Kiemelt ajánlat
2000 Szentendre, Sztaravodai út (47.692 x 19.0479)
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
A program a Szabadtéri Néprajzi Múzeum egyik kutatási projektjéhez igazodva a tájházakat, mint az örökség megőrzésének és tudás átadásának helyét állítja középpontba, melybe többek között a folklórelemek, szokások, de akár a gasztronómia és a kézműves technikák is beletartoznak. A korábbi évekhez hasonlóan, idén is megünnepeljük a jubiláló tájházakat, és a meghívott közösségekkel közös almafaültetés sem maradhat el. A látogatók olyan programokat és foglalkozásokat ismerhetnek meg, melyek a meghívott közösség mindennapjaiban vagy ünnepnapjaiban még megtalálható, identitásuk fontos része.
Szakmai programként pedig népi építészeti bemutatón vehetnek részt, ahol a különböző munkamódszereket is kipróbálhatják.
A részvevő intézmények:
Tardona, Jókai Mór Emlékszoba és Tájház,
Hollókői Tájház,
Halászi Helytörténeti Gyűjtemény,
Pomázi Örökség Tájház,
Felpéci Tájház,
Zsámbék, Szent Vendel-domborműves népi lakóház,
Budakalász, Tájház-Schwabenhaus,
Vasi Skanzen,
Mezőkovácsházi Tájház.
A Muharay Elemér Népművészeti Szövetség csoportjai:
Kiss István Néptáncegyüttes - Agyagosszergény,
Muharay Népi Együttes - Bag,
Rozmaring Hagyományőrző Néptánccsoport - Kartal,
Bokréta Néptánc Egyesület - Szany,
Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes.
További ajánlataink
2025. október
2025.10.23.
Szentendrei Skanzen programok 2025. Fesztiválok, események, rendezvények
Történelem és Mindennapok
2025.10.24. - 2025.10.31.
Szentendrei Skanzen programok 2025. Fesztiválok, események, rendezvények
Szezonja van! - Múzeum és divat - Múzeumok Őszi Fesztiválja
2025.10.25.
2025. november
2026. március
Találatok száma: 2
Kiemelt partner
Kiemelt partner
Kiemelt partner
A Mádi borozó és pinceétterem magával ragadó 19. századi hangulata mellett italkínálata miatt is kiváló választás lehet, hiszen a legjobb hazai kézműves borokat találhatjuk itt meg. A pinceétterem 30-60 fős vacsorák, fogadások, kisebb esküvőkre kínál exkluzív megoldást. A köztéri pinceborozónk hangulatos termében népszerű programunk a felföldi kézműves borokat kínáló borkóstoló.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár