Turizmus Program
Turizmus Program

KeszthelyFest

ZeneErdő Debrecenben

Borbuli Egerben

Strandok éjszakája

Trópusi Lepkekert

Gyógywellness

Cigány lánykérés lakoma

Jegyek

Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Debrecenben

Északi-középhegység kultúra

Művészetek Háza Miskolc. A moziba járó mai középgeneráció még Béke mozinak, az idősebbek pedig Uránia Filmszínháznak ismerték azt a Rákóczi u. 5. szám alatti épületet, amely átalakítva és új, összetettebb funkcióban 2006 szeptemberében kezdi meg működését. Művészetek Háza - ahol a művészetek találkoznak: a zene-, a színház-, a film- és a képzőművészet. Hogyan lehetséges mindez egy hajdan volt mozi-épületben? Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építőművész tervei alapján egy 600 fős hangverseny- illetve színházterem, egy 140 fős és egy 70 fős art mozi, egy képzőművészeti galéria és egy kávézó integrálódott egy európai színvonalú multikulturális komplexummá.

A kultúra mindig is kiemelt jelentőségű volt a Cigándi Önkormányzat feladatai között, s jelenleg is az. A Cigándi Nagy Dezső Művelődési Ház és Könyvtár tevékenységével meghatározó szerepet tölt be a Cigánd és a Bodrogköz településeinek közművelődési életében. Alkalmazkodik közvetlen környezete művelődési igényeihez, elvárásaihoz és kielégíti a lakosság művelődési igényeit. Tartalmi munkája igen sokrétű és változatos. Programokat, rendezvényeket szervez, kiemelten kezelve a rétegművelődést és felvállalva a kulturált szórakozást. Nagy hangsúlyt fektet a hagyományok ápolására és azok kibővítésére, megújítására.

A megújult könyvtárban az olvasók kényelmesen válogathatnak, olvashatnak. A könyvtári rendezvényeknek megfelelő helyet, az újságolvasáshoz kellemes környezetet biztosítottak. A gyereksarok kialakításával a könyvek lapozgatása mellett a könyvtári társasjátékok kipróbálásra és a szabadidő hasznos eltöltésére is lehetőséget kínálnak a gyermek olvasóiknak.

A színházi előadásokat, rendezvényszervezést, sokszínű művészeti csoportokat, kiállításokat felvonultató, műemléki épület az Olvasó. Számos rendezvény helyszíne, itt szervezik többek között a városi megemlékezéseket, a Hétvölgy Fesztivált és számos gálát, amelynek a szecessziós stílusban épült, patinás színházterem ad otthont.

Az együttes – az ÓMI Zenés Színháza néven – a művelődési intézmény keretei között, annak művészeti csoportjaként működik 2007-től Ózdon. Megkerülhetetlen szereplői Ózd kulturális életének. Tehetséges fiatalokkal és felnőttekkel, középiskolás diákokkal, tanárokkal együtt több éve mutatnak be magas színvonalú színpadi produkciókat Ózdon és a térség településein. Repertoárjuk színes, nagy sikerű musical estek, nemzeti ünnepi műsorok, irodalmi előadások, egész estés zenés darabok köthetők nevükhöz. Fellépéseket vállalnak különböző rendezvényeken (városi, településrészi napok, falunapok, fesztiválok). A könnyűzenei előadásaikat színpadi mozgással, tánckarral tesszük színesebbé, ezért is kedvelt és keresett fellépői az intézményi báloknak, ünnepségeknek, majálisoknak.

Könyvtárunk a közel 130 éves múltra visszatekintő ózdi könyvtárkultúra örököseként a város, a térség legnagyobb könyvtári közgyűjteménye, Ózd város nyilvános települési közkönyvtára.

A Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár a település központjában található, a korábban intézőlakásként működő épületben. A Művelődési Ház küldetése, hogy szolgáltatásaival és sokszínű programjaival hozzájáruljon a település sajátos arculatának kialakításához, valamint őrizze és ápolja a klasszikus kultúrához kapcsolódó értékeket. A Könyvtár fő feladatának tekinti, hogy az érdeklődők számára biztosítsa a feltételeket a magyar és egyetemes kultúra megismerésére, a folyamatos önművelésre, a színvonalas szórakozásra.

Közhasznú egyesületként 1998 óta szervezünk színházi előadásokat, táncházakat, játszóházakat, valamint a pedagógiában új és korszerű művészetterápiás módszerünkkel próbálunk más, követhető utat is megmutatni a fogyatékkal élőknek és a hátrányos helyzetű térségekben élő gyerekeknek. Több éve az egri Érsekkerti szabadtéri színpadunkon tartjuk nyári színházi bemutatóinkat.

Az ország első plázakönyvtára 2012. decemberében nyitott meg az Agria Park első emeletén, a Vásártérben.

A színtér és a könyvtár a település közösségi életének helyszínei. Ugyanebben az épületben működik a Digitális Jólét Program Pont is.

1...8910...12

Lássa elsőként a legjobb programokat!

Adja hozzá a Programturizmust a Google kedvenc forrásaihoz.

Hozzáadom

KeszthelyFest nyári kulturális kavalkád a Balatonnál
Egri retro szombat Bolyki Janinál – Fesztiválhangulat a Völgyben!
Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Debrecenben
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Legjobb élmények