Turizmus Program

Csabai Kolbászfesztivál

Halloween

Balatoni Gasztrohétvége

Csoki workshopok

Horgászkiállítás Budapest

Édesség Fesztivál

Idén is nagyszabású gálakoncerttel búcsúztatja az évet a világon egyedül álló 100 Tagú Cigányzenekar

Baranya vármegyei látnivaló

A Draskovich kastély körüli 7,65 hektáros arborétum 1965. óta természetvédelmi terület, mely botanikai értékei miatt került védelem alá. Az arborétum számtalan ritkaságot rejt magában, s Dél-Dunántúl legszebb és legfajtagazdagabb parkja, a tájban szigetszerűen egyedülálló érték. Mai állománya 240 lombhullató és 115 örökzöld fajta. Idegenforgalmi értékét növeli az is, hogy területén a Nemzetközi Festő- és Faszobrász Alkotótáborokban készített alkotások özül mára 11 faragott szobor került felavatásra. Sellye mind területileg, mind növényanyagában jelentős zöldterületekkel rendelkező település, az utcák fásítása, az előkertek növényesítése pedig a lakók igényességét jelzik. Draskovich Ivánnak köszönhető a kastélyt körülvevő arborétum telepítése, mely 1965 óta természetvédelmi terület.

Történelmi élmények a várfalak között. A siklósi vár hazánknak fontos történelmi nevezetessége. Programkínálatát történelmi, festészeti, képzőművészeti, megújult állandó és időszaki kiállítások, szórakoztató programok, komoly- és könnyűzenei koncertek, nyári színházi előadások, hőspróbák színesítik.

Az erdőkkel körülvett völgy ugyanakkor számos lehetőséget kínál a természet tanulmányozására, kalandos túrákra is. A sikondai horgásztavak a vízi, a Melegmányi-völgy, a Nagy-mély-völgy, a Csermaalja területe az erdei élővilágba való bepillantásra adnak nagyszerű lehetőséget. A tanösvény az erdei környezet megismerését segíti elő.

Mohácson a Táncsics Mihály utcában nyílt meg a Sokac Ház, ahol bemutathatóvá váltak a helyi sokac hagyományok. A tájházban számos népművészeti tevékenység megtekinthető és kipróbálható. A Sokac Ház a mohácsi sokac tradíciók és kulturális örökséget mutatja be egy interaktív elemeket felvonultató kiállítás segítségével.

Pécs római kori város, s ezért a területén végzett régészeti ásatások során gazdag leletanyag került elő az elmúlt évtizedek alatt. Az állandó kiállításon Sopianae település Kr. u. 4. századi ókeresztény korszakát ismerhetik meg a látogatók.

A Sós-hegy tetején, a Remete-rét és a Lapis között lévő szép kilátóponton áll a római őrtoronyra hasonlító kilátó, amelynek alapja kőből épült, teteje fakilátó. A kilátóból szép panoráma tárul a Tubesre, a Jakab-hegyre, Orfűre és Pécs városára. A kilátó környezetében egy szalonnasütőhely is helyet kapott, így bátran tervezhetünk itt szabadtéri programokat.

Az épület a német származású Sziebert család tulajdona volt, melyet a község Önkormányzata vásárolt meg. A család több berendezési tárgyat hagyott a házban, a többi tárgyat, eszközt, fotókat a falu lelkes lakói gyűjtötték össze, adományozták. Az épület olyan helyi sajátosságokat is feltár, amely a népi építészet ritkán látott értékei: régi lakótér kis konyhai belépővel, ahonnan egy belső füstölő kamra lett kialakítva, külső tároló kamra. A legfőbb cél, hogy tájházzal, és annak környezetében lévő építményekkel (udvar, nyári konyha, pajta, ólak, góré, gólyagémes kút stb.), bemutassák a XX. sz. közepétől használatos paraszti kultúrát.

A magyarországi múzeumok között kultúrtörténeti érdekességű és különleges gyűjtemény a SZALMA-KINCS-TÁR Zengővárkonyban. A kiállításon látható közel 400 szalmából készült tárgy a világ 15 országából származik. A múzeum alapja egy több évtizeden át, nagy gondossággal és tudományos forrásigénnyel összegyűjtött, ápolt és kiállított tárgy együttes, melynek esztétikai, művészeti, kultúrtörténeti, anyagi, szórakoztató és kuriózum értéke a kiállítást a muzeális gyűjtemények sorába emeli.

A Szaporcai Cifraház egy eredeti állapotában megmaradt és a Népi Építészeti Program keretében felújított, módos, ormánsági parasztház, a hozzá tartozó portával. Élő tájház, művészeti-, kulturális-, közösségi színtér, ahol nem csak díszlet a falusi környezet. Célunk, hogy ráirányítsuk a figyelmet kistérségünkre, azok értékeire, és emellett minőségi szórakozási, kikapcsolódási és szellemi értelemben is feltöltődési lehetőséget nyújtsunk a helyieknek és az ide érkezőknek is, emberek, kultúrák találkozását és egymásra hatását lehetővé tevő helyszíneket és alkalmakat biztosítsunk.

Az 1300-as évekből származó Szászvári Várkastély Magyarországon egyedülálló műemlékegyüttes, a gyönyörűen felújított Várkastély. Az összesen több mint ezer négyzetméteren megújult épületegyüttes több kiállításnak ad otthont. A látogatók az épület története mellett megismerkedhetnek a középkori Magyarország főpapi udvarainak jellegzetességeivel, a korabeli pécsi püspökség történeti és művészeti világával.

1...151617...19

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Pontyshow 2025. november 7-9. Magyarország egyik legnagyobb horgászkiállítása
Pávai Fesztivál 2025. október 24-25. Hajdúszoboszló
Őszí wellness Hévíz felnőttbarát szállodájában gasztronómiai élményekkel
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények