Elkészült a fürdő új minden igényt kielégítő elegáns egészségügyi centruma és 2003-ban a kilencedik 250m2 vízfelületű gyógymedencéje is, mely impozáns tetővel befedésre került, valamint zárt fűtött folyosóval összekapcsolásra került az új egészségügyi centrum épületével. A korábban már meglévő kezelések (tangentor, fizioterápia, gyógymasszázs, finn szauna, pedikűr-manikűr) mellett a gyógyulni vágyók igénybe vehetik a háromszemélyes súlyfürdőt, a szénsavas kádfürdőt, a négy rekeszes galvánkezelést, a szoláriumot, valamint részt vehetnek a gyógytorna foglalkozásokon is. A cserkeszőlői gyógycentrumban a legmodernebb, európai uniós szabványoknak megfelelő berendezésekkel végzi a gyógyító munkát a két szakorvosból és 15 szakápolóból álló magasan képzett szakszemélyzet.
A legújabb szabadtéri medence 275 köbméteres és 250 négyzetméter felületű, feszített víztükrű gyógymedence, melyet élményelemek gazdagítanak: hát- és válldögönyöző, talpmasszírozó és pezsgőfürdő.
Az új élménymedence nemcsak a gyógyulni, pihenni vágyókat vonzza a fürdőbe, hanem a fiatalabb generációt is. 2004 nyarának a végén átadták a kétpályás – pályánként 33m hosszú - ponyvacsúszdát, amely a maga nemében Európában is egyedülálló. Ehhez kapcsolódik a homokfoci, a homokröplabda és lábtenisz pálya is. Felújították a gyermekmedencét és megépült egy 25 x 12,5 m-es tanmedence. Közvetlen szomszédságukban van az új női-férfi zuhanyozó, WC, öltözőegység. 2003 tavaszára készült el a hullámfürdő, valamint egy másik öltöző és vizesblokk egység.
A fürdőben télen 3 db különböző hőfokú fedett ülőmedence és egy úszómedence biztosítja a vendégek felüdülését. Az újonnan épített egészségügyi centrum épületében van a gyógyászati egység, ahová mind beutalóval, mind egyénileg érkeznek a gyógyulni vágyók.
Kapcsolatok
| Cím: | Cserkeszőlő, Fürdő út 25. |
|
Megnézem a térképen |
Gyógykezelés. Gyógyfürdő. Masszázs. Gyógytorna. Természetgyógyászati kezelés. Infraszauna. Szolárium. Éjszakai fürdőzés a szezonban.
További ajánlatok
Cserkeszőlő
Események
Találatok száma: 1
Fesztivál (1)
Cserke Vitéz Napok 2012
Programcsomagok
Találatok száma: 1
Programok
Találatok száma: 1
Cserkeszőlői Gyógyfürdő és Strandfürdő gyógyászati, sportolási és wellness ajánlatai
Szolgáltatók
Találatok száma: 14
Szállásadók (13)
Termálfürdő. Tiszakürt. Arborétum.
Quadtúra. Lovaglás. Tenisz. Bowling. Horgászat.
Cserkeszölősi Gyógy és Strandfürdő.
Fürdők (1)
Gyógykezelés. Gyógyfürdő. Masszázs. Gyógytorna. Természetgyógyászati kezelés. Infraszauna. Szolárium. Éjszakai fürdőzés a szezonban.







