Turizmus Program
Turizmus Program

Fegyver - Horgász - Vadász kiállítás

Macicsalogató medveles

Egzotikus állatkiállítás

Téli varázs Siófok

Disznótoros hétvége

Gyógywellness

Visegrádi-hegységi gasztronómia

A budakalászi Kálvária-domb alján lévő több száz éves pincék közül az első három a közelmúltban újult meg. Ez a három pincéből álló komplexum a Kálvária Pince nevet kapta. Egy koncepció, három pince: Kékfrankos, Furmint és Kadarka! Nem véletlenül erről a három fajtáról lett elnevezve a három megújult pince, ugyanis a célunk az, hogy a legjobb hazai fajtákat mutassuk be egy autentikus, igényes környezetben, kompromisszumok nélkül. A nyilvános események mellett szívesen tartunk előre egyeztetett kóstolókat, bemutatókat, játékos esteket kisebb-nagyobb baráti társaságoknak vagy borkedvelő csoportoknak. Több mint 600-féle válogatott borral várunk minden érdeklődőt, borkedvelőt és hagyománytisztelőt.

Különleges kávék, finom ételek, könnyű saláták és más finomságok Szentendre központjában, a mediterrán hangulatú Karnevál Kávéház és Gasztrobárban.

Hagyományos és különleges hidegtálak, melegtálak készételek, saláták, tészták, levesek, frissen sültek, desszertek.

Éttermünk a város főterén, Szentendre legrégebbi és legnagyobb étterme, több mint kétszáz éve folyamatosan üzemel. Az étterem újra-és újra megújult az évek során, azonban belső tereit és hangulatát tekintve megtartotta rusztikus jellegét, mely magyar és külföldi vendégeink körében egyaránt nosztalgikus hangulatot teremt. Az étteremmel egybekötött Jázmin fagyizó és coctail bár pedig a forró nyári napokon hűsíti, frissíti fel hozzánk érkezőket. Főtérre néző terasszal, kerthelyiséggel, és természetesen télen-nyáron, a hét minden napján nyitva tartó, belső éttermi részünkkel várunk minden kedves betérőt. Vállaljuk családi és céges rendezvények, illetve csoportos étkeztetés lebonyolítását.

Elegáns polgári stílusban berendezett étterem Visegrád központjában, a 11-es számú főútról lekanyarodva a fellegvár felé vezető utcában helyezkedik el. Hangulatos kerthelyiség, kitűnő házias konyhája egyaránt kínál bő választékot magyar, illetve helyi specialitásokból.

A pincészet több, mint 16 ha területen gazdálkodik a Szentendre melletti Kőhegyen, Pilisborosjenőn, sőt, a horvát határ mellett is van ültetvényük. Küldetésük, hogy a szentendrei szőlészeti és borászati kultúrát újjáélesszék több mint 100 éves álmából és így a Dunakanyar és szűkebb értelemben Szentendre meghatározó mezőgazdasági vállalkozásává váljanak.

Az elegáns, kényelmes Lila Akác Vendéglő Panzió a Királyi Város, Esztergom üdülőövezetében, a Duna vonalában, a Bazilika és a Mária Valéria Híd közelében várja Önt és kedves családját.

Az esztergomi várban található Lipót-terasz szabadidő és szórakozó egységként üzemel. Színpadi játékok, koncertek, vásárok, gyermekprogramok.

A Mediterraneo Vendégfogadó egy szép kis családias szállás, modern, bensőséges hangulattal, kellemes környezetben az Esztergomi Aquasziget Élményfürdőtől 60 méterre a Prímás Szigeten, a Mária Valéria Híd lábánál várja Önt. Szálláshelyünk egy épületben található Vendéglőnkkel, így bármilyen ellátást tudunk biztosítani kedves vendégeink számára. Étlapunkon a hagyományos népi ételektől kezdve a mai modern táplálkozás igényeit kielégítő ételekig mindent megtalál. Vendéglőnk az `a la carte` kiszolgálás mellett felkészült csoportok fogadására is.

Éttermünk Szentendre szívében, a Fő tértől csak egy rövid sétára, a város korábbi fő utcáján található. Patinás vidéki stílusával, romantikus kerthelyiségével, teraszával hűen adja vissza a város varázslatos ódon hangulatát. Étlapunkon megtalálhatóak a magyar konyha jellegzetes ételei, de a világkonyhából ismert és kedvelt ételeket is készítünk. Kísérleti jelleggel hoztuk létre Önkiszolgáló grillkonyhánkat, ami hamar nagy népszerűségre tett szert, ezért éttermünk állandó kínálatává vált. Tavasztól őszig hétvégénként este TeraszKoncertekkel és fényfestéssel kedveskedünk vendégeinknek. A hűvösebb évszakok idején időközönként hangulatos TeremKoncertekkel várjuk az élő zene kedvelőit. Változatos zenei kínálat és nagyszerű előadók emelik a hangulatot a vacsorához, a beszélgetéshez, vagy akár a táncra perdüléshez. Gyermek és családbarát étterem vagyunk, kisbabáknak pelenkázási lehetőséggel. Szeretettel látjuk a kutyával érkező vendégeket.

1...345...8

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Farsangi wellness hétvége Hévízen - Farsangi bál élő zenével és télűző jelmezekkel

Legjobb élmények