A dél-alföldi településen 1994-ben rendezték az első spárgafesztivált az idény lezárásaként. Öttömös a spárga hazája, termesztése egy ideje komoly szerepet játszik az itt élő családok megélhetésében. Ennek köszönhető az immár hagyománnyá váló évenkénti fesztivál megrendezése is, ahol a szakmai megbeszélések mellett a helyiek bemutatják a spárga elkészítési módjait, és lehetőséget biztosítanak arra is, hogy ki-ki megkóstolhassa az elkészült ételkülönlegességeket. Változatos kulturális és sportprogramok szerepelnek a programban, de a spárgával készült ételeknek kiemelt szerep jut! Idén június 14-én várják az érdeklődőket.

2025. május 15-től 25-ig a magyar borászok ismét Szegedre költöznek és közel 160 borász kínálja majd legfinomabb nedűit. A 29. Szegedi Borfesztiválon a finom borok, pálinkák és sajtok mellett természetesen gasztronómiai különlegességek is szerepelnek a kínálatban. A Széchenyi téren felállított két pódium színpadon a jazz, blues és folk formációk mellett sztárfellépők gondoskodnak a jó hangulatról.

XXXIII. Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztivál 2025. május 9-11. között Szegeden. A rendezvény célja: Olyan népművészeti fesztivál szervezése, amelyben a táncos, a zenész és az énekes gyerekek, ifjak kiváló helyszínen, színházi körülmények között mutathatják be mindazt a tudást, amivel rendelkeznek, szívesen adnak elő 1 vagy 2 koreográfiát táncos társaknak, vezetőinek, az érdeklődő közönségnek és a felkért szakembereknek.

A Kövér Béla Bábszínház nagy szeretettel vár minden kedves érdeklődőt Szeged egyetlen gyerekfesztiváljára, a SZINkópéra! Óriásbábos felvonulással, bábelőadásokkal, interaktív játékokkal, koncertekkel, valamint civil szervezetek és társintézmények programjaival várjuk a kicsiket és nagyokat az újszegedi Erzsébet Ligetben, 2025. augusztus 23-24. között, Szegeden.
Jegyvásárlás
Kiemelt ajánlat

20. Egyetemi Tavasz Szegeden 2025. április 10. - 2025. május 31. között. Tudományos, kulturális, ismeretterjesztő, sport és szórakoztató programok, konferenciák, kari napok különböző egyetemi és városi helyszíneken. Minden, ami egy hónap alatt az egyetemen történik. Az esemény célja, hogy bemutassa, megismertesse az egyetemhez kapcsolódó kulturális, ismeretterjesztő, tudományos és sporttevékenységeket. A programsorozatunk több héten keresztül várja az érdeklődőket színes programkínálatával: színházi előadások, kiállítások, koncertek, táncházak, kerekasztal beszélgetések, konferenciák, ismeretterjesztő fórumok közül választhat a nagyközönség.

A GLOBE fesztivál 2025. június 27-29. között kerül megrendezésre Bordányban, fergeteges koncertek és egy nagyszerű hangulat várja az érdeklődőket 3 napon keresztül a Homokhátság szívében! A program a GLOBE - ahol a barátok találkoznak nevet és szlogent kapta. Fellépnek: a Halott Pénz, a Follow the Flow, Rúzsa Magdi, a Soulwave, Lotfi Begi, a Hiperkarma, a Zaporozsec, Parádé Edition, Club 88 Classic. Jegyek és bérletek már kaphatók elővételben.