Kalandjáték gyerekeknek és családoknak, lovagi kaland az elveszett kódex nyomában a Titkok Parkjában

Titkok Parkja okostelefonnal

A „Titkok Parkja" mobiltelefonos kalandjáték a Koronás Park területén játszható, érintőképernyős mobileszközökkel. A játékhoz internetes kapcsolat szükséges. A „Koronás Park" területén ingyenes wi-fi szolgáltatás érhető el, így számottevő adatforgalom nem keletkezik.

A játék során a parkban található információs táblákon elhelyezett QR kódok irányítják a játékost. Az, hogy a kódokat milyen sorrendben kell leolvasni, a feladat része. Nem könnyű, de nem is megoldhatatlan.

A sikeres játékhoz az információs táblákon és a QR kódok mögött elhelyezett információk is segítséget nyújtanak. Érdemes figyelni minden apró részletre, míg feltárul a Titok, és az út végén meglelt „Elveszett Kódex", amely egy régi-régi város szépségeiről mesél. Ehhez azonban fel kell kerekedni, és eljutni a Koronás Parkba, ahol a játék kezdődik. A felkészüléshez azt is eláruljuk, miféle helyek és kalandok várnak:

A táblákon elhelyezett QR kódok segítségével a játékos okostelefonján megjelenítheti a legfontosabb információkat, tudnivalókat, és részt vehet egy titokfejtő rejtvénysor megoldásában, miközben bejárja a Parkot. A letöltőprogram birtokában egyszerű kattintással érkezhet arra a mikrosite-ra, amelyen az információkat és a játékos feladványokat találja. Garantált, hogy itt a „technikafüggők" számára is izgalmas lesz a játék.

A játék ingyenesen, önállóan, okostelefonnal játszható program.

Helyek és kalandok

Lovagok tábora

A lovag (latinul: miles) az európai középkorban átfogó értelemben olyan ember volt, aki vagyoni helyzete révén megengedhette magának a nehézpáncélos lovas felszerelés fenntartását. A magas költségek miatt lovagok csak földbirtokosok és családtagjaik lehettek.

A lovagság a középkorban egyfajta életmód volt: a lovagok megkülönböztető jeleket viseltek (lovagi övet, a ruhájukra varrt címert). Nem alkottak egységes társadalmi csoportot, felső rétegüket, a nagybirtokosokat általában nem is nevezték lovagnak, hanem csak az alsóbb réteget, amelynek vagyona alig terjedt túl hadfelszerelésén és pénzjáradékán.

Magyarországon Szent László király (1077 – 1095) volt a lovagi eszme legjelesebb képviselője. A források szerint László erőskezű, hatalmas termetű férfi volt, királyként pedig roppant szigorú, de igazságos törvényalkotó, aminek eredményeként megszilárdult a magántulajdon védelme az országban. Vezetése alatt Magyarország, fennállása óta először, képes volt a hódításra. Az ő uralkodása alatt avatták az első magyarországi szenteket: Gellért püspököt, András és Benedek remetéket, valamint a Fehérváron nyugvó I. Istvánt és Szent Imrét. Őt magát 1192-ben avatták szentté.

Lovagi torna

A lovagi torna a középkorban hozzátartozott a középkori ember mindennapjaihoz, és több funkciója is volt. A lovagoknak alkalmat adott arra, hogy bizonyítsák rátermettségüket és bajvívásban szerzett tudásukat. A tornák istenítéletként is szolgáltak: a vesztest fegyvereinek és vagyonának elkobzására, vagy akár halálra ítélhették, a győztes pedig szabadon, dicsőségesen távozhatott. Később, a XII. századra a lovagok közötti küzdelmek az imádott hölgy kegyeinek megszerzéséért indultak, s a párbaj végén a hölgy „ítélkezett" győztes és vesztes felett.
A tornák helyszíne a várudvar volt, ahol a lovagi torna az egybegyűltek szórakozását is szolgálta. A lovagi tornák a lovagok számára lehetőséget teremtettek arra, hogy békeidőben is művelhessék a bajvívást, s bizonyítsák effajta tudásukat. A klasszikus lovagi párharcok mellett voltak csoportos küzdelmek, illetve bábuval vívott harcok is. A két lovag közötti küzdelem általában lándzsával vagy karddal történt. A harcokon kívül a lovagi tornák adtak lehetőséget arra is, hogy az ifjú lovagjelöltek bemutatkozzanak a király előtt, s egy-egy győztes viadal okán elnyerjék a lovagi címet.

Fűszerek labirintusa

A középkorban a különféle gyógyfüveket, fűszereket szerzetesek termesztették a kolostorok kertjeiben. A kolostori gyógyítás a Római Birodalom bukását követően alakult ki - a Benedek-rend megalakulásának köszönhetően a szerzeteseket a gyógyfüvek ismeretére is oktatták. A bencés rend kötelezővé tette tagjai számára a mezei munkát. A szerzetesek a nép orvosai is voltak, s a nagyobb monostorokban működtek a mai gyógyszertárak ősei. A házi patikákban a szerzetesek által termesztett gyógynövények és a belőlük készült termékek voltak a korabeli gyógyítás eszközei, a kolostori kórházakban a betegeket a kertben termesztett gyógynövényekkel kezelték.

Bár egy időben több szerzetesrend is foglalkozott betegápolással, a clermonti zsinat (1130) megtiltotta a papok és szerzetesek orvosi gyakorlatát. Ennek eredményeképpen a kolostori gyógyászat a XII. században lehanyatlott.

Középkori falu

A középkorban a lakosság legnagyobb része falun élt, a városok a kor elején gyéren lakottak voltak. A feudális földbirtok (uradalom) több faluból, illetve falurészből állt. Magában foglalta a majorságot (a földesúr számára megművelt részt), valamint a parasztok telkeit (melyeket bizonyos szolgáltatások fejében művelhettek meg). Az uradalom központja az udvarház volt, körülötte helyezkedtek el a terménytároló épületek, a sütöde, a sörfőzde, a malom és a présház. Az úr földjei ezek körül terültek el – sokszor nem egy tömbben, hanem szétszórva. A telkek sem egybefüggő földet jelentettek. A parasztok háza és az azt körülvevő kert volt a belső telek, a nagyobb rész, a külső telek (szántó, rét, szőlő) a falvak határában feküdt. A telkekért cserébe a parasztok szolgáltatással, járadékkal tartoztak.

A szabadokból lett parasztok terményük egy részével fizettek uruknak, a megtermelt javak tizede pedig az egyházat illette meg. A szolga származásúak elsősorban munkajáradékkal tartoztak: minden héten megszabott számú napot kellett az úr saját használatra megtartott földjén dolgozniuk. A járadékok harmadik formájaként az alávetetteknek pénzt is kellett fizetniük.

Mocsárvidék

Székesfehérvár Budapest és a Balaton között félúton, a Gaja-patak völgyében fekszik. A település régen mocsaras, ingoványos területekből állt. Már az őskorban, majd a római uralom alatt és a népvándorlás korában, ha gyéren is, de lakott hely volt. Székesfehérvár az egyik legősibb magyar város, melynek védelmét nádasok és ingoványos mocsarak biztosították, majd fallal erősítették meg. 1242. tavaszán a tatárok megpróbálták elfoglalni a mocsárral körülvett várost, melyet azonban a hirtelen jött hóolvadás megvédett a mongol lovasok betörésétől, akik így nem tudtak a várfalhoz jutni. A mocsarakkal és kőfallal körülvett vár sokáig óvta a helyieket az ellenséges támadásoktól, ám a török hosszas küzdelem után, 1543-ban elfoglalta.

Erdő

Az erdő a középkori civilizáció számára a vadont, a barbárságot jelentette – de ha kellett, menedéket nyújtott, táplálékot adott. Itt kerestek búvóhelyet a társadalmi szokásokkal, szabályokkal összeütközésbe került emberek, háborúk idején itt remélt biztonságot a lakosság.

A középkori gazdaságban az erdő szerepe meghatározó: gyümölcsök, bogyók, kisebb állatok és ehető madarak enyhítettek a falusi lakosság élelmezési gondjain. Az erdő áldásai közé tartozott a tűzifa és épületfa, valamint a méz és a viasz is – emellett legelőterületként is nélkülözhetetlen volt.

Az erdő a középkorban is a vadászatok színtereként szolgált - ennek a magyar történelemben több szomorú következménye volt. A krónikák szerint 1031-ben, a Veszprém közelében fekvő bihari erdőben, vadászat közben sebezte halálra egy vadkan Imre herceget, államalapító királyunk, I. István fiát.

Vár

Székesfehérvár egyike azon kevés városainknak, amely nem római alapokon épült újjá. A várost 972-ben alapította Géza fejedelem a Gaja-patak és a Sárvíz által táplált mocsarakból kiemelkedő négy szigeten – ezek egyike a mai Belváros. Géza a terület legmagasabb pontján kicsiny kővárat építtetett, benne a fejedelmi palotával és egy templommal. A város nevének első magyar nyelvű említése (Feheruuaru) a tihanyi apátság alapítólevelében, 1055-ben tűnt fel. A fejedelmi központot kezdetben palánk védte. A királyi palota I. István korában épült, a hagyomány szerint 1007-ben itt született Imre herceg, akit édesapja tizenöt éves korától nyolc éven át készített fel az uralkodásra, például az "Institutio morum – Intelmek Imre herceghez" című írásában.
A későbbiek során, IV. Béla uralkodása idején készült az új királyi palota és fellegvár, a vár északi részében, a Budai kapu szomszédságában. A vár létére vonatkozó legkorábbi biztos adatok Péter, majd I. Béla uralkodásának első évéből valók: az 1061-ben tartott országos gyűlésen kitört pogánylázadás elől a várba menekültek az ország főurai és az egyházi méltóságok. A vár további építési időszakai Anjou Károly korszakához kötődtek, az erődítések javításáról Mátyás király uralkodásának éveiben szólnak a történeti források. A vár átalakítására 1473-ban és 1485-ben került sor.

Csatamező

Székesfehérvár 1543-ban került török kézre. A fehérvári polgárok ugyanis megelégelték az ostromot, ezért kizárták a városból a Varkocs György várkapitány által vezetett kitörő csapatot, amelynek katonáit a törökök lekaszabolták. A koronázó várost a császári-királyi csapatok 1601-ben rövid időre visszafoglalták, de a következő évben a török seregek újabb támadást indítottak. 1602. augusztus 29-én a bátran és hosszan védekező székesfehérvári német, olasz és magyar őrség az erős török rohamok miatti teljes kimerültségében feladta a várat. Az augusztus 28-án indult nagy roham teljesen összeroppantotta a védelem fizikai és főként lelki erejét. A feljegyzések szerint ekkor még hétszáz várvédő élt, de közülük már csak háromszáz fő volt harcképes, a többi – köztük a fővezér, Isolano ezredes is – sebesült és beteg. A nyugati zsoldosok fellázadtak tisztjeik ellen, s kijelentették, hogy a várat fel kell adni. Székesfehérvár 1688-ig állt török fennhatóság alatt. Eredeti lakosságának nagy része elmenekült, helyükre jórészt török és délszláv betelepülők költöztek.

Koronázó domb

A székesfehérvári Koronázó Domb a mai Széchenyi út – Horvát István utca kereszteződésénél terült el. Itt zajlott a koronázás egyik része, amikor az uralkodó lóháton ülve kardjával a négy égtáj felé vágott - ezzel jelezte, hogy megvédi az országot, illetve, hogy átveszi a parancsnokságot a hadsereg fölött. A koronázás többi részének helyszíne az egykori székesfehérvári királyi bazilika volt, melynek romjait ma a Nemzeti Emlékhely őrzi.

A fehérvári bazilikát első királyunk, Szent István kezdte építtetni végső nyughelyéül. A templom a maga 60×30 méteres alapterületével és körülbelül 30 méteres belmagasságával a korabeli Európa egyik legnagyobb bazilikája volt. Az István után trónra lépő királyokat már itt koronázták meg, és sokuk ide is temetkezett. A kutatások jelenlegi eredményei szerint 1524-ig harminchat királyt koronáztak meg a Bazilikában, amely tizenöt királyi temetés helyszíne is volt ez idő alatt. A XVIII. századra – különféle csaták és építkezések miatt – az egykori királyi bazilika összes földfelszín feletti maradványa eltűnt. Az ezt követően megkezdődött ásatások már csak a felszín alatt tudtak alapfalakat feltárni.