Nyári tárlat Szeged 2023 Reök-palota
XLII. Nyári Tárlat, a hazai képzőművészet egyik kiemelt jelentőségű seregszemléje Szegeden, a Reök-palotában 2023. június 16. és július 20. között. Az országos képzőművészeti találkozó a hazai kortárs képzőművészeti szcénáról igyekszik átfogó és hiteles képet nyújtani, szabadbeadásos rendszerben, szakmai zsűri által kiválasztott művek bemutatásával.
XLII. Nyári Tárlat
2023. június 16-július 20.
A Nyári Tárlat a hazai alkotóművészet komoly presztízzsel rendelkező, kétévente visszatérő eseménye, amelynek célja egyfajta keresztmetszeti képet, aktuális áttekintést nyújtani a magyar képzőművészet pillanatnyi helyzetéről, megfigyelhető tendenciáiról. A tárlat során így a képzőművészet minden ágazatából állítanak ki műveket a szakmai zsűri döntése alapján.
A kiállítás a hagyományokhoz híven idén is szabad beadásos rendszerben valósul meg, azaz bárki nevezheti alkotását a neves eseményre.
A pályázóknak erre március 20-tól van lehetősége, egészen április 30-ig, a REÖK weboldalán.
Beadási feltételek: Olyan kiállításra kész alkotásokat várunk, amelyeket lehetőleg országos tárlaton még nem mutattak be. Festményekből, grafikákból 2-2 darab, sorozatból 1 (legfeljebb 3 darabból álló), kisplasztikából, szoborból szintén 2 darab adható be, éremsorozatból 1 (maximum 5 darabból álló). A sorozatokat a zsűri megbonthatja. Kérjük, az elmúlt két évben készült alkotást szíveskedjenek beadni. A művek biztonsága és épsége érdekében kérjük, postai úton ne adjanak be alkotásokat.
A kiállításra beválogatott alkotások listáját május 19-től a weboldalunkon tekinthetik meg.
A beválogatott alkotások begyűjtésének tervezett helye és ideje:
BUDAPESTEN: 2023. június 5. (hétfő) 11-14 óráig
a Budapest Galéria Kiállítóházában (1036 Budapest, Lajos utca 158.)
SZEGEDEN: 2023. június 6. (kedd) 11-15 óráig
a Reök-palotában (6720 Szeged, Magyar Ede tér 2.)
Az átvétel feltétele: kérjük, a műveket szállításra előkészített csomagolással adják le, valamint a csomagoláson és a műveken is legyen feltüntetve az alkotó (név, cím), valamint a mű címe.
Hiányzó adatok esetén nem tudjuk átvenni az alkotásokat!
A kiállítás végén a kiállított műtárgyak visszaszállításának időpontját a beválogatott alkotások végleges listájával egyidőben tesszük közzé.
Kérjük a határidők betartását, az el nem vitt munkákat 60 napig őrizzük meg, ha ezután a tulajdonos nem jelentkezik, az alkotásokat értékesítjük.
A kiállítás megnyitójának tervezett időpontja: 2023. június 16. péntek.
Forrás: Szervezők honlapja
2023.06.16. - 2023.07.20. |

Aréna Deluxe & Spa Szeged
Aréna Deluxe & Spa szálláshelyünk Szeged egyik jól frekventált helyén a Tisza partján található a Tiszavirág Sportuszoda és a Pick Aréna szomszédságában, mely létesítmények számos országos és nemzetközi sporteseménynek adnak helyet. Szobáinkat mindent igényt kielégítően alakítottuk ki. Minden ... Bővebben

Vén Diófa De Lux Panzió**** Szeged
A modern stílusban megálmodott, családias Vén Diófa De Lux Panzió**** a szegedi belváros szívében, a Petőfi Sándor sugárúton található, csupán néhány percre a szegedi élet lüktető központjától, a Dugonics tértől. Szeged jelképének számító, és a 80 éves Szabadtéri játékok helyszínét jelentő Dóm tértől ... Bővebben

Anna Panzió
A szálláshely biztosítja a munkához és a pihenéshez egyaránt elengedhetetlenül fontos nyugalmas környezetet. A gondtalan, kellemes kikapcsolódást szolgálja a gyönyörűen parkosított udvarunk. Bővebben

Apáthy István Kollégium
A kollégium Szeged történelmi belvárosában, a Dóm tér belváros felé nyúló sarkánál fekszik, mely Apáthy István zoológus egyetemi tanár nevét viseli. Az Apáthy István Kollégium jelenleg is a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar kari kollégiumaként működik. Az intézmény 234 férőhelyes, ... Bővebben

Aquarius Vendégház Szeged
Vendégházunkban 7 darab elegáns belső kialakítású, füstmentes szoba található, amelyek összesen 16 férőhelyet biztosítanak. Mindegyik szoba saját fürdőszobával rendelkezik, melyekben az önálló zuhanyzó és toalett egyaránt megtalálható. A szálláshely szobái meglehetősen tágasak, a legkisebb szoba mérete 18 m2. Az ... Bővebben

Art Hotel Szeged****
Az Art Hotel Szeged a belvárosban, közvetlenül a Dóm térre nyíló Somogyi utcában várja a színházrajongó, városlátogató, művészeteket, vízi sportokat kedvelő és üzleti utazó vendégeket. Négycsillagos szobáink, modern éttermünk, rendezvénytermeink szolgáltatásai együttesen teszik hotelünket Szeged ... Bővebben

BL Luxusapartman Ház Szeged
Családias apartmanházunk nyugodt, csendes környezetben, Szeged város szívében található. Egész évben várjuk a pihenésre, kikapcsolódásra vágyó családokat, párokat. Minden vendégünk számára díjtalanul igénybevehető a nyitható/fedhető úszómedencénk. Bővebben

Bella Hotel*** Szeged
A szálloda 500 méterre fekszik Szeged központjától, a Rókus-templom és a Mars téri buszpályaudvar közvetlen közelében. Bővebben

Borostyán Birtok Szeged-Gyálarét
Az egységes stílusban épített, illetve felújított épületek, az egy hektáros, nyárfa, platán- és fűzfaligettel körülölelt horgásztó ideális pihenést és kikapcsolódást nyújtanak az idelátogatóknak. A 20 holdas területen található a férőhelyes Étterem , melynek teraszáról gyönyörű kilátás nyílik a ... Bővebben

A2 Gastro Caffé Szeged
A2 Gastro Caffé reggeliző és brunch étterem Szegeden. A brunch a mindennapok része, ahol az egyszerűség, a hagyományok, a minőség és az elegancia találkozik. Bővebben

Barcraft Szeged
Magyarország első eSport bárja végre megérkezett Szegedre! Nálunk megtalálhatsz mindent ami geek. Bővebben

Bistorant - Bistro Restaurant Winebar
A Bistorant kiváló minőségű ételeket kínál fiatalos, kötetlen környezetben, így tökéletes helyszín családi és baráti összejövetelekhez vagy beszélgetéshez egy finom koktél, vagy egy jó bor mellett. Bővebben

Classic Grill szerb étterem és pince
Ha szereted a grill ételeket, a családias hangulatot, a barátságos kiszolgálást, szeretettel invitálunk, hogy tedd próbára délvidék egyedülálló Parázskonyháját! Bővebben

Cukkini Gyorsétterem
Éttermünk gyorsétteremként üzemel ahol a magyaros ízek kedvelői, illetve a vegetáriánus vendégeink is megtalálhatják számításukat. Naponta kétfajta levesből és 8 féle főételből választhatnak vendégeink ideértve a vegetáriánus ételeket, főzelékeket,pörkölteket, rostonsülteket, frissensülteket és a salátákat. ... Bővebben

Fasor Vendéglő és Semiramis Kávézó
Fasor vendéglő, a hagyományos értékek étterme. Úgy hisszük, hogy ahonnan a vendég jóllakottan távozik és később örömmel tér vissza, az egy jó étterem. Bővebben

Főzelékmegálló Gyorsétkezde
Az étterem fő kínálata - nevéből adódóan elsősorban magyar termelőktől vásárolt zöldségekből és gyümölcsökből készült - főzelék, amely mellé különböző húsos és húsmentes feltétek választhatók. Napi menü kínálatunkból vegetáriánusok is kedvükre választhatnak, egyrészt a vegetáriánus menü minden nap ... Bővebben

Garden Bistro & Beach Szeged
Garden hangulattal, megújuló ízekkel, ital akciókkal, óriás kivetítővel várunk benneteket hangulatos kerthelyiségünkben. Reggeli, ebéd, vacsora, lazulás.. Bővebben

Gombóc Túróbár Manufaktúra Szeged
Helló Szeged! Bárkit kérdezel róla, hogy szereti-e a túrógombócot, tízből kilenc esetben a válasz: PERSZE! Amikor a kifinomult modern gasztrológia találkozik egy évszázados múlttal büszkélkedő népi étellel, egy olyan különleges fogás születik, ami egyszerre gyönyörködteti a szemet, kényezteti az ... Bővebben

Görög Pizzéria
Családi vállalkozásként üzemelő kertvárosi éttermünkben nem csak pizzákat készítünk. A görög ízeket is ide varázsoljuk sültjeinkben és salátáinkban. Az étterem földszinti része minden nyáron hangulatos terasszal bővül. Az emeleten 40 fő részére különterem és hozzá kapcsolódó terasz várja vendégeinket. ... Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!