Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat
2025.05.05. (hétfő) - 2025.05.10. (szombat)
1095 Budapest - 9. kerület - Ferencváros, Dandár utca 1. (47.47592 x 19.069715)
Szeretné megismerni az egyik leghíresebb hungarikumunk, a Zwack Unicum történetét?
Az Unicum Ház egy minden érzékszervre ható látogatást kínál! Vendégeink először megtekinthetnek egy 270 fokos immerzív vetítést a Zwack család és az Unicum történetéről. Ezt követően részt vehetnek egy vezetett túrán, amely során bemutatjuk a régi lepárlót, pincelabirintusunkat és az Unicum gyártástechnológiáját, miközben számos gyógy- és fűszernövénnyel ismerkedhetnek meg. A túra lezárásaként hordóból csapolva kóstolhatnak Unicumot és Unicum Szilvát, prémium túráink során pedig Unicum Riservát, Unicum Baristát és az új Unicum Orange Bittert is!
A prémium túra során vendégeink beléphetnek pincénk egyik legféltettebb területére, az Unicum Trezor XO ágba is, ahol a legendás Unicum gyógynövénylikőr-család új italát tíz éven át tölgyfa- majd hónapokig francia borpárlatos hordóban érleljük. A 2013-as évjáratból mindössze 3200 darabot palackoztunk, az első 200 palackot a Trezor-ágban lévő vitrinekben tekinthetik meg.
A következő állomás a kiállítótér, ahol vendégeink audio guide-al, illetve QR kódokkal elérhető tartalmaink segítségével fedezhetik fel a Zwack család és az Unicum soha nem hallott történeteit. Selfie automatánkkal és interaktív eszközeinkkel pedig még emlékezetesebbé tehetik látogatásukat az Unicum világában!
Jegyárak:
Egyéni felnőtt jegy: 3.950 Ft/fő
(filmvetítés, vezetett túra a régi lepárlóban és pincében, kiállítótér megtekintése ingyenesen igénybe vehető audio-guide segítségével, Unicum és Unicum Szilva kóstoló )
Gyerek jegy: (18 éves kor alatt): 2.000 Ft/fő.
(filmvetítés, vezetett túra a régi lepárlóban és pincében, kiállítótér megtekintése ingyenesen igénybe vehető audio-guide segítségével.)
Nyugdíjas jegy: 3.500 Ft/fő
(filmvetítés, vezetett túra a régi lepárlóban és pincében, kiállítótér megtekintése ingyenesen igénybe vehető audio-guide segítségével, Unicum és Unicum Szilva kóstoló)
Prémium jegy: 5.500 Ft/fő
(filmvetítés, vezetett túra a régi lepárlóban és pincében, kiállítótér megtekintése ingyenesen igénybe vehető audio-guide segítségével, Unicum, Unicum Szilva, Unicum Barista, Unicum Orange Bitter és Unicum Riserva kóstoló)
Csoportos túra (15 fő felett) esetén kedvezményes jegyárunk: 3.500 Ft/fő. Bejelentkezéshez kérjük írjon emailt. A csoportos jegyárat a standard túrára tudjuk biztosítani.
Online jegyvásárlásra a látogatás napján nincs lehetőség.
Múzeumunkban kizárólag a jegyvásárlás weboldalon meghirdetett időpontokban indulnak túrák, melyeket a szabad helyek függvényében tudunk garantálni.
Filmvetítés
Látogatóink elsőként megtekinthetnek egy 20 perces filmet a Zwack család és a gyár történetéről.
Bizonyára hallott már II. József udvari orvosáról. De vajon tudja-e, honnan származnak az első magyarországi neonreklámok? És az ország egyik legrégebben kedvelt plakátja? A Zwack család históriája ilyen és ehhez hasonlóan érdekes kérdésekre ad választ a történelemmel párhuzamosan haladva ezen a kiállításon.
Kiállítás
A kiállítótérben a több mint 220 éves titkos recepten alapuló gyógynövénylikőr - az Unicum történetét ismerheti meg, különlegesebbnél különlegesebb palackokat láthat, melyet a likőrkülönlegességeiről is híres Zwack J. és Társai gyár készített. A kiállított tárgyak között olyan érdekességek is szerepelnek, mint a tulajdonunkban lévő legrégebbi Unicumos palack, az első világháború idejéről származó különleges képeslap, Ady Endre Mylittához, Zwack Péter nagynénjéhez írott versei, svéd útlevél, amelyet annak idején Raoul Wallenberg állíttatott ki Zwack Péter számára. Feltűnnek a rendszerváltozás képei és eljuthat napjainkig, ahol a világújdonságnak számító Unicum Szilva bevezetésének pillanataival is megismerkedhet.
A kiállítótérben a csoportosan érkező vendégeinket (15 fő feletti foglalás esetén) közvetlenül a filmvetítést követően tárlatvezető kalauzolja körbe. Egyéni látogatóink a lepárló és pincelátogatás után ingyenesen igénybe vehető audio guide segítségével fedezhetik fel a kiállítást.
Továbbá számos újdonsággal várjuk látogatóinkat! A vitrinekbe kitett relikviák mellett már korábban is felfedezhettek a látogatók egy-egy QR-kódot, melyeket mobiltelefonjukkal beolvasva, az adott emlékhez fűződő leírás, videó, vagy további képgaléria vált elérhetővé. Ezek köre jelentősen kibővült a járványidőszak alatt, mostanra szinte a teljes tárlat minden vitrinjére jut egy-egy ilyen kiegészítés. Gondolván arra is, hogy a visszatérő vendégeknek a helyszínen is legyen új élményben részük: beüzemelésre került egy szelfiautomata, amivel a márkát idéző virtuális hátterekben fotózkodhatnak a látogatók, hogy utána közösségi médiás profiljukban rögtön meg is oszthassák a képeket.
Régi lepárló és pincelátogatás
A régi lepárló épülete 1892-ben épült, azóta itt készül az Unicum, ezért is hívják az „Unicum Szívének”. Ezt a patinás, borostyánnal befuttatott épületet korabeli fényképek alapján újítottuk fel, így a látogatók az eredeti állapotában lévő lepárló hangulatát élvezhetik. Láthatnak még továbbá 100 évnél is idősebb lepárló készüléket, óriási kőkorsókat, melyeket kivonatolásra használtak és számos illatos gyógynövényt is, melyek akár az Unicum titkos receptéjnek alkotói is lehetnek.
A látogatás során betekintést nyerhetnek az Unicum közel 500 tölgyfahordós pincelabirintusának néhány folyosójára, ahol hónapokon keresztül érlelődik az Unicum. A látogatók megkóstolhatják az eredeti Unicumot és az Unicum Szilvát is egyenesen a tölgyfahordókból csapolva, így megismerve a jellegzetes illatokat és ínycsiklandó ízek kavalkádját.
Nyitva tartás:
Múzeum: hétfőtől-szombatig 10:00-17:00
Mintabolt: hétfőtől-péntekig 9:00-18:00 szombat: 10:00-18:00
Találatok száma: 13
Az Actor Hotel Budapest történelmi belvárosának pesti oldalán található. A szálloda könnyedén elérhető a városközponttól és a repülőtérről. A repülővel érkezők számára a szálloda egyszeri ingyenes reptéri transzfert biztosít minimum 3 éjszakás szobafoglalás esetén, előzetes kérés alapján (07:00-22:00 között). A közeli metróállomás, valamint a busz- és villamos vonalak biztosítják a kitűnő tömegközlekedést a magyar fővárosban.

A Boulevard City Panzió családias kis panzió a főváros IX. kerületében, közel a Dunához. A panzió szobái egy 8. emeletes lakóház felső szintjein találhatóak. Kedvező elhelyezkedésünk révén a panzió kiváló kiindulópont Budapest felfedezéséhez, a városközpontba egy kényelmes sétával is eljuthatnak vendégeink. Széles szobatípus választékot kínálunk, hogy mindenki megtalálhassa a legmegfelelőbbet.

A Canada Hotel ideális választás csoportok számára és üzleti tárgyalások, rendezvények, konferenciák lebonyolítására is. Célunk a vendégek igényeinek legmagasabb szintű kielégítése. Ezt szolgálja az ingyenes WiFi a szálloda egész területén, a tágas parkoló, mely vendégeink számára teljesen ingyenesen igénybe vehető, és a bőséges büféreggeli, melyet minden esetben tartalmaz a szobaár.

Budapest szívében egy csendes parkban található a jól felszerelt, 24 órás recepcióval működő, családias Haller Camping. Központi elhelyezkedése miatt kiváló választás a magyar főváros nevezetességeinek felfedezéséhez. A tömegközlekedési lehetőségek még éjjel is kiválóak. A kempingből metróval vagy villamossal percek alatt elérheti a Budapest központjában található múzeumokat, éttermeket, a gyógyvizes termálfürdőket, a kedvelt szórakozóhelyeket és a történelmi városrészt egyaránt. A kempingtől gyalogosan néhány percre található több élelmiszerüzlet és egy bevásárlóközpont is.

Az IBIS Budapest Centrum mindössze 50 méterre fekszik a Kálvin tér metróállomástól (3,as és 4-es vonal), valamint 300 méterre a Magyar Nemzeti Múzeum épületétől. A szálloda ingyenes WiFi-vel és kerti terasszal várja vendégeit. A légkondicionált szobák saját fürdőszobával és műholdas TV-vel rendelkeznek. A 24 órás bárban könnyű ételeket és italok széles választékát szolgálják fel. Számos étterem és kávézó mindössze pár lépésre fekszik a Budapest Centrum Ibis szállásától.

A polgári hangulatú Kálvin Ház Budapest belvárosában található a Kálvin tér közelében. A XIX. századi épületben 36 tágas, parkettás, a századforduló hangulatát idéző szoba várja vendégeinket. Valamennyi szobához modern, hajszárítóval felszerelt, fürdőszoba tartozik. A szobákban LCD televíziót, telefont és ingyenes wi-fi hozzáférést biztosítunk.

A Hotel Thomas 43 kényelmesen berendezett, tágas szobával várja Vendégeit. Családok vagy nagyobb baráti társaságok számára 5 db apartman áll rendelkezésre. A szobák alapfelszereltségéhez tartozik a saját zuhanyozós fürdőszoba, telefon, TV készülék műholdas csatornákkal, szobai széf és minibár. Az éttermében igénybe vehetik a vendégek a bőséges büféreggelit és válogathatnak az étterem hazai és nemzetközi ételeket felsorakoztató kínálatából. A Hotel Thomas *** jól felszerelt, modern konferenciaterme 30-40 fő befogadására alkalmas, így kisebb rendezvények, konferenciák, meetingek kiváló helyszínéül szolgálhat. Autóval érkező vendégeknek a Hotel Thomas parkolóhelyet biztosít.

Találatok száma: 54
A Bálna Sétány leghosszabb terasszal rendelkező vendéglátóhelye a Bálna Terasz, mely minden nap várja vendégeit, két teraszon és egy belső részen a Bálna Bisztróban. Az alsó duna-parti szakaszon és a felső nagy teraszon felszolgálók segítségével lehet salátákat, grill ételeket, hamburgereket, desszerteket és természetesen a Bálna Terasz italait rendelni.

A Bohém Étterem és Rendezvényhelyszín különlegességét már maga a helyszín is adja, hiszen a Müpán belül, a világ vezető muzsikusait fogadó hangversenyterem mellett található. A környezet adta patinás esszencia az, ami rögtön megragadja az ide látogatót. Belépve különleges terek, hangulatos világítás, figyelmes kiszolgálás, exkluzív étel- és borkínálat, zamatos kávé várja a kedves vendégeket és igazi kuriózumként az asztaltársaságokban rendre feltűnik egy-egy népszerű előadóművész, világhírű szólista vagy karmester is.

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!
Hívjon telefonon!
Érdeklődjön e-mailben!
Látogasson el weboldalunkra!
Nézze meg pontos címünket!
Keresse fel Facebook oldalunkat!
Megosztás