A Kis-Balatonnál található Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg! A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kenutúrákat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre. A vízitúrán való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött. Jelentkezni a túra előtti nap 16.00 óráig lehet. Amennyiben vannak még szabad helyeink az induló csoportban, akkor a helyszínen is tudnak jelentkezni a túrára. A szabad helyek iránt kérjük 9.00-9.45 óra között érdeklődjenek a pénztárunkban.
Kiemelt ajánlat

A Kis-Balaton Látogatóközponttól szakvezetett kirándulásokat indítunk a Fekete István-emlékhelyhez a Diás-szigetre saját járművel, golfautóval, vízi úton, kenuval. A Diás-sziget fokozottan védett természetvédelmi területen fekszik, kizárólag a Kis-Balaton Látogatóközpontból induló szakvezetés során tekinthető meg!

Kalandos csónaktúrák a Tisza-tó lenyűgöző, kalandos vízi ösvényein. Olyan helyeken kirándulunk, ahol az ösvényeket mi készítettük. Az ide látogatók páratlan élménnyel gazdagodhatnak a gyékény és sás rengetegben, a végeláthatatlan sulyommezőben és annak madárfészek telepein. Túra közben megkóstolhatja a tó vízi gyümölcseit, megismerheti mérgező fajtáit, bemutatunk olyan növényeket, amik a világon csak itt találhatók meg, vagy ritka madarakat, amik itt nagy számban fordulnak elő. Velünk a csónaktúra kaland egy örök élmény marad.

Kenutúrára hívunk és várunk a Tisza-tóhoz. Bizonyára sok érdekes dolgot hallottál a Tisza-tóról, a tengerentúli vizes élőhelyekre hasonlító tájakról, körpanorámás kilátókról, a vizet szőnyegként borító virágmezőkről. Mindaz amit hallottál, meg sem közelíti a látványt, amiben részed lehet, ha személyesen látod ezt a sok gyönyörűséget. Minden napszaknak, évszaknak megvan a maga szépsége és ha fel szeretnéd fedezni ezeket ne 1-2 órás túrában gondolkodj! A háromórás túráink alkalmasak arra, hogy megfelelő távolságot megtéve sok-sok látnivalót mutathassunk meg.

2026. október 3-án Európai Madármegfigyelő Nap Biharugrán. Az Európai Madármegfigyelő Napok már több évtizedes hagyomány szerte Európában. Biharugra és környéke régóta stabil programhelyszínünk, ahol idén is várjuk a természetbarátokat madármegfigyelésre, madárgyűrűzésre. A Bihari Madárvárta környékén zajlik majd a gyűrűzés, ami a halastavak gátjain tett túránk után folytatódik. A túra hossza: 5 km

2026. október 3-án kerül megrendezésre Tatán a Mikoviny Sámuel Által-ér Emléktúra. Mikoviny Sámuel evezős emlékének megőrzésére hozták létre az Által-ér evezős emléktúrát. Mikovinyi Sámuel mérnök, földmérő és földrajztudós volt, a térképészet hazai megalapítója és úttörője. Nem véletlenül emlékeznek rá ezzel a túrával a vizek városában, hiszen sokoldalú munkásságának nagy szerepe volt a tatai és környékbeli mocsarak lecsapolásában a 18. században.

Tisza madárvilága 2026 - Tisza-tavi madárrezervátum csónaktúra túravezetővel a Szabics Kikötőből, melynek keretében a Tisza-tó különleges élővilágát a Nemzeti Park megalakulása óta védett, madarairól híres Valki-medencében fedezhetik fel a vendégek. A vadregényes Tisza-tavat igazán felfedezni csak vízről lehet, ezért csónakkirándulásokat és evezős ÖKO-túrákat is szervezünk a védett természeti értékek bemutatására.

Csónaktúra az Óhalászi Holt-Tiszán 2026 - A Tisza-tó egyik legszebb területének felfedezése. Különleges program, vízi túra, természeti szépségek, vadregényes táj, a Tisza-tavat igazán felfedezni csak vízről lehet! Túra az Óhalászi-Holt-Tiszán és a szigeten lévő kilátóhoz. Csónakkirándulásokat és evezős ÖKO-túrákat is szervezünk a védett természeti értékek bemutatására.