Szent István-nap Veszprém 2026 - Ünnepi programok a városban
8200 Veszprém, több helyszínen

Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az [email protected] e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Az államalapítás ünnepére szervezett programsorozat már augusztus 19-én, szerdán elkezdődik. Délután fél ötkor a Veszprémi Panteonban, a Tűztorony udvarán koszorúzással emlékeznek a Millecentenáriumi emléktáblánál.
Ezt követően 17 órától a Művészetek Háza Veszprém Dubniczay-palotájában az új kenyér hagyományai kerülnek a középpontba. Az Kenyérvilág című előadáson Árkovics Edit kulturális, történeti és gasztronómiai érdekességekkel várja az érdeklődőket.
A magyar államalapítás előestéjén különleges gasztrokulturális előadásra várjuk az érdeklődőket, ahol a kenyér történetén keresztül ismerhetjük meg a világ legismertebb liszttípusait és kenyérfajtáit. Bemutatjuk a búza-, rozs-, tönköly-, durum-, kukorica-, rizs- és teljes kiőrlésű lisztek sajátosságait, valamint azok felhasználását a különböző nemzetek hagyományos péktermékeiben. Szó esik többek között a francia baguette-ről, az olasz ciabattáról, a közel-keleti pitáról, az indiai naanról, a zsidó challahról, a német pumpernickelről, a mexikói tortilláról, az ír szódakenyérről, és a magyar kovászos kenyérről is. Az előadás kulturális, történeti és gasztronómiai érdekességekkel idézi meg az új kenyér hagyományát.
Múzeumi programokkal indul az államalapítás ünnepe
Augusztus 20-án, csütörtökön már délelőttől számos program várja a látogatókat a Laczkó Dezső Múzeumban. A résztvevők gabonaismereti workshopon vehetnek részt Tóth István múzeumpedagógussal, emellett relaxációs mintafestő műhely és közösségi bútorfestő iskola is helyet kap a programban.
10.30-kor megnyílik a „Mesterségek Mesterei IV: Népművészeti hagyományaink a Bakony és a Balaton-felvidéken” című kiállítás. A megnyitó után Ricsi bácsi játszóháza, valamint kézműves foglalkozás várja a családokat a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület népművészeinek közreműködésével.
A nap folyamán népművészeti kalandozásra is indulhatnak az érdeklődők, délután pedig Dr. Fogl Krisztián mesél az Emlékgép című kiállításban. A múzeumi programokra egységesen 300 forintos jegy váltható. 15 órakor a város és a múzeum kenyerének megszentelésére is sor kerül.
A Tourinform Veszprém délelőtt városnéző sétával készül. A 10 órakor kezdődő programot Koszorúsné Schildmayer Etelka vezeti, a résztvevők az Óváros tér 2. szám alatti Tourinform Iroda előtt találkoznak. A sétára előzetes regisztráció szükséges.
Az államalapítás ünnepének egyik központi eseménye az ünnepi szentmise lesz a Szent Mihály-főszékesegyházban. A 10.30-kor kezdődő misét Dr. Takáts István érseki általános helynök mutatja be, a zenei szolgálatot pedig a Szent Mihály Kórus biztosítja.
Az ünnepi program délután és este is folytatódik. 19 órakor a Szent István király és Boldog Gizella királyné szobránál a Budapest Folk Duó közreműködésével ünnepi műsort rendeznek. Rossz idő esetén a programnak a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Tér ad otthont.
20 órakor a Szentháromság téren a Veszprémi Petőfi Színház előadásában láthatja a közönség Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperáját. Az előadásra az elővételi jegy 12 900 forintba kerül.
A zenei programok kedvelőit a Gyárkertben is várják: 20.15-kor a Grund ad koncertet. A részvétel ingyenes, azonban előzetes regisztrációhoz kötött.
A GRUND - vígszínházi fiúzenekar a Vígszínház 121. születésnapján adta első koncertjét. A zenekar tagjai mindannyian a Dés-Geszti-Grecsó: A Pál utcai fiúk című nagy sikerű zenés játék vígszínházi ősbemutatójának szereplői: Ember Márk, Medveczky Balázs, Wunderlich József, Zoltán Áron és a zenekarvezető: Fesztbaum Béla. A zenekar egyre bővülő repertoárján helyet kap A Pál utcai fiúk előadás betétdalai mellett, több legendás vígszínházi sláger, jól ismert Presser dal, néhány saját szerzemény és természetesen jó pár kedvenc a hazai és a külföldi klasszikus rock világából. Igazi örömzene, fantasztikus hangulat és közösségi élmény!
FONTOS INFÓK!
Érkezzetek időben, hogy elkerüljétek a hosszú várakozási időt a beengedésnél! Kellemes frissítőkkel és ételekkel várunk titeket.
Találatok száma: 18

Elegáns, első osztályú panziónk, mely egyidejűleg 35 fő befogadására alkalmas, ingyenes parkolóval, 17 teljesen felszerelt, összkomfortos szobával - amelyből egy akadálymentesített - valamint italbárral áll a pihenni és kikapcsolódni vágyó hazai és külföldi vendégek rendelkezésére. Nyugodt, csendes kertvárosi környezet biztosítja vendégeink zavartalan pihenését. A városközpont mindössze 10-15 percnyi sétával elérhető, és a panzió közelében több különböző étterem is található.

Veszprém egyik legszebb pontján, a Séd patak partján, csodálatos klímájú erdei környezetben fekszik közvetlenül az állatkert bejáratánál, a Viadukt tövében. 38 igényesen kialakított szoba, összesen 85 férőhellyel. A hotel szolgáltatásai és környezete ideális helyszínt biztosítanak mind a családos és egyéni pihenéshez, mind a céges konferenciák, előadások, tréningek és egyéb rendezvények megszervezéséhez, lebonyolításához is az év minden napján.

Az Ezüsthíd Hotel Veszprém nyugati részén, egy kellemes, családias hangulatú kertvárosi övezetben található, a belvárostól 800 m-re. Az újonnan nyíló szálloda széleskörű szolgáltatásaival ideális helyszín szabadidős turisták és üzleti utazók, rendezvények részére is egyaránt. Az Ezüsthíd Hotel rendezvényterme kitűnő helyszín kisebb rendezvények, üzleti megbeszélések, továbbképzések, ebédek, sajtótájékoztatók, tárgyalások, egyéb összejövetelek lebonyolítására. Rendezvényük sikerét mindenre kiterjedő figyelmünk garantálja.

A panzió a Veszprémet övező körgyűrű és a Balatonfüredi út kereszteződésétől 300 méterre van. Ha üzleti úton van, nyaral, szeretteivel családi szobáink egyikében pihenni szeretne, vagy az otthon biztonságát adó szállásra vágyik akkor panziónk ideális választás. Hazai és különleges ételekkel várjuk vendégeinket. Születésnapot, házassági évfordulót ünnepel, netán csak betérne családjával egy kellemes étkezésre, éttermünk jó választás.

Az első magyar királyné nevét viselő szálloda és étterem Veszprém történelmi városrészében, a vár tövében helyezkedik el. Ajánljuk ezt a környezetet mindazoknak, akik szeretnek feltöltődni a természet és a tradíciók szépsége által. A hotel éttermének szellemisége is ezt sugározza. A vár ódon, hangulatos utcáihoz, tereihez közvetlen lépcső vezet fel. A festői patakpart és a veszprémi belváros ideális sétákat kínál.

A szálloda Veszprém belvárosában fekszik, közel az Óváros térhez. 29 férőhellyel rendelkezik. A műemlék épületben kialakított kis szállodához 60 fős rendezvényterem tartozik, az éttermet egy 80 fős pinceterem egészíti ki. Szerettük volna, ha fáradtan érkező vendégeink felfrissülten távoznának. Felépítettük wellnessrészünket, és megraktuk minden földi jóval: nyakzuhanyos ülőmedencével, finn szaunával, gőzkabinnal, hűsítő jégkúttal.

A Jade - Ezüsthíd Hotel Veszprém nyugati részén, egy kellemes, családias hangulatú kertvárosi övezetben található, a belvárostól 800 m-re. A szálloda széleskörű szolgáltatásaival ideális helyszín szabadidős turisták és üzleti utazók részére is egyaránt. Szállodánk apartmanokkal, kétágyas illetve háromágyas szobákkal rendelkezik.

Találatok száma: 31

A veszprémi Óváros szívében található éttermünk hosszú ideje különleges színfoltja a városnak. Éttermünk hangulata meghitt, nyáron terasszal kiegészülve várjuk vendégeinket. Tökéletes helyszín baráti, családi összejöveteleknek és romantikus találkáknak. Kínálatunk összeállításakor törekszünk az idénynek megfelelő és változatos ételek megalkotására, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Hétről hétre állítunk össze napi menüt.
A veszprémi Óváros szívében található éttermünk hosszú ideje különleges színfoltja a városnak. Éttermünk hangulata meghitt, nyáron terasszal kiegészülve várjuk vendégeinket. Tökéletes helyszín baráti, családi összejöveteleknek és romantikus találkáknak. Kínálatunk összeállításakor törekszünk az idénynek megfelelő és változatos ételek megalkotására, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Hétről hétre állítunk össze napi menüt.

A veszprémi Óváros szívében található éttermünk hosszú ideje különleges színfoltja a városnak. Éttermünk hangulata meghitt, nyáron terasszal kiegészülve várjuk vendégeinket. Tökéletes helyszín baráti, családi összejöveteleknek és romantikus találkáknak. Kínálatunk összeállításakor törekszünk az idénynek megfelelő és változatos ételek megalkotására, hogy mindenki megtalálja a kedvére valót. Hétről hétre állítunk össze napi menüt.

A panzió a Veszprémet övező körgyűrű és a Balatonfüredi út kereszteződésétől 300 méterre van. Ha üzleti úton van, nyaral, szeretteivel családi szobáink egyikében pihenni szeretne, vagy az otthon biztonságát adó szállásra vágyik akkor panziónk ideális választás. Hazai és különleges ételekkel várjuk vendégeinket. Születésnapot, házassági évfordulót ünnepel, netán csak betérne családjával egy kellemes étkezésre, éttermünk jó választás.
A panzió a Veszprémet övező körgyűrű és a Balatonfüredi út kereszteződésétől 300 méterre van. Ha üzleti úton van, nyaral, szeretteivel családi szobáink egyikében pihenni szeretne, vagy az otthon biztonságát adó szállásra vágyik akkor panziónk ideális választás. Hazai és különleges ételekkel várjuk vendégeinket. Születésnapot, házassági évfordulót ünnepel, netán csak betérne családjával egy kellemes étkezésre, éttermünk jó választás.

A panzió a Veszprémet övező körgyűrű és a Balatonfüredi út kereszteződésétől 300 méterre van. Ha üzleti úton van, nyaral, szeretteivel családi szobáink egyikében pihenni szeretne, vagy az otthon biztonságát adó szállásra vágyik akkor panziónk ideális választás. Hazai és különleges ételekkel várjuk vendégeinket. Születésnapot, házassági évfordulót ünnepel, netán csak betérne családjával egy kellemes étkezésre, éttermünk jó választás.

A Historia Hangvilla Étterem, Kávézó és Rendezvényközpont változatos, hetente megújuló napi menüvel, és szombatonként zenés, táncos esttel várja vendégeit. Gyermekbarát szolgáltatásaink által az egész család részére kikapcsolódást tudunk nyújtani, nálunk a kicsiket játszósarok, etetőszék, animátor és gyerekkedvezmények is várják.

Elérhetőségek, linkek
E-mail cím
Weboldal
Közösségi oldalak
Facebook oldal
Ennél az alap megjelenésnél az elérhetőségek, linkek nem aktívak.
Információt az alábbi gombbal kérhet:
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hasonló ajánlatok böngészése:
Földrajzi helyek felfedezése:
Kapcsolódó témák megtekintése: