Budapesti séta: Budapesti szeszhatározó - szívderítő italtörténeti séta a belvárosban
Az első pohár, amit megiszunk, az egészségé. A második a jókedvé, a harmadik a bánaté, a negyedik a gyalázaté – tartja a mondás. Belvárosi sétánkon csak a második körig emeljük képzeletbeli és valóságos poharainkat, amelyben a bortól a sörön át a pálinkáig, a likőrökig és a pezsgőig megannyi ital, íz, történet keveredik majd, de csak éppen annyira, hogy mosolyogva mehessünk haza.
- +36204541916
Gyere, igyunk végig együtt néhány évszázadot!
A séta ára tartalmazza a programban elfogyasztott kóstolókat. A programon csak 18 éven felüliek vehetnek részt!
A séta regisztrációköteles!
A túra ára: 5900 Ft/fő
A séta hossza: 3 óra
Találkozási pont: 1056 Budapest, Március 15. tér Belvárosi plébániatemplom oldalsó bejáratánál (Szent Hedvig és Szent Kinga szobornál) // A találkozási ponton, a templom főbejáratánál és a romoknál 20 percet tartózkodunk. Amennyiben késel, itt csatlakozhatsz a csoporthoz.
A séta végpontja: 1074 Budapest, Dohány utca 20.
A séta útvonala: Március 15. tér – Ferenciek tere – Károlyi utca – Henszlmann Imre utca – Múzeum krt. – Bródy Sándor utca – Puskin utca – Rákóczi út – Dohány utca
Megközelítés: 2-es villamossal a Március 15. térig, busszal a Ferenciek teréig, onnan gyalog
2023.06.17. 17:00 |
Budapesti szeszhatározó – szívderítő italtörténeti séta kóstolókkal Megnézem |
|
2023.07.01. 17:00 |
Budapesti szeszhatározó – szívderítő italtörténeti séta kóstolókkal Megnézem |
További ajánlataink

Aria Hotel Budapest*****
Fedezd fel Budapestet egy turista szemével és lazíts a világ egyik legjobb szállodájának választott Aria Hotel Budapestben! A zenei tematikájú luxus butikhotel különböző zenei irányzatokat képviselve négy szárnyra különül – klasszikus, opera, jazz és kortárs –, melynek mindegyike más-más stílusjegyeket ... Bővebben

Bohém Art Hotel Budapest
A Bohém Art Hotel Budapest legújabb, különleges szállodája. Kiváló fekvése mellett – a történelmi belvárosban, 50 méterre a Váci utcától és a Dunaparttól – nemcsak egyesíti a legkeresettebb városi szállodák (design és hip hotelek) stílusjegyeit, de jól megkülönböztethető, egyedi tulajdonsággal is ... Bővebben

Boutique Hotel Budapest
A Boutique Hotel Budapest szálloda Budapest szívében, a nyüzsgő belvárosi sétáló-vásárló utca, a Váci utca, az élményt adó Vásárcsarnok és a felújított Szabadság híd közelében található. Mindamellett, hogy kiváló közlekedési csomópontban van, a városközpont elegáns üzletei, vonzó kávéházai, éttermei, ... Bővebben

Budapest Marriott Hotel
A Budapest Marriott Hotel a főváros szívében, a híres Duna korzón helyezkedik el. Egyedülálló módon a városban - az ötcsillagos luxusszálloda valamennyi szobája a Dunára és a Budai Várra néző kilátást kínál. Bővebben

City Hotel Mátyás Budapest
A City Hotel Ring szálloda Budapest pesti oldalán helyezkedik el, a Szent István körúton. 3 csillagos szálloda, a Nyugati pályaudvar és a Westend City Center közelségében 39 szobával várja vendégeit, melyekben Ingyenes WIFI-t nyújtunk vendégeinknek. A kényelmesen berendezett szobák kilátással az ... Bővebben

City Hotel Pilvax Budapest
A City Hotel Pilvax a belváros szívében, a Váci utca legelőkelőbb üzleteitől és éttermeitől csak néhány perc séta távolságban helyezkedik el. 32 jól felszerelt és ízlésesen berendezett szoba kilátással az utcára vagy a szálloda belső udvarára, egyedi légkondicionálás, telefon, TV műholdas ... Bővebben

Cosmo City Hotel*** Budapest
A divatos és ízléses berendezésű hotel Budapest szívében, a Váci utcában, a főváros számos látványosságának közvetlen közelében található. A 36 saját fürdőszobás, kiválóan felszerelt, hangulatos szoba közül választhat igényeinek megfelelően. A szobáinkban klíma, hajszárító, ingyenes WiFi hozzáférés, ... Bővebben

Danubius Hotel Astoria City Center****
Tradíció és stílus a főváros szívében 1914 óta. A patinás Danubius Hotel Astoria az évek során megőrizte eredetiségét, különleges hangulatát. Csodálja meg Budapest egyik legszebb patinás épületét, mely a kényelem és az elegancia maximális kombinációját nyújtja. Térjen be a Mirror Kávéház és Étterembe, amely ... Bővebben

Danubius Hotel Erzsébet City Center *** Budapest
Modern szálloda hangulatos légkörrel a nyüzsgő főváros szívében, a belváros új sétáló utcájában, Pest üzleti, kereskedelmi és kulturális negyedében, közel kitűnő éttermekhez és kávézókhoz. 123 klimatizált szoba, WIFI minden szobában, zuhanyzó, hajszárító, telefon, minibár, TV. Összenyitható, dohányzó és ... Bővebben

Elizabeth Apartman Hostel Budapest
Az Elizabeth Apartman Hostel a város szívében helyezkedik el, az Astoria és a Ferenciek tere közt, a belvároshozban. Várunk diákokat, csoportokat, akik szívesen maradnának itt nálunk pár napra, vagy hosszabb időre. Hostelünk igazán kecsegtető, olcsó árakat biztosít hátizsákos vendégeknek és ... Bővebben

Budapest Retro Bisztró
Ülj be hozzánk egy igazi retro hot dogra, vagy egy pohár Bambira, és hagyd hogy átjárjon a nosztalgikus érzés: ráadásul, ha rákaptál az múlt ízére, jó hír, hogy napi menüvel (leves + főétel) is várunk hétfőtől péntekig! Hangulatos bisztrónk számos retró étellel és itallal várja a látogatókat. ... Bővebben

Scruton Belváros Közösségi tér és Kávézó Budapest
A belvárosban olvasgatnál egy ízletes specialty kávé és házi sütemény mellett? Kipróbálnál egy különleges teát? Netán egy finom ebédre, tartalmas reggelire vágysz? A Scruton közösségi tér és kávézóban ilyenekkel is várunk! Ráadásul fogyasztásoddal a helyi termelőket, kézműves vállalkozókat is ... Bővebben

Scruton V.P. Közösségi tér és Kávézó Budapest
A Scruton V.P. közösségi tér a Veres Pálné és az Irányi utca sarkán található. Itt a nap bármely időszakában otthon érezhetjük magunkat. A kávéház izgalmas rendezvényeknek ad helyet. Nemcsak egy egyszerű kávézó vagy étterem, hanem egy olyan közösségi tér, ahol alálkozhatunk a kultúrával és közben ... Bővebben

0,75 bistro
Egy hely ahová beülhetsz a barátaiddal borozni vagy koktélozni, ahol üzletfeleiddel kávézhatsz, ahol a szerelmeddel elfogyaszthattok egy kellemes vacsorát, ahol a családoddal ebédelhetsz. Több mint 100 féle bor, csapolt sör, házi szörpök, limonádék, különleges kávé és bisztró jellegű konyha jellemzi ... Bővebben

AZR Libanoni Étterem Budapest
Autentikus libanoni ételek Budapest szívében - Lépjen be a libanoni kultúra és a kulináris élvezetek világába az újonnan megnyílt ARZ Libanoni Étteremben, mely az InterContinental Budapest szálloda földszintjén, a pezsgő Dunakorzón található. Bővebben

Anna Café Budapest
Kávékülönlegességek széles választékával várja vendégeit az Anna Café a Váci utca forgatagában. Igazi otthon a kávészeretők számára, legyen szó munkáról, randevúról, baráti vagy családi beszélgetésről. Bővebben

Bambuszliget Japán Étterem és Sushi Bár Budapest
Éttermünk a japán hagyományoknak és stílusnak megfelelően lett berendezve, kialakítva. Harmonikus környezet, tiszta letisztult formák, kellemes nyugtató színek jellemzik a belső tereket. Magyarországon egyedülállóan éttermünkben kóstolhatja meg házilag készített, kézzel gyúrt japán tésztakülönlegességeinket. ... Bővebben

Bangkok Thai Étterem Budapest
Gazdag ebéd menü kínálatunkból szabadon választhatja ki az előételek és főételek közül az Ön által kívánt ételt déltől egészen délután három óráig. Újításunk, hogy a két főre készült gazdag és ízletes menüsorunkban, mind a vegetáriánusok mind pedig a tengeri ételek szerelmesei is megtalálhatják ... Bővebben

Barsteak Cocktail Bar
A kihagyhatatlan klasszikus, század eleji koktélok mellett pár teljesen új, csakis magyar alapanyagokra épülő `hungarikummal” és a barmanager - Tarjányi Zsolt - által kreált, saját signature italaival várja vendégeit a BarSteak. Bővebben

Big Ben Teaház
A Big Ben Teaház 2000 óta várja vendégeit a belváros szívében, több mint 130 fajta teával és több mint 20 fajta natúr és ízesített kávéval. Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
- +36204541916