Fekete István emlékhely és Matula bácsi kunyhója túra, kirándulás a Kis-Balaton Látogatóközpontból
A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kirándulásokat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval, vízi úton, kenuval. A kirándulás bevezető 3 km-es szakasza kenuval vagy szárazföldön is megtehető. A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Matula- kunyhó és Fekete István-emlékhely
A túra során a Fekete István-emlékhelyet, valamint a Matula-kunyhót tekintik meg a látogatók.
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a bevezető szakasz kerékpárral nem tehető meg, amennyiben a Látogatóközponthoz kerékpárral érkeznek, foglaljanak előre helyet a golfautóra.
A golfautó 13 férőhelyes, így foglalása előzetes e-mailen történő regisztrációhoz kötött. A golfautót kizárólag a szakvezető vezetheti.A golfautó nyitott, időjáráshoz kötött, így adott esetben csak saját jármű igénybevétele lehetséges a túra során.
A gépjárművek, golf autó leparkolása után, a túravezető vezetésével 650 m gyalogtúra következik a Diás-szigetig, több megállóval, amely során a túravezető mesél a Kis-Balaton kialakulásáról, természeti értékeiről, tájhasználatáról.
Jegyvásárlás a Látogatóközpont pénztárában. Előzetes bejelentkezés kizárólag a golf autóra szükséges.
Nyitvatartás, szárazföldi túrák indulási időpontja:
A túrák pontosan a megadott időpontokban indulnak.
A kirándulás időtartama 1,5 – 2 óra.
március 29 – 30 – 31. és április 1. péntek – hétfő 10.00 és 13.00 órakor
(kedd – csütörtök: szünnap)
április 2 – 30.
péntek – vasárnap 10.00 és 13.00 órakor
(hétfő – csütörtök: szünnap)
május 1 – június 30.
kedd – vasárnap 10.00 és 13.00 órakor
(hétfő: szünnap)
július 1 – augusztus 31.
kedd – vasárnap 10.00, 13.00 és 16.00 órakor
(hétfő: szünnap)
szeptember 1 – szeptember 30. kedd – vasárnap 10.00 és 13.00 órakor
(hétfő: szünnap)
október 1 – 31.
péntek – vasárnap 10.00 és 13.00 órakor
(hétfő – csütörtök: szünnap)
november 1 – 2025. március 31. zárva
Jegyárak 2024
Gyermek 3 éves korig (regisztrációs jegy): 200 Ft/fő
Gyermek jegy (3-14 év): 1600 Ft/fő
Gyermek jegy (15-18 év): 2000 Ft/fő
Felnőtt jegy: 2300 Ft/fő
Családi csomag (2 fő felnőtt, max. 2 fő 3-14 éves): 6900 Ft/család
Kiegészítő gyermekjegy családi csomag vásárlása esetén: 1100 Ft/fő
Kedvezményes* jegy: 2000 Ft/fő
+ Golfautó** igénybevétele: 900 Ft/fő
Regisztrációs jegy: 200 Ft/fő
A golfautón maximum 13 utas foglalhat helyet, ezért nem tudjuk garantálni, hogy tudnak előre helyet foglalni rá. Kérjük, várják meg kollégáink visszaigazoló e-mailjét, hogy sikeres volt-e a helyfoglalásuk.
Kenutúrák indulási időpontjai 2024
A vízitúrán való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött (túra előtti nap 16.00 óráig). Amennyiben vannak még szabad helyeink az induló csoportban, akkor a helyszínen is tudnak jelentkezni a túrára. A szabad helyek iránt kérjük 9.00-9.45 óra között érdeklődjenek a pénztárunkban.
Nyitvatartás, vízitúrák indulási időpontja, az Emlékhely kenuval történő megközelítése:
április 1 – szeptember 30. kedd – vasárnap 10.00 órakor
(hétfő: szünnap)
október 1 – 31. kizárólag előzetes bejelentkezéssel, a megadott e-mail címen keresztül
november 1 – 2025. március 31. zárva
JEGYÁRAK az Emlékhely kenuval, vízitúrán való megközelítése esetén
Gyermek jegy (3-14 év): 3500 Ft/fő
Kedvezményes* jegy: 4500 Ft/fő
Fogyatékkal élők kedvezményes* jegye: 3000 Ft/fő
Felnőtt jegy: 5000 Ft/fő
Regisztrációs jegy*: 200 Ft/fő
Kombinált jegyek (Kis-Balaton Látogatóközpont + Diás-sziget (Fekete István-emlékhely) kenuval:
Gyermek kombinált jegy (3-14 év): 5400 Ft/fő
Felnőtt kombinált jegy:
7500 Ft/fő
Kedvezményes kombinált jegy:
6700 Ft/fő
Regisztrációs jegy*: 200 Ft/fő
A kenukban a helyek száma korlátozott (3 személyes, de kisgyermekek esetén 2 felnőtt 2 kisgyermek is igénybe veheti). A kenukban a helyek kiosztása a helyszínen történik. A kenutúrákon mindenki saját felelősségére vesz részt, maximális létszám 29 fő. Egy fő túravezető vezeti a túrát, további evező személyzetet nem tudunk biztosítani, mindenkinek saját magának szükséges eveznie. Kérjük, hogy a fentiek tudatában regisztráljanak a kenutúrákra.
Fenntartjuk a jogot, hogy a vízitúrákat bármely okból (időjárás, technikai probléma) lemondjuk. Ilyen esetekben a jelentkezők csak a szárazföldi szakvezetéseken vehetnek részt.
A vízitúra program menete:
10:00 óráig belépőjegy megváltása (kérjük 20-30 perccel korábban érkezzenek)
10:00 órától:
- felelősségi nyilatkozatok/hozzájáruló nyilatkozatok leadása/kitöltése
- oktatás
- evezők kiosztása / mentőmellények kiosztása ellenőrzése.
- kenuk szállítása/vízre rakása
A program hossza: kb. 3-3,5 óra
Az indulás pontosan a megadott időpontban történik. A csoport a túravezető felvezetésével megteszi a bevezető 3 km-es vízi szakaszt, kikötés után a túravezető vezetésével 650 m gyalogtúra következik a Diás-szigetig, több megállóval, amely során a túravezető mesél a Kis-Balaton kialakulásáról, természeti értékeiről, tájhasználatáról.
Szükséges felszerelés: evezéshez alkalmas, az időjárásnak megfelelő öltözet és lapos sarkú cipő, kalap. Mentőmellényt biztosítunk, viselése kötelező.
Értékeiket kérjük, ne hozzák magukkal a túrára, azokért felelősséget nem tudunk vállalni.
Férfi vendégeinket megkérjük, hogy a kenuk emelésében, vízre bocsátásában vegyenek részt.
További ajánlataink
2025.01.01. - 2025.12.31. | |
2025.03.02. | |
2025.03.09. |
Helikon Hotel**** superior Keszthely
Balaton északi partjának ikonikus szállodája, a keszthelyi Hotel Helikon 4 csillagos (superior) minősítéssel, teljesen megújult szolgáltatási palettával, 176 db teljes körűen felújított szobával, hatalmas wellness részleggel, fitneszteremmel, gyermek- és családbarát programokkal várja vendégeit.
Abbázia Club Hotel Keszthely
Az Abbázia Club Hotel Keszthely szívében, a Balaton part és a Festetics kastély közt félúton várja mindazokat, akik pihenni, szórakozni vagy akár kultúrálódni érkeznek a Balaton fővárosába. Látogatása célja családi kikapcsolódás, céges esemény vagy munkaügy? Esetleg átutazóként érdeklődik ...
Admiral Panzió Keszthely - Admiral Family Resort****
Keszthely üdülőövezetében, de mégis a belvároshoz közel, hatalmas gondozott parkban elhelyezkedő, családias hangulatú panziónk májustól – szeptemberig várja a pihenésre vágyókat. A panziótól csupán pár perc séta Gyenesdiás legnépszerűbb strandja és a vitorláskikötő, a balatoni bringa-út. Nemcsak a part, ...
Erika Apartmanház Panzió Keszthely
A keszthelyi Erika Panzió 16 szobával és apartmannal, kültéri medencével, napozókerttel és wellness részleggel várja a pihenni vágyókat. Igyekszünk minden vendégnek személyre szabottan segíteni: egyedül érkezők, párok, családok illetve baráti társaságok részére is tudunk szállást biztosítani.
Família Apartmanház
Családias apartmanházunk nyugodt, csendes környezetben található, néhány perc sétára a gyermekbarát Libás strandtól, a Yacht Kikötőtől és a Balaton körüli kerékpárúttól. Szeretettel várjuk egész évben kedves vendégeinket önellátásra kialakított 2-3 fős stúdióinkban és 2+2/2+3 fős családi apartmanjainkban - ...
Hotel***superior Ovit
A Hotel***Ovit Keszthelyen kényelemesen berendezett szobákkal és apartmanokkal várja a vendégeket egész éven át. Minden szoba és apartman klimatizált, erkélyes/teraszos és TV-vel, rádióval, telefonnal, minibárral, teakonyhával, fürdőszobával (tusoló/WC), valamint WIFI, Internet csatlakozási ...
Kristály Hotel*** Keszthely
A keszthelyi Kristály Hotel *** legfőbb előnye rendkívül jó elhelyezkedése: 5 perc sétára fekszik a Balaton partjától, a keszthelyi városi strandtól, a mólótól, a balatoni kerékpárkörúttól és Keszthely történelmi belvárosától. Szállodánk 40 nemdohányzó, zuhanyzós, kényelmesen berendezett szobával ...
Melinda Villa Keszthely
A Keszthelyi Helikon Strandtól 60 méterre, csendes, zöldövezeti, kertes környezetben, a Helikon Ligetben található az 1800-as évek végét visszaidéző új építésű Melinda Villa. Két kétágyas szoba és négy háromágyas szoba várja a vendégeket áprilistól októberig.
Muschel Hotel Balaton
Családi panziónk a Balatontól 400 méterre, 10 tágas és napfényes szobával rendelkezik, melyeknek többsége erkélyes és légkondicionált. Igényesen és kényelmesen berendezett szobáink saját fürdőszobával, hűtővel illetve műholdas TV-vel vannak ellátva. Autóval érkező vendégeink igénybe vehetik a panzió előtt ...
Pátri Apartmanház
Egész évben nyitva tartó lakásaink Keszthelyen, nyugodt környezetben, egy telken találhatóak. Mindegyik apartman önálló bejárattal rendelkezik.
Helikon Hotel Étterem Keszthely
A Helikon Hotel Étterme a hazai- és nemzetközi konyhaművészet kedvenc fogásait vonultatja fel minőségi helyi alapanyagok felhasználásával Keszthelyen a Balaton-parton. Külsős vendégeknek az a`la carte étkezés mellett lehetőségük van csatlakozni a svédasztalos reggelihez és a vacsorához is!
Bormúzeum Keszthely - Bacchus Bor és Borászati Eszköz Múzeum
A különleges bormúzeumban a régi pince egyik ágában került kialakításra, mely büszkeségévé válna valamennyi helytörténeti gyűjteménynek. A bormúzeumban található, több mint 1000 tárgyból álló szőlőművelési és borkészítési eszközök gyűjteménye bepillantást nyújt az elmúlt századok életébe. A múzeum ...
Vadaskert Csárda Keszthely
A Vadaskert Csárda 1968-ban épült, az egykori gróf Festetics György vadas parkjának területére, mely nevében is tükröződik. Keszthely és Hévíz között félúton, kellemes, zöld környezetben, a főút mellett található a Vadaskert Csárda. A Vadaskert Csárda egész évben várja kedves vendégeit (11-22 óráig), ...
Belvárosi Borszaküzlet és Borbár Keszthely
Fő célunk, hogy a borászok által termelt borok a lehető leggyorsabban és kitűnő minőségben eljussanak a fogyasztókhoz. Természetesen előnyben részesítjük a magyar borokat, de külföldi borok is megtalálhatóak a polcainkon. Választékunkban a kis kézműves pincészetek és a nagyobb modern borászatok ...
Bezerics Borház Keszthely
Borászatunk a Balaton és a Bakony ölelésében elhelyezkedő gyönyörű tájon, a Balaton-felvidéken, Keszthelyen található. A rendszerváltást követően, az évszázados családi hagyományokat követve fejlesztettük a borászatot, és 1997 óta borainkat palackban értékesítjük. A szőlő telepítésétől, gondozásától a ...
Da Bibere Zalai Borlovagrend
A 2000-ben alakult borlovagrendünk szellemiségében és külsőségeiben egyaránt a zalai tájhoz és hagyományokhoz kíván kapcsolódni. Célja: borvidék szőlő és borkultúrájának ápolása, a zalai borok népszerűsítése, a borkultúra ismereteinek terjesztése. Tagjaink aktív szereplői a közéletnek életnek, és ...
John`s Pub and Restaurant Keszthely
Klasszikus pub stílust idéző hely Keszthely belvárosában. Könnyű megközelíthetősége, hangulatos belső berendezése, barátságos atmoszférája miatt, gyorsan közkedvelt találkozóhelye lett minden korosztálynak. Étlapunkon megtalálhatók pizzák, lepények, magyar és nemzetközi ételspecialitások. Italkínálatunkban ...
Kanyar Bárkonyha Keszthely
A Bárkonyha teraszáról, de még bentről is a kastélyra és a kastélyparkra látni. Ideális helyszín családi étkezéshez, randevúhoz vagy üzleti megbeszéléshez is. Változatos, finom ételeket kínálnak, a kiszolgálás igényes.
Klassz Kultbisztró Keszthely
Közösségi tér, kortárs „kultúr-központ”, tapas bár, kávézó, bisztró. Légy Te is részese a Klassz élményeknek!
No1 Szalon Keszthely
Közkedvelt szórakozóhely, étterem, biliárd és darts szalon Keszthely belvárosában. Pizzéria, Burgerek, bulik, biliárd, darts minden ami a jó hangulathoz kell. Kóstolja meg ebédidős ételeinket is.
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!