1095 Budapest - 9. kerület - Ferencváros, Nemzeti Színház, Bajor Gizi park 1. (47.470833 x 19.070877)
Kedves Látogató!
Felhívjuk figyelmét, hogy ennek a megjelenésnek jelenleg NINCS ÉRVÉNYES IDŐPONTJA portálunkon, ezért az itt közölt tartalom már lehet, hogy NEM AKTUÁLIS! Friss információkat az info@programturizmus.hu e-mail címen kérhet vagy küldhet.
2025. április 11.
A magyar költészet napja évek óta nagyszabású rendezvény a a Nemzeti Színházban. Az idei évben, szakmai konferenciával és nagyszabású gálával ünnepel az idén húsz éves rendezvény. A délelőtti konferencia tematikája több tudományos és művészeti területet foglal magába, többek között bemutatják azt, a Versünnep szakemberei által kidolgozott technikát, amely hatékonyan segíti a mai fiatalok kapcsolódását a klasszikus és kortárs irodalmi alkotásokhoz. Szeretnék ezt átadni minél több pedagógusnak és a területen működő érdeklődőnek, így a konferencia keretében Turi Bálint színművész, improvizációs tréner jóvoltából bemutató foglalkozáson is részt vehetnek az érdeklődők.
Ezt követően kerekasztalbeszélgetésben szakértők segítségével mutatják be tudományos megközelítésből a témát. Sok más téma mellett érintik a vers memorizálásának és a versmondásnak az agyra gyakorolt hatásmechanizmusát a különböző életkorokban, valamint a kompetenciafejlesztésben betöltött szerepét. Bemutatják a versekkel való foglalkozás mentális hatásait, közösségépítő szerepét; a versek jelentőségét a komplex gondolkodás, kreativitás kialakulásában; a katarzis hatásmechanizmusát és a versmondás eszközrendszerét. Előadóként a különböző területek szakavatott kiválóságait hívták meg a konferenciára. Előadást tart többek között Prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus Dr. Fráter Zoltán irodalomtörténész és Kolti Helga színművész, előadóművész is.
A konferencia gálaműsorral zárul 19 órától, amelyen a Versünnep eddigi díjazottjai, zsűritagjai lépnek fel. Meghallgathatják többek között Lovászi Edinát, Neumann Balázst, Kubik Annát, Rubold Ödönt és Ferenci Attilát.
Az esemény ingyenes, regisztrációhoz kötött.
Részletes programterv:
• 10:00-11:30 Turi Bálint színművész, improvizációs tréner bemutató órája tanároknak, Az én költőm címmel
• 11:30-12:00 Szünet
• 12:00- 13:30 Tudományos kerekasztal beszélgetés. A beszélgetés felkért résztvevői:
o Prof. dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus
o Dr. Deák Ferenc Loránd erdélyi magyartanár
o Dr. Fráter Zoltán irodalomtörténész
o Kolti Helga színművész, előadóművész
o Moderátor: Blankó Miklós nyelvész
• 19:00 -21:00 Ünnepi gála
o Ünnepi köszöntőt mond Novák Irén Kulturális és Innovációs Minisztérium Művészetért és Közösségi Művelődésért felelős helyettes államtitkár, valamint Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány elnöke.
A gála fellépői:
• Bucz Magor - MOODS Ambient zenekar- Junior Prima díjas zeneszerző és zongorista
• Lovászi Edina dalszerző, énekes, a Versünnep 2023 nyertese
• Neumann Balázs zongoraművész, zeneszerző, a Versünnep 2022 nyertese, ezt követően a Versünnep események zsűritagja
• Nagy Nándor zeneszerző - Szajkó Anita énekes, a Versünnep 2024 nyertese
• Mizsei Molli, a Versünnep Nemzetközi Seregszemle 2024 fődíjasa
• Kubik Anna Kossuth- és Jászai mari-díjas színművész, érdemes művész, a Versünnep események zsűritagja
• Rubold Ödön Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Versünnep események zsűritagja
• Ferenczi Attila színművész (Kárpátalja), a Versünnep 2023 nyertese
• Mester Balázs szászrégeni tanuló, a Versünnep Nemzetközi Seregszemle díjazottja
• Juhász Hanna és Sóti Luca vajdasági tanulók, a Versünnep Nemzetközi Seregszemle díjazottjai
• Műsorvezető: Takács Bence Ervin előadóművész
Forrás: sajtóanyag
Találatok száma: 13
Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A repülővel érkezők számára a szálloda egyszeri ingyenes reptéri transzfert biztosít minimum 3 éjszakás szobafoglalás esetén, előzetes kérés alapján (07:00-22:00 között). A közeli metróállomás, valamint a busz- és villamos vonalak biztosítják a kitűnő tömegközlekedést a magyar fővárosban.

A Boulevard City Panzió családias kis panzió a főváros IX. kerületében, közel a Dunához. A panzió szobái egy 8. emeletes lakóház felső szintjein találhatóak. Kedvező elhelyezkedésünk révén a panzió kiváló kiindulópont Budapest felfedezéséhez, a városközpontba egy kényelmes sétával is eljuthatnak vendégeink. Széles szobatípus választékot kínálunk, hogy mindenki megtalálhassa a legmegfelelőbbet.

A Canada Hotel ideális választás csoportok számára és üzleti tárgyalások, rendezvények, konferenciák lebonyolítására is. Célunk a vendégek igényeinek legmagasabb szintű kielégítése. Ezt szolgálja az ingyenes WiFi a szálloda egész területén, a tágas parkoló, mely vendégeink számára teljesen ingyenesen igénybe vehető, és a bőséges büféreggeli, melyet minden esetben tartalmaz a szobaár.

Budapest szívében egy csendes parkban található a jól felszerelt, 24 órás recepcióval működő, családias Haller Camping. Központi elhelyezkedése miatt kiváló választás a magyar főváros nevezetességeinek felfedezéséhez. A tömegközlekedési lehetőségek még éjjel is kiválóak. A kempingből metróval vagy villamossal percek alatt elérheti a Budapest központjában található múzeumokat, éttermeket, a gyógyvizes termálfürdőket, a kedvelt szórakozóhelyeket és a történelmi városrészt egyaránt. A kempingtől gyalogosan néhány percre található több élelmiszerüzlet és egy bevásárlóközpont is.

Az IBIS Budapest Centrum mindössze 50 méterre fekszik a Kálvin tér metróállomástól (3,as és 4-es vonal), valamint 300 méterre a Magyar Nemzeti Múzeum épületétől. A szálloda ingyenes WiFi-vel és kerti terasszal várja vendégeit. A légkondicionált szobák saját fürdőszobával és műholdas TV-vel rendelkeznek. A 24 órás bárban könnyű ételeket és italok széles választékát szolgálják fel. Számos étterem és kávézó mindössze pár lépésre fekszik a Budapest Centrum Ibis szállásától.

A polgári hangulatú Kálvin Ház Budapest belvárosában található a Kálvin tér közelében. A XIX. századi épületben 36 tágas, parkettás, a századforduló hangulatát idéző szoba várja vendégeinket. Valamennyi szobához modern, hajszárítóval felszerelt, fürdőszoba tartozik. A szobákban LCD televíziót, telefont és ingyenes wi-fi hozzáférést biztosítunk.

A Hotel Thomas 43 kényelmesen berendezett, tágas szobával várja Vendégeit. Családok vagy nagyobb baráti társaságok számára 5 db apartman áll rendelkezésre. A szobák alapfelszereltségéhez tartozik a saját zuhanyozós fürdőszoba, telefon, TV készülék műholdas csatornákkal, szobai széf és minibár. Az éttermében igénybe vehetik a vendégek a bőséges büféreggelit és válogathatnak az étterem hazai és nemzetközi ételeket felsorakoztató kínálatából. A Hotel Thomas *** jól felszerelt, modern konferenciaterme 30-40 fő befogadására alkalmas, így kisebb rendezvények, konferenciák, meetingek kiváló helyszínéül szolgálhat. Autóval érkező vendégeknek a Hotel Thomas parkolóhelyet biztosít.

Találatok száma: 54
A Bálna Sétány leghosszabb terasszal rendelkező vendéglátóhelye a Bálna Terasz, mely minden nap várja vendégeit, két teraszon és egy belső részen a Bálna Bisztróban. Az alsó duna-parti szakaszon és a felső nagy teraszon felszolgálók segítségével lehet salátákat, grill ételeket, hamburgereket, desszerteket és természetesen a Bálna Terasz italait rendelni.

A Bohém Étterem és Rendezvényhelyszín különlegességét már maga a helyszín is adja, hiszen a Müpán belül, a világ vezető muzsikusait fogadó hangversenyterem mellett található. A környezet adta patinás esszencia az, ami rögtön megragadja az ide látogatót. Belépve különleges terek, hangulatos világítás, figyelmes kiszolgálás, exkluzív étel- és borkínálat, zamatos kávé várja a kedves vendégeket és igazi kuriózumként az asztaltársaságokban rendre feltűnik egy-egy népszerű előadóművész, világhírű szólista vagy karmester is.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Megosztás
Országos eseménynaptár