Falusi disznóvágás, disznótor 2022 Szentendrei Skanzen

Falusi disznóvágás, disznótor 2022 Szentendrei Skanzen


Valódi falusi disznóvágás és disznótor a Skanzenben. Röffenjünk össze egy vérbeli téli hagyomány felelevenítésére!

KEDVES LÁTOGATÓ!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.

FALUSI DISZNÓVÁGÁS A SKANZENBEN

2022. február 19.

A téli időszakban a falusi, de sokáig még a városi ember életének is szerves részét képezte a disznóvágás és a hagyományos disznótor. Manapság már csak elvétve találkozunk ezzel a tradícióval, holott ez a program a téli időszak egyik igazán különleges hangulatú eseménye volt. Amellett, hogy komoly odafigyelést és munkát jelentett a disznó levágása, majd a feldolgozása, valódi közösségi élményt, jókedvű mulatozást, evést-ivást, baráti beszélgetéseket is adott a falu aprajának és nagyjának, az egyébként szürkébb és lassabban telő téli napokban.

A Skanzenben most felelevenítjük ezt a hagyományt – idén mindössze egyetlen alkalommal nyílik lehetőség részt venni a tradicionális disznóvágáson és disznótoron: 2022. FEBRUÁR 19-ÉN, SZOMBATON.

Ahogy a disznóvágás régen is megmozgatott mindenkit, és sokszor az egész falu jelen volt, nálunk is elkél minél több szorgos kéz – ezért elsősorban baráti társaságok, céges, vagy más csoportok jelentkezését várjuk.

A disznóvágások hagyományosan mindig kora reggel, szinte még hajnalban kezdődnek – nincs ez másképp nálunk sem. Ezért lehetőséget biztosítunk arra is, hogy vendégeink az eseményt megelőző, és akár az aznap éjszakát is kényelmes szállodánkban, a szomszédos Skanzen Hotelben tölthessék.

Programcsomag-árak:

  Csak a disznóvágás, szállás nélkül, a disznóvágás teljes programjával, ételeivel-italaival, zenével, stb.: 25 000 Ft/fő

  A disznóvágás teljes programja egy éjszakás szállással: 33 000 Ft/fő+IFA

  A disznóvágás teljes programja két éjszakás szállással: 41 000 Ft/fő+ IFA

Részletes program szállás nélkül:

7:00 óra – pár perc séta a Skanzen szállodájától a Skanzen Tanyájára, ahol kezdetét veszi a disznóvágás

- Vendégeink a Tanyára érkezéskor „szíverősítő” bemelegítő pálinkát és pogácsát fogyaszthatnak.

-  A napi program ismertetése, a vendégek érdekességeket hallhatnak a disznóvágás néprajzi vonatkozásairól, az idevágó hagyományokról, stb.

- A disznó másvilágra segítése böllér közreműködésével, majd a pörzsölés és a tisztítás elvégzése.

Aki úgy érzi, hogy a fenti eseményeknél még inkább nem lenne jelen, a Tanya helyett a Skanzen Fogadójának különtermében, a Kemencés teremben várhatja meg, hogy az állat megérkezzen a Tanyáról, és a feldolgozás elkezdődjön.

- A megtisztított sertést a Fogadóhoz szállítjuk, ahol megkezdődik a feldolgozás – ebben már vendégeink is tevőlegesen részt vehetnek, amennyiben szeretnének.

10:00-11:00 óra – a feldolgozás közben friss disznótoros reggeli (hagymás sült vér, vesevelő, cigánypecsenye friss kovászos kenyérrel, savanyúsággal, mustárral, tormával)

11:00 és 12:30 óra között - 1-1,5 órás kiegészítő „hölgyprogram”: rétessütés a Kocsiszínben.

Eközben tovább zajlik a disznó feldolgozása: darálás, tepertődarabolás, ízesítés, üstben abálás, hurka, kolbászkészítés- és töltés, zsír lesütése
Cca. 15:00 óra – a munka végeztével a Fogadóban cigányzenével kísért, disznótoros ebéddel várjuk vendégeinket.

Ebédmenü:

-        orjaleves lúdgége tésztával, zöldségekkel és húsokkal gazdagon
-        véres, májas hurka, friss kolbász, tepsis burgonyával, házi savanyúságokkal
-        disznótoros káposzta
-        szilvalekváros hájas tészta

Italok:

o   Italok korlátlan fogyasztással egész nap:

-        Forralt bor, forró tea, kávé, ásványvíz

o   Italok korlátlan fogyasztással 13:00-19:00 között:

-        Borok (Szőke Mátyás, Irsai Olivér, Takler, Dúzsi Rose)

-        Rostos és szénsavas üdítők, Coca-Cola termékek, házi limonádék

o   Nobilis pálinka kínálás a nap során 4 alkalommal

A program várhatóan 18:00-19:00 óra körül ér véget.

A vacsora végén távozáskor mindenki kap egy disznótoros kóstoló csomagot, így vendégeink otthon is élvezhetik a hétvége vidéki ízeit, a munka jól megérdemelt gyümölcsét. A csomag tartalma: hurka, kolbász, frissen kisütött tepertő és zsír.

Részletes program szállással:

Február 18., péntek (a disznóvágást megelőző nap):

15:00 órától – érkezés a Skanzen Hotelbe, egyéni utazással
18:00 és 20:00 óra között – vacsora a Skanzen területén található Jászárokszállási Fogadóban
Fakultatív esti program a vacsora után: éjszakai fürdőzés a Leányfalui Termálfürdőben
Fakultatív program a vacsora után: bor- vagy pálinkakóstoló est

Február 19., szombat – a disznóvágás napja

6:00 óra – ébresztő, majd reggeli a szállodában
7:00 óra – pár perc séta a szállodától a Skanzen Tanyájára, ahol kezdetét veszi a disznóvágás
- Vendégeink a Tanyára érkezéskor „szíverősítő” bemelegítő pálinkát és pogácsát fogyaszthatnak.

-  A napi program ismertetése, a vendégek érdekességeket hallhatnak a disznóvágás néprajzi vonatkozásairól, az idevágó hagyományokról, stb.

- A disznó másvilágra segítése böllér közreműködésével, majd a pörzsölés és a tisztítás elvégzése.

Aki úgy érzi, hogy a fenti eseményeknél még inkább nem lenne jelen, a Tanya helyett a Skanzen Fogadójának különtermében, a Kemencés teremben várhatja meg, hogy az állat megérkezzen a Tanyáról, és a feldolgozás elkezdődjön.

- A megtisztított sertést a Fogadóhoz szállítjuk, ahol megkezdődik a feldolgozás – ebben már vendégeink is tevőlegesen részt vehetnek, amennyiben szeretnének.

10:00-11:00 óra – a feldolgozás közben friss disznótoros reggeli (hagymás sült vér, vesevelő, cigánypecsenye friss kovászos kenyérrel, savanyúsággal, mustárral, tormával)

11:00 és 12:30 óra között - 1-1,5 órás kiegészítő „hölgyprogram”: rétessütés a Kocsiszínben.

Eközben tovább zajlik a disznó feldolgozása: darálás, tepertődarabolás, ízesítés, üstben abálás, hurka, kolbászkészítés- és töltés, zsír lesütése
Cca. 15:00 óra – a munka végeztével a Fogadóban cigányzenével kísért, disznótoros ebéddel várjuk vendégeinket.

Ebédmenü:
-        orjaleves lúdgége tésztával, zöldségekkel és húsokkal gazdagon
-        véres, májas hurka, friss kolbász, tepsis burgonyával, házi savanyúságokkal
-        disznótoros káposzta
-        szilvalekváros hájas tészta

Italok:

o   Italok korlátlan fogyasztással egész nap:

-        Forralt bor, forró tea, kávé, ásványvíz

o   Italok korlátlan fogyasztással 13:00-19:00 között:

-        Borok (Szőke Mátyás, Irsai Olivér, Takler, Dúzsi Rose)

-        Rostos és szénsavas üdítők, Coca-Cola termékek, házi limonádék

o   Nobilis pálinka kínálás a nap során 4 alkalommal

A program várhatóan 18:00-19:00 óra körül ér véget.

A vacsora végén távozáskor mindenki kap egy disznótoros kóstoló csomagot, így vendégeink otthon is élvezhetik a hétvége vidéki ízeit, a munka jól megérdemelt gyümölcsét. A csomag tartalma: hurka, kolbász, frissen kisütött tepertő és zsír.

Vacsora után a vendégek visszasétálnak a szállodába, ahol kipihenhetik a nap fáradalmait. Ha  még van hozzá erejük, fakultatív jelleggel felkereshetik a Leányfalui Termálfürdőt egy lazító esti fürdőzésre.

Február 20., vasárnap:

Svédasztalos reggeli a szállodában, és annak, aki még bírja, további „disznóságokat” kínálunk.
11:00 óráig kijelentkezés a Hotelből, hazautazás egyénileg (opcionálisan ezen a napon is igénybe vehető a Leányfalui Termálfürdő).

Programcsomag-árak:

  • Csak a disznóvágás, szállás nélkül, a disznóvágás teljes programjával, ételeivel-italaival, zenével, stb.: 25 000 Ft/fő
  • A disznóvágás teljes programja egy éjszakás szállással: 33 000 Ft/fő +IFA
  • A disznóvágás teljes programja két éjszakás szállással: 41 000 Ft/fő+ IFA

Jelentkezési határidő: 2022. február 4., péntek.

A jelentkezés a programdíj 50%-ának befizetésével válik foglalássá.

A programot a minimum létszám, 25 fő jelentkezése esetén tartjuk meg.

További ajánlataink

2022.07.04. - 2022.07.08. Skanzen tábor Szentendrén
2022.07.04. - 2022.07.08. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 nyári napközis tábor a Skanzenben
2022.07.04. - 2022.07.08. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 Tábor
2022.07.04. - 2022.07.08. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK
2022.07.08. Szentendrei koncertek 2022
2022.07.08. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
EURÓPA KIADÓ – SZENTENDRE, BARLANG / VENDÉG: ÚJZENEKAR
2022.07.08. - 2022.07.09. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.08. - 2022.07.09. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Macskadémon
2022.07.08. - 2022.07.10. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hajókirándulás Leányfaluba, Tahitótfaluba vagy Visegrádra
2022.07.09. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
„Mozdulj, Szentendre!”
2022.07.09. - 2022.07.10. Bringatúrák a Szentendrei Skanzenben 2022
2022.07.09. - 2022.07.10. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban
2022.07.09. - 2022.07.10. Erdőhorváti perec sütés Szentendrén
2022.07.09. - 2022.07.10. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban
2022.07.09. - 2022.07.10. Élő múzeumi programok Szentendrén
2022.07.10. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
SZENTENDREI CSATA EMLÉKSÉTA
2022.07.10. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
SZENTENDREI CSATA EMLÉKSÉTA
2022.07.11. - 2022.07.15. Skanzen tábor Szentendrén
2022.07.11. - 2022.07.15. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 nyári napközis tábor a Skanzenben
2022.07.11. - 2022.07.15. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 Tábor
2022.07.11. - 2022.07.15. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK
2022.07.12. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.12. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Moliere: Scapin furfangjai
2022.07.15. - 2022.07.16. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Játék a kastélyban
2022.07.15. - 2022.07.17. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hajókirándulás Leányfaluba, Tahitótfaluba vagy Visegrádra
2022.07.15. - 2022.07.17. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.16. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Gyertyaúsztatás
2022.07.16. - 2022.07.17. Élő múzeumi programok Szentendrén
2022.07.16. - 2022.07.17. Erdőhorváti perec sütés Szentendrén
2022.07.17. Családi programok és gyerekprogramok Szentendre 2022
2022.07.17. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Skanzen futás
2022.07.17. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Stanna és Panna, a felfedezők
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Faműves tábor
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
FAZEKAS TÁBOR
2022.07.18. - 2022.07.22. Nyári táborok Szentendrén, a Skanzenben 2022
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
FAZEKAS TÁBOR
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 nyári napközis tábor a Skanzenben
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 Tábor
2022.07.18. - 2022.07.22. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Faműves tábor
2022.07.18. - 2022.07.22. Skanzen tábor Szentendrén
2022.07.22. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
CABARET MEDRANO KONCERT
2022.07.22. Szentendrei koncertek 2022
2022.07.22. - 2022.07.23. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.22. - 2022.07.23. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Szeret nem szeret
2022.07.22. - 2022.07.24. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hajókirándulás Leányfaluba, Tahitótfaluba vagy Visegrádra
2022.07.23. - 2022.07.24. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban
2022.07.23. - 2022.07.24. Élő múzeumi programok Szentendrén
2022.07.23. - 2022.07.24. Bringatúrák a Szentendrei Skanzenben 2022
2022.07.23. - 2022.07.24. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban
2022.07.23. - 2022.07.24. Erdőhorváti perec sütés Szentendrén
2022.07.24. Szentendrei koncertek 2022
2022.07.24. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Mutasd magad! - interaktív koncert
2022.07.24. Családi programok és gyerekprogramok Szentendre 2022
2022.07.25. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.25. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Keresztül-kasul
2022.07.25. - 2022.07.29. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 nyári napközis tábor a Skanzenben
2022.07.25. - 2022.07.29. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 Tábor
2022.07.25. - 2022.07.29. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK
2022.07.25. - 2022.07.29. Skanzen tábor Szentendrén
2022.07.27. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Redőny
2022.07.27. - 2022.07.28. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.28. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
2078
2022.07.29. Szentendrei koncertek 2022
2022.07.29. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
TUDÓSOK KONCERT, ELŐZENEKAR: DEP’ART
2022.07.29. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Vujicsics koncert
2022.07.29. - 2022.07.31. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hajókirándulás Leányfaluba, Tahitótfaluba vagy Visegrádra
2022.07.30. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
A két pápa
2022.07.30. - 2022.07.31. Élő múzeumi programok Szentendrén
2022.07.30. - 2022.07.31. Erdőhorváti perec sütés Szentendrén
2022.07.30. - 2022.07.31. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.07.31. Családi programok és gyerekprogramok Szentendre 2022
2022.07.31. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Sárkányölő Sebestyén
2022.08.01. - 2022.08.05. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 Tábor
2022.08.01. - 2022.08.05. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 nyári napközis tábor a Skanzenben
2022.08.01. - 2022.08.05. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK
2022.08.01. - 2022.08.05. Skanzen tábor Szentendrén
2022.08.03. Szentendrei koncertek 2022
2022.08.03. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hot Jazz Band
2022.08.05. - 2022.08.07. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hajókirándulás Leányfaluba, Tahitótfaluba vagy Visegrádra
2022.08.05. - 2022.08.09. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.08.05. - 2022.08.09. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
5 éves az IZP - Táncest sorozat
2022.08.06. - 2022.08.07. Bringatúrák a Szentendrei Skanzenben 2022
2022.08.06. - 2022.08.07. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban
2022.08.06. - 2022.08.07. Élő múzeumi programok Szentendrén
2022.08.06. - 2022.08.07. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Bringatúrák a Skanzenban
2022.08.06. - 2022.08.07. Erdőhorváti perec sütés Szentendrén
2022.08.07. Szentendrei koncertek 2022
2022.08.07. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Mutasd magad! - interaktív koncert
2022.08.07. Családi programok és gyerekprogramok Szentendre 2022
2022.08.08. - 2022.08.12. Szentendrei Skanzen programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 Tábor
2022.08.08. - 2022.08.12. Skanzen tábor Szentendrén
2022.08.08. - 2022.08.12. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
HETED7 NYÁRI NAPKÖZIS TÁBOROK
2022.08.08. - 2022.08.12. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Heted7 nyári napközis tábor a Skanzenben
2022.08.10. Szentendrei koncertek 2022
2022.08.10. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Kováts Kriszta: A híd felé
2022.08.11. - 2022.08.12. Színház Szentendre 2022. Online jegyvásárlás
2022.08.12. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló
2022.08.12. - 2022.08.14. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Hajókirándulás Leányfaluba, Tahitótfaluba vagy Visegrádra
2022.08.13. Szentendrei programok 2022. Fesztiválok, események, rendezvények
Barokk fesztivál nagykoncert
Találatok száma: 1

Skanzen Hotel Szentendre

Skanzen Hotel Szentendre

A Dunakanyar és Szentendre legújabb, modern, fiatalos, 104 fő befogadására alkalmas szállodája az ország legnagyobb szabadtéri múzeumának szomszédságában. Bővebben

Kiemelt partner



Találatok száma: 22

El Mariachi Étterem

El Mariachi Étterem

Az éttermünkbe ellátogató vendégek kellemes mediterrán környezetben, színvonalas kiszolgálás mellett élvezhetik a hazai és a nemzetközi konyha egyedi ételválasztékát. Kora tavasztól késő őszig a mediterrán teraszon működő grillkonyha ízvilágából és gazdag napi ajánlatokból választhatnak az éhes ... Bővebben


Határcsárda

Határcsárda

A Dunakanyar kapujában, Szentendre és Leányfalu határán, festői környezetben várjuk vendégeinket. 120 fős Dunára néző teraszunkon, 50 és 80 fős termeinkben kínáljuk a méltóképp világhírű magyar konyha válogatott finomságait. Éttermünkben vállaljuk rendezvények, esküvők, bankettek magas színvonalú ... Bővebben


Korona Étterem Szentendre

Korona Étterem Szentendre

Éttermünk a város főterén, Szentendre legrégebbi és legnagyobb étterme, több mint kétszáz éve folyamatosan üzemel. Az étterem újra-és újra megújult az évek során, azonban belső tereit és hangulatát tekintve megtartotta rusztikus jellegét, mely magyar és külföldi vendégeink körében egyaránt nosztalgikus ... Bővebben


Mádi Borozó

Mádi Borozó

A Mádi borozó és pinceétterem magával ragadó 19. századi hangulata mellett italkínálata miatt is kiváló választás lehet, hiszen a legjobb hazai kézműves borokat találhatjuk itt meg. A Felföldi mezővárosba betérő múzeumlátogatók kedvenc pihenőhelye a kereskedőház pincéjében található Mádi borozó. Bővebben


Művész Étterem és Bisztró

Művész Étterem és Bisztró

Éttermünk Szentendre szívében, a Fő tértől csak egy rövid sétára, a város korábbi fő utcáján található. Patinás vidéki stílusával, romantikus kerthelyiségével, teraszával hűen adja vissza a város varázslatos ódon hangulatát. Étlapunkon megtalálhatóak a magyar konyha jellegzetes ételei, de a világkonyhából ... Bővebben


Parola Vendéglő

Parola Vendéglő

Házias vendéglőnkben hetven vendégnek tudunk kényelmet biztosítani két belső helységünkben. Étlapunkról házias magyar ételekből, hazai borokból, finom desszertekből választhatnak kedvükre kedves vendégeink. Hétköznapokon délben több fogásos menüvel is tudunk szolgálni. Fedett teraszunkon kellemesen ... Bővebben


Rab Ráby Étterem Szentendre

Rab Ráby Étterem Szentendre

Hagyományos magyar konyha, sok-sok régiséggel, érdekességgel a falakon és a berendezésben. Van mit nézegetni ebéd vagy vacsora közben. Bővebben


Aranysárkány Vendéglő Szentendere

Aranysárkány Vendéglő Szentendere

A vendéglő elnevezése a város szerb múltjára, a szerbek védőszentjére, Sárkányölő Szent-Györgyre utal. A Fő tértől felfelé a szűk, menedékes kis utcán, jobbra az első ház, megismerni a cégérről. A vendéglő hangulata nyitás óta semmit nem változott. Az étlap gerincét a hagyományokat követő mai magyar ... Bővebben


Café Christine Szentendre

Café Christine Szentendre

A mindenki által kedvelt szentendrei Dunakorzó frekventált részén található étterem-kávézó várja minden kedves vendégét. A festők városának szívében a reggeli, az ebéd és a vacsora mellé romantikus panorámát is biztosítunk. A folyamatosan ellenőrzött alapanyagainkat gondos elkészítéssel fűszerezzük. ... Bővebben


Centrum Hotel & Cafe Szentendre

Centrum Hotel & Cafe Szentendre

A Centrum Hotel ideális családbarát szálloda Szentendre központjában. A Duna-parton található pár méterre a hajóállomástól. A szálláshely légkondicionált, minden szoba fürdőszobával és elegáns bútorzattal felszerelt. Közvetlen rálátás van a Dunára, ingyen parkolás, éjjel-nappal recepciós ... Bővebben


1 2 3   


A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Pontos cím, geokód, térkép
2000 Szentendre , Sztaravodai út
A PROGRAMGAZDA AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJA!
Pontatlanságot talált? Itt jelezze nekünk!

Országos eseménynaptár

KeSzeCsüSzoVa
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
MEGADOTT INTERVALLUMBAN:
-TÓL -IG