Charlie nénje zenés vígjáték a komáromi Monostori Erődben

Jegyvásárlás
Újdonság
Kiemelt ajánlat
2024. augusztus 9. (péntek)

Mikó István főszereplésével a Charlie nénje zenés vígjáték látható 2024. augusztus 9-én a komáromi Monostori Erődben. Az angol Brandon Thomas `Charley nénje` című darabja minden színházi rekordot megdöntött már. Az 1892-es londoni, szilveszteri ősbemutatója óta nem telt el egyetlen nap, hogy a világ színházai közül valamelyikben ne játszották volna. Pesten először 1897-ben mutatták be a darabot, majd 1928-ban, Csortos Gyulával a főszerepben újították fel.

Charlie nénje zenés vígjáték

2024. augusztus 9. 20.30

1970-ben Aldobolyi Nagy György új, fülbemászó, napi slágerként dúdolható betétdalokat komponált a műhöz, melyek dalszövegeit a szintén zseniális Szenes Iván írta. Nem véletlen, hogy a Charley nénjét az elmúlt 50 évben minden évadban műsorra tűzte legalább egy hazai színház.
A Mandala Dalszínház Mikó István Jászai-díjas, Érdemes és Kiváló Művész rendezésében mutatta be a darabot, mellyel célunk az igényes szórakoztatás. Nem csupán a magyar nyelven szóló kellemes melódiákért esett a választásunk a darabra, hanem a zseniális, fordulatokban és gegekben gazdag és igényesen megírt történet miatt is:
Jack és Charley szerelmes diákok Oxfordban, akik imádottjaikkal csak gardedám társaságában találkozhatnak. Erre a célra kapóra jönne Charley Dél-Amerikába szakadt nagynénje, ő azonban késik, ezért a fiatalemberek egy barátjukat öltöztetik fel és mutatják be a lányoknak, mint Donna Lucia d'Alvadorezt. Minden remekül alakul mindaddig, amíg az igazi tanti meg nem érkezik…

Szereplők

Lord Frank Babberley, oxfordi diák - KOVÁCS ATTILA
Jack Topplebee, oxfordi diák - BACSKAI ZSOLT
Charley Wykeham, oxfordi diák - ROZSÁLYI MÁRKÓ
Sir Francis Topplebee, nyugalmazott indiai ezredes - MIKÓ ISTVÁN
Donna Lucia d'Alvadorez, a Charley nénje - SZABÓ ANIKÓ
Stephen Spittigue, oxfordi ügyvéd - BÓDIS GÁBOR
Kitty Verdun - CSERJÉSI BEATRIX
Annie Spittigue - PLESKÓ SZIMONETTA/VAJNÁROVICS VIKTÓRIA

Ella Delahay NAGY FRUZSINA
Brasett, szolga BÁNHIDI PÉTER


2024.08.09.
További ajánlataink

2024.07.16. - 2024.07.26.
2024.07.18. - 2024.07.28.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Az észak-komáromi Kulturális Nyár júliusi programjai
2024.07.20. - 2024.07.26.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
‍Ússzuk le közösen a Komárom-Párizs távot a Brigetio gyógyfürdőben!
2024.07.22. - 2024.07.28.
2024.07.22. - 2024.07.28.
2024.07.23. - 2024.07.26.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bakancslistás utak itthon és külföldön – könyvkiállítás
2024.07.23. - 2024.07.27.
2024.07.23. - 2024.07.28.
2024.07.24.
2024.07.24.
ErődFeszt 2024 Komárom
SZOMSZÉDOK és BARÁTOK Ivancsics Ilona és Ábrahám Edit vidám időutazása | Csillagerőd
2024.07.24.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
SZOMSZÉDOK és BARÁTOK Ivancsics Ilona és Ábrahám Edit vidám időutazása
2024.07.24.
2024.07.25.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli - komédia | Csillagerőd
2024.07.25.
ErődFeszt 2024 Komárom
Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli - komédia | Csillagerőd
2024.07.25.
2024.07.25.
2024.07.26.
2024.07.26.
2024.07.26.
2024.07.26. - 2024.07.27.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Gitár est a M PIZZA / Sofia Kaviareň a Bar - Sofia Kávézó és Bár udvarán, az Európa udvarban
2024.07.26. - 2024.08.11.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Párizsi Olimpia - Szurkolói zóna a Komáromi Brigetio Gyógyfürdőben
2024.07.27.
2024.07.27.
2024.07.27.
2024.07.27.
2024.07.27.
2024.07.27.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
Operett Gála Lehár Ferenc legszebb dallamaival
2024.07.27.
2024.07.27.
ErődFeszt 2024 Komárom
Operett Színház: Lehár Gála | Monostori Erőd
2024.07.27.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
Operett Gála Lehár Ferenc legszebb dallamaival
2024.07.27. - 2024.07.28.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Erőd túrák Észak-Komáromban minden hétvégén
2024.07.27. - 2024.07.28.
2024.07.29. - 2024.07.31.
2024.07.29. - 2024.08.04.
2024.07.30. - 2024.08.02.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bakancslistás utak itthon és külföldön – könyvkiállítás
2024.07.30. - 2024.08.03.
2024.07.30. - 2024.08.04.
2024.07.31.
2024.07.31.
2024.07.31.
2024.08.01.
2024.08.02.
ErődFeszt 2024 Komárom
A púpos - kalandos-romantikus musical | Monostori Erőd
2024.08.02.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
A púpos - kalandos-romantikus musical
2024.08.02.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Egészség- és sportfesztivál Czanik Balázzsal
2024.08.02.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
Másik Lehel - Vizeli Csaba: A púpos - musical
2024.08.02.
2024.08.02.
2024.08.02. 20:30
2024.08.03.
2024.08.03. - 2024.08.04.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Erőd túrák Észak-Komáromban minden hétvégén
2024.08.03. - 2024.08.04.
2024.08.05. - 2024.08.11.
2024.08.06. - 2024.08.09.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bakancslistás utak itthon és külföldön – könyvkiállítás
2024.08.06. - 2024.08.10.
2024.08.06. - 2024.08.11.
2024.08.07.
2024.08.08.
2024.08.09.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték 2 felvonásban
2024.08.09.
ErődFeszt 2024 Komárom
CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték 2 felvonásban | Monostori Erőd
2024.08.09.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara
2024.08.09.
Komárom színházi előadások 2024
CHARLEY NÉNJE - zenés vígjáték 2 felvonásban | Monostori Erőd
2024.08.09.
2024.08.09.
2024.08.10.
2024.08.10.
2024.08.10.
2024.08.10.
2024.08.10. - 2024.08.11.
2024.08.10. - 2024.08.11.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Erőd túrák Észak-Komáromban minden hétvégén
2024.08.12. - 2024.08.18.
2024.08.13. - 2024.08.16.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bakancslistás utak itthon és külföldön – könyvkiállítás
2024.08.13. - 2024.08.17.
2024.08.13. - 2024.08.18.
2024.08.14.
2024.08.14.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
Másik - Pécsváradi - Vizeli: III. Richárd Show - rockmusical
2024.08.14.
2024.08.14.
2024.08.14.
2024.08.14.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
Másik - Pécsváradi - Vizeli: III. Richárd Show - rockmusical
2024.08.14.
2024.08.14.
2024.08.15.
2024.08.17.
2024.08.17.
2024.08.17. - 2024.08.18.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Erőd túrák Észak-Komáromban minden hétvégén
2024.08.17. - 2024.08.18.
2024.08.18.
2024.08.18.
ErődFeszt 2024 Komárom
Meseautó - musical comedy | Csillagerőd
2024.08.18.
2024.08.19.
2024.08.19.
Komárom színházi előadások 2024
A GONOSZ MOSTOHA - családi musical 2 felvonásban | Monostori Erőd
2024.08.19.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
A GONOSZ MOSTOHA - családi musical 2 felvonásban | Monostori Erőd
2024.08.19.
Monostori Erőd programok 2024 Komárom
A GONOSZ MOSTOHA - családi musical 2 felvonásban
2024.08.19.
Komáromi Monostori Erőd színházi előadás 2024
A GONOSZ MOSTOHA - családi musical 2 felvonásban
2024.08.19.
ErődFeszt 2024 Komárom
A GONOSZ MOSTOHA - családi musical 2 felvonásban | Monostori Erőd
2024.08.19. - 2024.08.25.
2024.08.20.
2024.08.20. - 2024.08.23.
Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
Bakancslistás utak itthon és külföldön – könyvkiállítás
2024.08.20. - 2024.08.24.
2024.08.20. - 2024.08.25.
Találatok száma: 14

Czanek Apartman Komárom

Czanek Apartman Komárom

Szállás Komáromban a termálfürdő közvetlen közelében! Házunk emeletén két kényelmes, szép egyszobás apartmanunk van külön bejárattal. Mindkét apartmanban jól felszerelt.

Forrás Hotel Komárom

Forrás Hotel Komárom

A város központjában a termálfürdő területén található kényelmes, családias szállodánk a Forrás Hotel. A szálloda hátsó kijárata a gyógyfürdő parkjára nyílik, így a közvetlen átjárás biztosítva van. Szobaáraink tartalmazzák a svédasztalos reggelit és a gyógyfürdő belépőt. A közelben pedig számos ...

Hotel Aqua Komárom

Hotel Aqua Komárom

Az Aqua Hotel Komárom a város központtól egy kilométerre, a Brigeto Gyógyfürdő közvetlen szomszédságban található a pihenni, kikapcsolódni, gyógyulni és nem utolsó sorban a sportolni vágyók részére.

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

Hét Vezér Apartmanhotel Komárom

A Hét Vezér Apartmanhotel a Komáromi Gyógyfürdő közvetlen szomszédságában fekszik, a fürdő területére saját bejárattal rendelkezik. Apartmanjaink többségéhez saját teraszok tartoznak, melyek a háztól mindössze 20 m-re található feszített víztükrű medencékre néznek. A közvetlen kapcsolat által a ...

Solaris Apartmanház

Solaris Apartmanház

Az apartmanház 2, illetve 4 ágyas apartmanokkal rendelkezik. Az apartmanok fürdőszobával, konyhával felszereltek. Felszereltség: zuhanyzós-WC-s fürdőszoba, televízió, hűtőszekrény. Az apartman ház közös konyhával és fürdőszobával is rendelkezik. Az épületben tárgyaló is található. A fotók tájékoztató ...

Solaris Faház és pihenőházak

Solaris Faház és pihenőházak

Faházak 4-6 fő elhelyezésére alkalmasak. A szállás ára tartalmazza a fürdőbelépő árát. A fotók tájékoztató jellegűek, az egyes faházak ettől eltérőek lehetnek. A kétcsillagos kemping a Brigetio Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőbe. A kemping ...

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

Solaris Kemping és Üdülőházak Komárom

A kétcsillagos kemping a Komáromi Gyógyfürdő területén található, így közvetlen átjárást biztosítunk vendégeinknek a fürdőre. A kemping városközponti elhelyezkedésének köszönhetően a centrum és a város főbb látnivalói is gyalogosan elérhetőek. A kemping 1990 óta várja vendégeit.

Thermal Hotel Komárom

Thermal Hotel Komárom

A Brigetio Gyógyfürdő területén lévő, családias jellegű Thermál Hotel két családi szobával és 25 db részben pótágyazható, kétágyas szobával rendelkezik. A szobák mindegyike zuhanyzó/WC-s fürdőszobával, televízióval, mini hűtőszekrénnyel és telefonnal felszerelt. Emeleti szobáink döntő többsége ...

Tulipán Hotel Komárom

Tulipán Hotel Komárom

Komárom könnyen megközelíthető, az M1-es autópályától csak 7 km. A térség természetes kincse a gyógyvíz és az erre települő fürdő- és gyógykomplexum, mely egész évben várja az üdülni, gyógyulni vágyókat. Megálmodása óta a Tulipán Hotelben mindig a minőséget és vendégeink elégedettségét tartottuk szem ...

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

Vasmacska Étterem és Panzió Komárom

A Vasmacska Étterem és Panzió Komáromban, a Magyar-Szlovák határátkelő-híd lábánál található, a Monostori Erődhöz legközelebbi étterem. Az idelátogatók sokszínű kulturális, turisztikai és sportolási lehetőség közül válogathatnak. Panziónkban 20 db kétágyas, 2 db 3 ágyas és 2 db 4 ágyas szoba ...

1 2   
Találatok száma: 1

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

Monostori Erőd - Duna Bástya Kávézó

A Dunai Bástya Kikötői Fogadótérben kávéval, cappucinóval, teával, ásványvízzel és üdítővel várjuk kedves Vendégeinket a bástya hivatalos nyitvatartási idejében. Ha a túra után felfrissülésre, vagy épp pihenésre vágynak, térjenek be hozzánk! Márciustól októberig jó időben teraszunkon, rossz idő ...

Kiemelt partner

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Kiemelt ajánlatok

Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban Komáromi programok 2024. Események, rendezvények, fesztiválok Komáromban
  • Komárom
2024. július 16. (kedd) - 2024. július 26. (péntek)
Komárom színházi előadások 2024 Komárom színházi előadások 2024
  • Komárom
2024. július 25. (csütörtök)
Monostori Erőd látogatás Komáromban egyénileg vagy csoportosan Monostori Erőd látogatás Komáromban egyénileg vagy csoportosan
  • Komárom
2024. július 23. (kedd) - 2024. július 28. (vasárnap)

Foglaljon asztalt!

Foglaljon asztalt!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4
Megadott intervallumban:
-tól
-ig