Terézvárosi Búcsú 2022 Budapest. Terézvárosi Szent Teréz Búcsú
Ünnepségsorozat a Budapesti Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplomnál. 2022. október 15-én és 16-án dupla jubileummal várja a hívőket és minden érdeklődőt az Avilai Nagy Szent Teréz Plébánia a belvárosban, ahol Ávilai Szent Teréz szentté avatásának 400. évét, s egyúttal halálának 440. évfordulóját közösen ünneplik majd az egybegyűltek. A kétnapos rendezvényen kültéri programok egész sora várja majd a látogatókat a templomkertben.
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
Terézvárosi Szent Teréz Búcsú
2022. október 15 -16.
Az ünnepségsorozat már csütörtök este megkezdődik. Október 14-én, Szent Teréz napjának előestéjén, zenés áhítat, lelkigyakorlatos elmélkedés lesz a templomban, amin a Rotunda Énekegyüttes működik közre. A hétvégét október 15-én 10 órakor ünnepi nagymise nyitja, melyben Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek pappá szenteli a templom egykori cserkészét és ministránsát, aki a Teréz templomban nőtt fel. A misén közreműködik a templom énekkara, a Capella Theresiana is.
2022. október 15. szombat
10:00 - 11:30 Szentmise
11:30 - 12:30 Illaberek Bábszínház: Pulcinella éneke vásári bábjáték
13:30 - 14:30 Kárász Eszter Trió: Játszótéri rockandroll
15:30 - 16:30 Kámfor Bábszínház: A sárkány és az ördög
17:30 - 18:30 Bujdosó János szólókoncert
18:30 - 19:30 Szentmise
20:00 - 21:30 Flamenco Est: La Lucita - Szegőfi Luca flamenco artist - tánc gitárkísérettel és táncház
2022. október 16. vasárnap
09:45 - 10:00 Toronyzene Fúvósokkal: Kiss Zoltán karnagy és a Bartók Konzervatórium növendékei
10:00 - 11:30 Szentmise, Szent Efrém Férfikar - Ramírez: Missa Criolla
11:45 - 12:00 Dr.Fodor Réka (Afréka) – Amaka nővér tanúságtétele a kameruni elrabolt nővértársáról és a papokról
12:00 - 12:30 Körmenet
13:30 - 14:30 HolddalaNap zenekar: Kacor Király
15:30 - 16:30 Szabó Balázs és Grecsó Krisztián: Múzsasirató
17:30 - 18:30 Borbély Mihály Quartet
18:30 - 19:30 Szentmise
A hétvége folyamán a templomkert ezen túlmenően egy hamisítatlan kézműves és gasztronómiai vásárnak is otthont ad majd, ahol a legfinomabb falatokat kóstolhatjuk, valamint igényes termékek közül válogathatunk kedvünkre. Emellett workshopokat, kézműves- és gyerekfoglalkozásokat is találunk a felhozatalban
A belépés ingyenes.
Nagy Szent Terézről
Ávilai Szent Teréz Spanyolországban született, jómódú zsidó család lányaként, tizenegyedik gyermekeként. Korán kezdett olvasni, tudás vágyát nehezen lehetett kielégíteni. Kedvenc olvasmánya a szentek élete volt. Gyermeki lelkesedéssel előbb vértanú, majd remete szeretett volna lenni. Később, tizennyolc éves koráig mégis nagyvilági életet élt, tudatában volt szépségének és komolyan foglalkoztatta a férjhez menés gondolata. Személyének, szellemességének és magatartásának varázsa már gyermekkorában megmutatkozott, és ezt a művészetet, hogy „embereket megvidámítson, és nevetésre indítson”, haláláig megőrizte. 1533-ban döntött a szerzetesi hivatás mellett, majd apja akarata ellenére belépett az avilai Megtestesülés kármelita kolostorba. 1537-ben tett fogadalmat. A kolostori életet komolyan vette, a kemény önsanyargatás miatt többször súlyosan megbetegedett. Eközben azonban életszentsége csöndben egyre növekedett. Többször látták a nővérek, hogy a templomban egy méter magasan lebeg a padló felett és az arcából különleges fény sugárzik. Teréz a tökéletességre törekedett. Miután engedélyt kapott a pápától és az avilai püspöktől, pénz nélkül látott kolostor építéshez. Első alapítása, az avilai Szent József-monostor 1562-ben nyitotta meg kapuit. Sokan szembe szegültek vele, sokan nagy lelkesedéssel csatlakoztak hozzá. Támasza volt többek között Keresztes Szent János. Teréz egyszerre volt szent és zseniális szellem. Egyik kolostor építését követte a másik. Nagy diplomáciai érzékkel tárgyalt, épületeket tervezett. Kolostorai építését maga irányította, és saját kezével varrta nővérei számára a szerzetesi habitust. Életének utolsó napjáig viselte a sok utazás, az alapítások, a legkülönfélébb tárgyalások terhét. 1582. október 4-én éjjel halt meg Alba de Tormes kolostorában. Spanyolországban épp ekkor vezették be a Gergely-féle naptárreformot, ennek következtében az évforduló következő évben már október 15-re esett. Így Szent Teréz ünnepét azóta világszerte október 15-én tartják. Ávilai Terézt V. Pál 1614-ben boldoggá avatta, XV. Gergely pedig 1622-ben Loyolai Ignáccal, Xavéri Ferenccel és Néri Fülöppel együtt avatta szentté.
Forrás: Szervezők

12 Revay Hotel Budapest
Az újonnan nyílt 12 Revay Hotel Budapest szívében helyezkedik el a főbb nevezetességek gyűrűjének ölelésében. Az Oktogon, Deák Ferenc tér, Parlament, Opera, Szent István Bazilika, Andrássy út és a Király utcai pezsgés mindössze néhány perc sétával elérhető. Bővebben

Alice Hotel Budapest
A negyvenegy szobás Alice Hotel otthona az az 1800-as évek második felében épült Kallina Mór által megálmodott villa, amely eleganciájával tökéletesen illeszkedik az UNESCO által védett Andrássy út varázsához, miközben modern felszereltségének köszönhetően korunk minden elvárásának megfelel. Bővebben

Bliss Hotel & Wellness Konferenciahotel**** Budapest
A Bliss Hotel & Wellness budapesti szálloda egy csendes mellékutcában található, csupán pár lépésre a Világörökség részét képező Andrássy úttól, a város luxus bevásárló utcájától, 1 percre a Budapest legdivatosabb éttermeit és kávézóit tömörítő Liszt Ferenc tértől, az Oktogontól, valamint az ... Bővebben

Casati Budapest Hotel*** superior
A 25 gondosan megtervezett, tágas szoba biztosítja az Ön kényelmét ebben a XVIII. századi épületben. A Budapest építészetére nagyon jellemző, fölfelé nyitott, szépen rendezett belső udvar valódi oázis vendégeink számára. Bővebben
Crowne Plaza Budapest
Az IHG hotellánc legújabb szállodája Budapesten, kifejezetten üzleti utazóknak kialakított szolgáltatásokkal. A Crowne Plaza Budapest, az IHG Hotel épülete központi helyen, a Nyugati pályaudvar és metróállomás mellett található. A szálloda közvetlenül kapcsolódik a Westend bevásárlóközponthoz. Bővebben

Hotel Benczúr*** Budapest
Jó helyen jár, egy igazi kis zöld szigeten, a forgatag zajától elzárva, de mégis a belvárosban, jó megközelíthetőséggel. Magas színvonalon, és személyes törődéssel gondoskodunk arról, hogy jól érezze Magát és felfedezze az izgalmas Budapest klasszikus vagy trendi élménytárát. Szállás-, rendezvény- és ... Bővebben

K+K Hotel Opera**** superior Budapest
A szálloda elhelyezkedése is kivételes: a város többi látnivalójához hasonlóan a bevásárló és a sétálóutcák leghíresebbje, a Váci utca csak rövid sétára van, ahogy a földalatti „Opera” megállója is a szálloda mellett található. A K+K Hotel Opera tágas és fényűző. Ez a rendkívül népszerű szálloda ... Bővebben

Mamaison Hotel Andrassy Budapest
Az ötcsillagos luxus kategóriájú boutique hotel Budapest üzleti, kormányzati és turisztikai negyedében található. A Bauhaus stílusban épült egyedülálló épület csúcsminőségű szállást és egyedi, családbarát szolgáltatásokat kínál. Bővebben

Mamaison Residence Izabella Budapest****
Felső-középkategóriás szállodánk mindössze 20 méterre található a történelmi Andrássy úttól. A művészeti és kulturális látnivalók sokasága mellett élvezze az üzletek, éttermek, kávézók és bárok széles skáláját. A Hősök tere gyalog körülbelül 15 perc alatt elérhető, a Dunán átívelő Margit híd pedig körülbelül 2 ... Bővebben

Opera Garden Hotel & Apartments**** Budapest
Az Opera Garden Hotel & Apartments harmonikusan egyesíti egy négycsillagos szálloda exkluzív szolgáltatásait és egy apartman szálloda családias hangulatát. Nagyszerű választás üzleti célú utakra is, hiszen minden szoba széles-sávú internet-kapcsolattal rendelkezik, a földszinten pedig egy jól ... Bővebben

360 Bar
Amikor már nem elégít ki a földönjárás, és kell valami, ami az egekbe emel, akkor nézz fel hozzánk! Budapest legmagasabban berendezett rooftop bárjában 360 fokos panorámával várunk. A 360 Bár immár negyedik éve fogadja vendégeit a híres Párizsi Nagyáruház tetőteraszán, az Andrássy úton. Vendégeinket ... Bővebben

Apacuka Kávéház Étterem
Van egy hely a belvárosban, ahol a nyüzsgéstől egy lépésre évezheted a mediterrán hangulatot, a friss házi tésztákat és szezonális különlegességeket, a lámpafüzéres nyárestéket, a leanderes madárcsicsergést és a legfinomabb borokat. Nálunk igazi dolce vita az élet, amibe érdemes belekóstolni! Az ... Bővebben

Ape Regina Restaurant & Bar Budapest
Vendégeink az egyedülálló látványkonyha mellett a belső terek különleges forma- és színvilágában is gyönyörködhetnek, ha ellátogatnak hozzánk. Széles választékunk magában foglalja a tradicionális, valamint a dél-olasz és mediterrán konyha remekeit is. Gazdag büféválasztékunk olasz előételeket, desszerteket, ... Bővebben

Borfalu Bortéka
Természetes borok, kisüzemi sörök, kézműves párlatok és szuper árak várnak webáruházunkban vagy Szondi utcai borszaküzletünkben! Kis, családi borászatok, mikrofőzdék, limitált tételek. Csak magyar termék! Klubtagoknak kedvezmény! Bővebben

Cafe Bouchon Étterem Budapest
A Cafe Bouchon a múlt század Francia Bisztróit idéző kedves hangulatú hely, ahol alkalma nyílik rá, hogy megkóstolja a Magyaros, és Nemzetközi fogásainkat és a legkiválóbb borainkat rangos borászatok ajánlásával. Éttermünk egy csendes kis utcában található, a belváros szívében, pár lépésre a híres ... Bővebben

El Asador de Pata Negra Étterem Budapest
Az asadorok világában a hússütés szertartás, a vendéglátás életfilozófia. Ezt hoztuk magunkkal Spanyolországból Budapestre, otthonról haza. Spanyolországban évszázadok óta áldoznak a minőségi sült húsok oltárán. A hagyomány és a szakértelem találkozásából a spanyol gasztronómia olyan emblematikus ... Bővebben

Ezaz Bisztró
Az Ezaz Bisztró közvetlenül a Szent István Bazilika szomszédságában található, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Tágas teraszáról csodálatos panoráma nyílik a Bazilikára. Bővebben

Haldi Pakisztáni és Indiai Gyorsétterem Budapest
Kóstolj bele a Közel-kelet varázslatos ízvilágába, melyet minden nap a Westend bevásárlóközpontban, az éttermeknél elérhetsz. Javasoljuk tégy egy próbát. Különleges, ínycsiklandó fűszerezésű ételeink között a húsimádók és vegetáriánus is megtalálják a megfelelő ételt. Folyamatos menükínálatban kedvező ... Bővebben

Hello Baby Bar & Club Budapest
Palotahomlokzat, erkélysor, kőbábos korlát és monumentális gömbök. Izgalmasan hangzik? Az Oktogonnál az Andrássy úti villa falai között vár a sejtelmes hangulatú Hello Baby Bár két tánctérrel, 5 bárpulttal, profi személyzettel, nemzetközi fellépőkkel és változatos zenei felhozatallal! Bővebben
A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!