Kiemelt ajánlat
2026.12.01. (kedd) - 2027.02.28. (vasárnap)
5358 Tiszafüred, Szabics Kikötő és Szabadidőpart

November elején, a hideg idő beálltával megkezdődött a Tisza mellett áttelelő madarak etetése a tiszaörvényi Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvényen. A madáretetés több fajt érintő és több hónapon át folyamatosan tartó, éppen ezért rendkívül összetett madárvédelmi munka, aminek már évszázados hagyományai vannak hazánkban. A Szabics kikötő nemcsak természetvédelmi célzattal, hanem környezeti nevelési és turisztikai céllal is eteti novembertől a Tiszavirág Ártéri Sétaúton áttelelő madarakat.
A sétaúton felállított madáretetők pezsgő világát egy tükrös üveggel felszerelt, az etetőre érkező madaraktól alig néhány méterre felállított megfelelően álcázott lesek teszik lehetővé a testközelbeli megfigyelést és fotózását. A kihelyezett eleségre érkező cinegékről, tengelicekről, zöldikékről csodálatos madárfotókat készíthetnek. A szerencsésebbek akár meggyvágót és harkályokat is lencsevégre kaphatnak. S mindezt a madarak legkisebb zavarása nélkül tehetjük, hiszen a zárt lesben, a tükrös üveg mögött végig rejtve maradhatunk a zavarásra érzékeny madarak elől. A madáretetés „műhelytitkairól” képzett szakvezetőktől kaphatnak bővebb ismereteket az érdeklődők.
Érintse meg Önt is a természet a Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvényen!
2026.12.01. - 2027.02.28.
Tiszafüred
Találatok száma: 2

A kikötőtől 500 méterre található Csuszka Vendégház ideális pihenési lehetőséget biztosít Tiszafüreden az Örvényi Tisza partján.A vendégház 2 szobából áll, mely 6 fő kényelmes elszállásolására alkalmas.
Kiemelt partner

A tiszafüredi Szabics kikötőtől 500 méterre fekvő Ladik Vendégház kifejezetten gyerekeseknek és/vagy baráti társaságoknak nyújt ideális pihenési lehetőséget az Örvényi Tisza partján. A 2 egységből álló vendégház egyben és külön is kivehető. A nagyobbik rész 2 szobából, a kisebbik 1 szobából áll, 6, illetve 3 fő kényelmes elszállásolására alkalmas.

Találatok száma: 7

Fedezze fel a Platán Étterem különleges világát Tiszafüreden, ahol a nemzetközi és regionális konyha ízei találkoznak a Tisza-tó páratlan panorámájával. A Platán Étterem nyáron hangulatos tóparti terasszal és grillterasszal várja vendégeit, ahol a fenséges ételek fogyasztása közben gyönyörködhet a Tisza-tó naplementéjében.

Idén újból nyitva a Mariska étterem, ahol az étterem mellett kertmozi, termelői piac és egyéb programok is várnak.

Molnár Vendéglő Füzes Panzió Tiszafüred. A Tisza-tó fővárosában, Tiszafüreden mind a magyar, mind a nemzetközi gasztronómiai paletta specialitásaival várja Önt az év minden napján.

Főleg tájjellegű, házias ételeket, menüket szolgálunk fel olcsó árakon a város centrumában található éttermünkben.

Sörfőzde, söröző, étterem és apartman egy helyen, hogy élmény legyen a sörözés! A NOPARA GyógySERtár sörfőzde étteremmel, szállással és ingyenes wifivel várja vendégeit. Az apartmanban mindennap à la carte reggelit szolgálnak fel.

Várjuk régi és új vendégeinket a hét minden napján udvarias kiszolgálással, ízletes tiszai és táj jellegű ételekkel. Nézzenek be hozzánk és ízleljék meg az Öreg Halász receptúrája alapján készült ínyencségeket!

Tiszafüred külterületén a Tisza-tó vonzáskörzetében, - Tiszafüred után 8 km-re, a Hortobágyi Nemzeti Park `nyugati kapujánál` közvetlen a 33-as fő út mellett - található, a természet, az érintetlen környezet, az alföldre és a pusztára jellemző környezetben. Hangulatos, kellemes étterme és fedett kerthelysége, magyaros ízekkel, tájjellegű ételekkel, bőséges választékkal, barátságos kiszolgálással fogadja vendégeit egész évben. Nyugodt, tiszta, rendezett, szolid környezet, szálláslehetőség az itt pihenni vágyóknak.

Elérhetőségek, linkek
Kövessen minket!
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése:
Országos eseménynaptár