, a városhoz közelebbi szélén helyezkedik el. A kétszintes (volt) családi ház földszintjén 4 db 2 ágyas légkondicionált, televízióval felszerelt, saját fürdőszobás szoba van (pótágy bérlése lehetséges). Közös helyiség a teakonyha, ahol rendelkezésre állnak edények, ...
Pajta Street Food Békéscsaba
Különleges kézműves hamburgerekkel, tálakkal, koktélokkal, forró csokival, nachos-szal és más finom ételekkel és italokkal várjuk kedves vendégeinket!
Réti Panzió, Vendéglő Békéscsaba
Réti Panzió Vendéglő. Ha Békéscsabán jár és pihenésre vágyik, vagy csak egyszerűen nyugodt, csendes környezetben szeretne pihenni, válassza a Réti Panzió és Vendéglőt. 11 szobánk 34 fő fogadására alkalmas.
Desszert Center Békéscsaba
Legyen szó vásárlásról, moziról, vagy egy kellemes ebédről, mindig jó lezárás egy finom desszert. Fedezd fel krémes, habos, csokis, vagy speciális táplálkozási igényeket kielégítő édességeinket. Azt kapod, amit vársz: természetes alapanyagok, profi cukrászok által összeállított sütemények, magas szakmai ...
FEK Étterem és Söröző Békéscsaba
Kellemes környezetben, széles étel- és italválasztékkal, udvarias kiszolgálással várjuk kedves vendégeinket. Rendezvényekre megrendelést helyben és kiszállítással is vállalunk. Családi, baráti rendezvények megtartása, esküvők megrendezése 120 főig.
Fiume Étterem Söröző Békéscsaba
A reprezentatív étteremben, sörözőben a hazai és nemzetközi konyha ínyencségeivel, különleges étel- és italválaszték várja a vendégeket. Szállodánk étterme híres konyhájáról, mely gasztro különlegességekkel és a helyi specialitásokkal várja vendégeinket
Halcentrum Vendéglő Békéscsaba
Az A`la cartos étkeztetés mellett a legnagyobb szerepet a menüs rendszerben történő kiszolgálás jelenti, melyben a házias jellegű ételek a legközkedveltebbek, de kis mértékben, az igényeknek megfelelően helyet kapnak a nemzetközi ételek különlegességei is. Nagy gondot fordítunk arra, hogy mindig a ...
Jobb Mint Otthon Étterem és Kávézó Békéscsaba
Kellemes környezetben, kiváló minőségű szórakozási lehetőségek, kártya asztal, darts tábla, sörping-pong, zenegép, csocsóasztal, magyar bábus biliárd várja vendégeinket. Kínálunk különleges szendvicseket, reggelire, ebédre, vacsorára. Kóstolja meg kávé különlegességeinket, vagy válasszon a hagyományos ...
Kisvendéglő a Hargitához Békéscsaba
Sok kötődés, baráti kapcsolat fűz minket Erdélyhez. Egy olyan vendéglátóhely kialakítása volt a célunk, ahová hazajön a vendég. Melegség és egyszerűség, a régi paraszti környezet fogadja, lehet ez akár a sík Mezőségen, vagy fenn a Hargitán… Az ételek egyszerű parasztemberek asztaláról valók, ahol a ...
Nádor Étterem
Békéscsaba szívében, nyugodt környezetben várjuk kedves vendégeinket. Bor- sajt- és csemegeüzlet, bisztrókonyhával, hétköznaponként menüvel és á la carte vendéglátással.
Pósteleki Szabadidőpark
A Pósteleki Szabadidőpark Békéscsaba és Gyula között a megyében egyedülálló környezetben várja a kikapcsolódni vágyó vendégeit. Egy gyönyörű adottságokkal, lehetőségekkel rendelkező, nyugodt békés környezetben várják azokat a kedves vendégeinket, akik a természetben tudják elképzelni a teljes ...
Dumaszínház Békéscsaba 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 24. (csütörtök)
Dumaszínház előadások Békéscsabán 2024-ben. Online jegyvásárlás! A népszerű stand up társulat várja vendégeit előadásaikra.
Dumaszínház Aranyosi Péter előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 24. (csütörtök)
Aranyosi Péter Dumaszínház előadások online jegyvásárlási lehetőséggel. Tankmániás légpuska-tulajdonos, aki volt már akasztott ember is, persze csak viccből. Elszánt Diósgyőr-szurkoló, közönségszervező, a Rádiókabaré munkatársa, az Esti Showder dizájncenter-felelőse, poén-gyáros, a Wekerle-telep egyetlen ...
Badár Sándor stand up előadások 2024. Online jegyvásárlás 2024. október 24. (csütörtök)
Badár Sándor stand up előadások 2024. Online jegyvásárlási lehetőség. Badár Sándor az ország egyik legismertebb stand up előadója, aki önálló estjei mellett fiával, Badár Tamás bűvésszel is fellép. A bakterházból indult, és bár az óta a pálya már nem kötött, mégis szinte mindenki humor vonalról ismeri. ...
Békéscsaba Városi Sportcsarnok programok 2024 2024. október 5. (szombat)
TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE - Alba Fehérvár KC
A békéscsabai Városi Sportcsarnok egy multifunkcionális, mintegy 2300 férőhellyel rendelkező, modern sportcsarnok, Békés megye legnagyobb ilyen jellegű építménye, a Békéscsabai Előre NKSE otthona.
Találkozók 2024. Szakmai, hobbi, tematikus országos és regionális találkozó programok, események 2024. szeptember 28. (szombat)
Békéscsabai Éremgyűjtő Találkozó
A találkozók jó alkalmak arra, hogy együtt legyenek azok, akiknek azonos az érdeklődési területe, vagy más közös élmény fűzi össze őket. Nagyon népszerűek az autós, lakóautós, oldtimer, motoros, kamionos, traktor és tuning találkozók, szakember és üzleti találkozók, színházi találkozók, fúvószenekari ...
Könyvbörze 2024. Programok, események, rendezvények 2024. szeptember 28. (szombat)
Csabai Könyvbörze
Könyvbörze programajánló könyvbarátoknak. Használt és/vagy új könyvek vására. Duplum, vagy feleslegessé vált könyvek cseréje.
Lencsési kézműves és termelői vásár Békéscsaba 2024 2024. október 11. (péntek)
Várunk mindenkit szeretettel és kiváló Békés megyei kézműves portékákkal 2024-ben is minden hónap második péntek délutánján a Gyöngy Presszó mellett 14:00-17:00 óráig.
Csabai Kolbászfesztivál 2024 Békéscsaba 2024. október 24. (csütörtök) - 2024. október 27. (vasárnap)
2024. október 24-27. között rendezik meg a Csabai Kolbászfesztivált, idén már 27. alkalommal. Békéscsabán a négynapos gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, disznótorral, előadásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket. Az ízekben, ételekben és mulatságban gazdag ...
Békéscsabai koncert 2024. Utcazene Fesztivál a Csabai Rendezvénypajtában 2024. szeptember 21. (szombat)
Békéscsabai Utcazene Fesztivál a Csabai Rendezvénypajtában! 2024. szeptember 21-én, szombaton a zene szerelmeseinek igazi csemege vár Békéscsabán! Ha szeretnél kiváló zenéket hallgatni és közben élvezni az őszi hangulatot, ne hagyd ki a Békéscsabai Utcazene Fesztivál első alkalommal megrendezett programját! ...
Családi nap 2024. Programok, rendezvények, események 2024. szeptember 28. (szombat)
Békéscsabai MÁV-Volán szakszervezeti Családi nap
Családi napok programajánló.
Tégla Népművészeti Alkotóház programok 2024 Békéscsaba. Események, rendezvények 2024. szeptember 1. (vasárnap) - 2024. szeptember 30. (hétfő)
Ősszel induló, államilag elismert népi kézműves szakképesítést adó képzések - 2024-2025
Programok, kiállítások a Tégla Népművészeti Alkotóházban és Közösségi térben Békéscsabán. Az alkotóház a Békés megyei Népművészeti Egyesület kertein belül működik és a népi kézművesség otthona. KIállítóterében, a Tégla Galériában havonta, másfélhavonta rendeznek népművészeti tematikájú kiállításokat, ...
Múzeumok Őszi Fesztiválja Békéscsaba 2024. Munkácsy Mihály Múzeum 2024.10.10. (csütörtök) - 2024.11.09. (szombat)
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum idén ősszel is várja az érdeklődőket a Múzeumok Őszi Fesztiválja programjaira. A Múzeumok Őszi Fesztiválja egy évente ismétlődő, hosszabb időszakot átívelő múzeumi rendezvénysorozat. A rendezvénysorozat célja: ráirányítani a figyelmet a múzeumokra, fenntartani az ...
Csabai Rendezvénypajta programok 2024 Békéscsaba 2024. szeptember 16. (hétfő) - 2024. szeptember 22. (vasárnap)
Fedett görkori (In-line) pálya - Görkorcsolyázás a Rendezvénypajtában
Csabai Rendezvénypajta programok Békéscsabán. Olyan épületegyüttes, amely egyszerre gasztronómiai és kulturális, hagyományőrző, közösségteremtő központ, ahol lehetőség van a csabai kolbász és a csabai termékek népszerűsítésére, valamint gasztronómiai, vagy egyéb családi rendezvényeknek is helyszínt ...
Trambulin park 2024. Békéscsaba. Szuper kikapcsolódás a Csabai Rendezvénypajtában 2024.08.15. (csütörtök) - 2024.10.27. (vasárnap)
Ugorj be hozzánk egy kis extra mókára és finomságokra! Nálunk a kicsik és a nagyok is szuperül kikapcsolódhatnak, hiszen INGYENESEN használható trambulinparkunk vár mindenkit! De ez még nem minden! Kóstold meg ínycsiklandó kézműves hamburgereinket, frissítő fagyijainkat, és kortyolj bele hűsítő ...
Békéscsabai fesztiválok 2024 2024.01.01. (hétfő) - 2024.12.31. (kedd)
Békéscsabai fesztiválok ajánló
Békéscsabai fesztiválok. Programajánló.
Görkorcsolyázás Békéscsabán a Rendezvénypajtában 2024.07.15. (hétfő) - 2024.10.27. (vasárnap)
Göriket elő, szabad a pálya! Gyere és korizz a Pajtában, ahol fedett, biztonságos környezetben kapcsolódhatsz ki! A pálya használata ingyenes, amennyiben nincs saját korid, úgy nálunk azt is tudsz bérelni, a korcsolyabérlés 1.500 Ft/pár.
Csipkekészítő tanfolyam 2024 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Csipkekészítő tanfolyam - a kézi csipkekészítő szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a kézi csipkekészítő szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása. A résztvevők a képzés során megismerik a Kárpát-medencei magyarság és a nemzetiségek hagyományos textildíszítő kultúráját. Elsajátítják a csipkeverés történetét, megismerik a különböző csipkekészítési ...
Kosárfonó tanfolyam 2024 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.04.30. (csütörtök)
Kosárfonó tanfolyam - a kosárfonás szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: A kosárfonás a Kárpát-medence magyar és nemzetiségi népi kézműves hagyományainak, anyagi- és tárgyi kultúrájának (technika, technológia, formakincs) táji specifikus, anyanyelvi szintű elsajátítása révén a mai, korszerű környezet- és lakáskultúrában alkalmazható termékeket ...
Kályhás tanfolyam 2024 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.04.30. (csütörtök)
Kályhás tanfolyam - a Kályhás szakképesítés megszerzéséhez szükséges elmélet és gyakorlat elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a képzésben résztvevő elsajátítsa a Kályhás szakképesítés megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket, készségeket és kompetenciákat. A résztvevők megismerik a legkülönbözőbb tüzelőberendezéseket, elsajátítják a kályhák és kandallók különböző típusainak ...
Fazekas tanfolyam 2024 2024.09.01. (vasárnap) - 2026.09.30. (szerda)
Fazekas tanfolyam - a fazekas szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása
A képzés célja és tartalma: a fazekas szakma elméletének és gyakorlatának elsajátítása. A résztvevők a képzés során megismerik a Kárpát-medencei magyarság és a nemzetiségek hagyományos fazekas kultúráját. Elsajátítják a fazekasság történetét, megismerik a különböző fazekas technikákat, az egyes ...
Boltmúzeum
1996-ban megnyílt a békéscsabai Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskolában a Boltmúzeum. A Boltmúzeum hűen tükrözi az 1920-as és 1930-as évek kereskedelmi egységét.
Csabai Tanya és Gabonatörténeti Kiállítóhely
A Gabonamúzeumot 1974-ben alapították a Dél-Alföld gabonatermesztésének, a gabonafélék tárolásának, feldolgozásának, továbbá a malomipari munkások, pékek, sütőipari munkások életmódjának, társadalmi-kulturális életének bemutatására. Békés megye az elmúlt évszázadokban mindig vezető szerepet játszott ...
Jankay Galéria - Gyűjtemény és Kortárs Galéria
Jankay Galéria - Gyűjtemény és Kortárs Galéria. A galéria állandó kiállításon mutatja be névadójának, Jankay Tibor képzőművésznek a hagyatékát.
Körösök Völgye Natúrpark Látogatóközpont
A Körösök völgye összefüggő biogeográfiai egység, amely érzékeny, sérülékeny ökoszisztéma. A natúrpark sem ér véget a határsávon. Működési területéhez tartozik Románia területén a Béli-hegység, a Király-erdő és a Bihar-hegység. Az egyesület székhelye Békéscsaba.
Munkácsy Mihály Múzeum Békéscsaba
A megyei hatókörű városi múzeum gondozza a Munkácsy Mihály festményeiből és relikviáiból álló gyűjteményt, melynek nagy része kiállításban látható. Állandó kiállítása bemutatja Békés megye 1301 – 1956-ig terjedő korszakát átívelő régészeti, történeti emlékeit, néprajzi hagyományait, élővilágát, ...
Szlovák Tájház Békéscsaba
A Szlovák Tájházban látható tárgyi valóság egyaránt magában foglalja az anyaország és a környező magyarság népi kulturális értékeit. A 17. század végén a törökellenes harcok miatt Békéscsaba elnéptelenedett. A törökök kiűzése után Békés megye a felső-ausztriai származású Harruckern család birtokába ...
Munkácsy Emlékház Békéscsaba
Munkácsy Mihály születésének 150. évfordulóján nyílt meg a nagy magyar festő emlékháza, melyben 19. sz.-i korabeli polgári miliőbe illesztve a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonát képező 21 eredeti Munkácsy-kép található. A látogatókat három fogadótér, hét kiállítóterem, két foglalkoztató és egy műterem ...