Turizmus Program
Turizmus Program

Kiemelt ajánlat

Gyula - Szanazug, kirándulás a természetbe

2026.01.01. (csütörtök) - 2026.12.31. (csütörtök)

5700 Gyula, Kossuth Lajos u. 7.

Szanazug a Fehér és a Fekete-Körös összefolyásánál fekszik. Kedvelt kiránduló- és fürdőhely: mindkét parton szabad strandon lehet fürdeni, ahol a víz tiszta és sekély. A fürdőzők egy-egy délutánra is ellátogathatnak ide, vagy a hétvégi házakban töltve az éjszakákat, több napot is eltölthetnek Szanazugon. A fürdőzés mellett vízibiciklizni, kajakozni, kenuzni, csónakázni, sétahajózni is lehet, vagy komppal közlekedni a két part között.

Gyula - Szanazug, kirándulás a természetbe

Elérhetőségek, linkek

Kövessen minket!

Kapcsolódó információk

Gyula - Szanazug

A Békés megye legrégebben lakott térségei közé tartozó Szanazug Doboz igazgatási területén fekszik. A szóban forgó területen – a feljegyzésekben már 1075-ben említett Dobozon és vidékén – szkíta, számos avar és korai honfoglalás-kori magyar leleteket találtak, többek között település- és templommaradványokat is. A Szanna nevű falu a Fekete- és Fehér-Körös mai összefolyása környékén lehetett abban az időben, amikor a folyók még Békés alatt egyesültek. A Körösök szabályzásában jeleskedő Bodoky Károly gyulai vízmérnök tervei szerint az 1855-57 között Gyula-Szanazug-Békés nyomvonalon ásott körülbelül 20 km hosszú meder az érintett településeken nagymértékben csökkentette az árvíz veszélyét. A lefűződött holtágak nagy kiterjedésű vidéke igen változatos üdülőtájjá alakult, a horgászatot és a vízitúrákat kedvelők paradicsoma lett.

Információkérés

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Hasonló ajánlatok böngészése:

Földrajzi helyek felfedezése:

Kapcsolódó témák megtekintése:

Facebook Share

Ossza meg ismerőseivel

Facebookon!

Megosztás