6763 Szatymaz

Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Hét magyar csapat – köztük három szegedi –, valamint egy olasz különítmény száll versenybe a szatymazi hőlégballon kupán.
A pilóták összesen 21 különböző feladatban mérhetik össze tudásukat: lesz célbadobás, és olyan próba is, ahol az egyik ballont a többieknek kell követniük.
A pontos programot az időjárás határozza meg, hiszen erős szélben vagy esőben nincs repülés.
A szervezők előrejelzései szerint pénteken reggel és délután, valamint szombat délelőtt jó esély van felszállásra. A szombat délutáni repülés még bizonytalan, a vasárnapi napot viszont várhatóan törölni kell.
Fontos változás, hogy idén Szeged felett nem repülnek a ballonok – aki látni szeretné őket, annak a környező településekre érdemes ellátogatnia.
A hőlégballonos verseny zárónapján egész napos repülőnap lesz a szatymazi repülőtéren, ahol minden program ingyenes.
Programok
9:00 Pörköltfőzőverseny Rácz László emlékére
10:00 Gyerekműsor
11:00 Cessna 150 repülés
11:15 Falke motoros vitorlázó repülőgép bemutató
11:30 Piper PA-25 vontató és mezőgazdasági repülőgép bemutató
12:00 AN-2 mezőgazdasági repülés bemutató
12:20 Dynamic ultrakönnyű repülőgép (a világ legerősebb ultrakönnyű repülőgépe)
12:40 KA 6 vitorlázórepülő bemutató
13:00 JS-3 kötelék – gáz-turbinás segédhajtóművel rendelkező vitorlázó repülőgépek köteléke
13:30 Ejtőernyős bemutató
14:00 Műrepülés – Besenyei Péter
15:30 RetRock Band – koncert
Találatok száma: 102

Az ARÉNA DELUXE & SPA Szeged egyik legjobb elhelyezkedésű szálláshelye, közvetlenül a Tisza partján, a Tiszavirág Sportuszoda és a Pick Aréna szomszédságában. Ezek a létesítmények számos hazai és nemzetközi sportesemény helyszínei. Szobáinkat a legmagasabb kényelmi szempontok szerint alakítottuk ki, és minden foglaláshoz bőséges reggelit biztosítunk. Kínálatunkban szerepel privát jacuzzis szoba és mozgáskorlátozott vendégek számára kialakított szoba is. Vendégeink számára a wellness használata TELJESEN DÍJMENTES! Élvezze a jacuzzit, a finn szaunát és az infraszaunát korlátlanul! A hotelben található egy konferenciaterem, amely 35 fő befogadására alkalmas és teljeskörű technikai felszereltséggel rendelkezik. Vendégeink számára igény szerint étkezést és kávészünetet is tudunk biztosítani.
Kiemelt partner

A belvárostól 9 percre nyugalomban. Anna Vendégház és Apartman a “Napfény Városában” a legelegánsabb újszegedi kertvárosban, a Napfényfürdő Aquapolis-hoz közel, 1990 óta várja pihenni vágyó, Szeged változatos programkínálatát igénybe venni kívánó, valamint üzleti vagy munkavégzés céljából érkező vendégeinket. A gondtalan, kellemes kikapcsolódást szolgálja a gyönyörűen parkosított udvarunk.

A kollégium Szeged történelmi belvárosában, a Dóm tér belváros felé nyúló sarkánál fekszik, mely Apáthy István zoológus egyetemi tanár nevét viseli. Az Apáthy István Kollégium jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar kari kollégiumaként működik. Az intézmény 234 férőhelyes, három ágyas fürdőszobás. A kollégium előnye a belvárosi fekvése, a fürdőszoba és Internet csatlakozási lehetőség a lakószobákban, a megfelelő számú tanulószoba biztosításával adottak a nyugodt tanulás feltételei, és lehetőség van jó kollégiumi közösségek kialakítására is.

Vendégházunkban 7 darab elegáns belső kialakítású, füstmentes szoba található, amelyek összesen 16 férőhelyet biztosítanak. Mindegyik szoba saját fürdőszobával rendelkezik, melyekben az önálló zuhanyzó és toalett egyaránt megtalálható. A szálláshely szobái meglehetősen tágasak, a legkisebb szoba mérete 18 m2. Az Aquarius Vendégház zárt és őrzött parkolót biztosít limitált számban, saját udvarában térítésmentesen.

Az Art Hotel Szeged a belvárosban, közvetlenül a Dóm térre nyíló Somogyi utcában várja a színházrajongó, városlátogató, művészeteket, vízi sportokat kedvelő és üzleti utazó vendégeket. Négycsillagos szobáink, modern éttermünk, rendezvénytermeink szolgáltatásai együttesen teszik hotelünket Szeged legtrendibb, többszörösen díjazott szállodájává.

Szálláshelyünk autentikus vidéki tanyaház. Működő gazdaságunkban szívesen fogadjuk az érdeklődő látogatókat, emellett kecskesajt készítéssel foglalkozunk. Délkelet-Magyarországon, Szegedtől 23km-re, Mórahalom központjától 3 km-re csendes, szép környezetben fekszik a Banditanya. A 12 000 m2-es területen lévő hagyományos, nyitott kéményes, búbos kemencés parasztház kiválóan alkalmas egy hétvégi pihenésre, vagy több napos kikapcsolódásra.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Kapcsolódó témák:
Országos eseménynaptár