Turizmus Program
Turizmus Program

KeszthelyFest

ZeneErdő Debrecenben

Borbuli Egerben

Strandok éjszakája

Trópusi Lepkekert

Gyógywellness

Cigány lánykérés lakoma

Jegyek

Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Debrecenben

Északi-középhegység látnivaló

Az Emlékház a falu középpontjában helyezkedik el. Korábban általános iskolaként működött, ahol Gárdonyi Géza is tanult. A későbbi jeles író, a családjával néhány évig itt élt, ahol édesapja uradalmi gépészként tevékenykedett. Környékbeli településeken élő iskolás gyerekcsoportok, nyugdíjas kirándulók látogatják főként az emlékházat. Több helyiség található benne. Az egyik valamikori osztályteremként van berendezve padokkal, golyós számológéppel, fali olvasótáblával, versbe szedett viselkedési szabályokkal, régi tanulók füzeteivel. Egy másikban Gárdonyihoz kapcsolódó emlékek láthatóak. Megtalálhatóak még kézzel írt dokumentumok Sály történetéről, helyben használt eszközök, korabeli népviselet.

Gari Takács Margit, a nagy mesemondó, adatközlő egykori lakóháza. A 150 éves tájházban hajdanán Simon Istvánné Gari Takács Margit élt, aki történet- és mesemondásával, matyó népművészeti tevékenységével vált híressé. A matyó baba készítés, matyó hímzés mellett a zene, a népdalok éneklése volt kedvenc foglalatossága.

A falu Gazdaháza egy XX. század eleji középbirtokos család életmódját mutatja be a tisztaszobától kezdve a szerszámosig, helyben gyűjtött anyagok felhasználásával. Az oldaltornácos ház 1911-ben épült, hagyományos stílusban. Közelében található a falu híres szülöttének, Cserépfalvi Imrének az emlékszobája. Eredetileg Deutsch volt a vezetékneve, ám a faluhoz fűződő szép gyermekkori emlékei miatt felvette a Cserépfalvi nevet.

A megannyi értéket és titkot rejtő Péliföldszentkereszt és az Öreg-kő vidéke a Gerecse Natúrpark Látogatóközpont helyszíne, mely egész évben nyitott kapukkal várja az idelátogatókat. Ennek a helynek különleges kisugárzása, atmoszférája van! Aki belép az épületbe, egy izgalmas utazást tehet a természeti értékek és a teremtésvédelem világában. Legyen gyerek vagy felnőtt, mindenkit lenyűgöz az izgalmas, modern interaktív kiállítás.

A nagyobbrészt örökzöld növényekből és ritka fajokból álló gyűjtemény, mely hosszú évtizedeken át gyarapodott, európai hírű volt. A Gerenday Közösségi Ház és a megépült szabadtéri színpad a Gerenday Arborétum szerves része, így a ház rendezvényei előtt, után, és egyéb alkalmakkor az arborétum sétára, a természet élvezetére, kikapcsolódásra alkalmas, a közönség számára vonzó környezet.

A Putnok legrégebbi épületében - 1600-as években épült -, nyitotta meg kapuit a Gömöri Múzeum, mely 1987. február 27-e óta folyamatosan látogatható. A múzeum a történeti Gömör megye - elsősorban a magyarországi gömöri települések - történeti-néprajzi-kultúrtörténeti értékeit kutatja, feldolgozza, s mindezt a nagyközönség elé tárja. A múzeum helytörténeti, néprajzi gyűjteménye ma már közel 3000 tárgyból áll, jelentős az adattári és fotógyűjteménye is. Két állandó kiállítás a Dél-Gömör öröksége, illetve a Putnok és a Serényi család címet kapta.

Gyöngyös külvárosában található a közel 2 hektáron elhelyezkedő állatkert, mely több mint 150 állatfajnak ad otthont. Az állatok mellett a gyermekeket ugrálóvár, póni lovaglás és játszópark várja. Az állatsimogatóban nyuszik, kecskék, bárányok, várják a látogatókat, akik közé betérve mindenki ismét gyermeknek érezheti magát.

Gyuri bácsi első gyógynövénykertje Bükkszentkereszt határában az ezredfordulón jött létre abból a célból, hogy megőrizze a lassan feledésbe merülő népi gyógyászat növényeit. Az országszerte ismert kertben, melyet évente több ezer látogató keres fel napjainkban is, hasznos és érdekes oktató-nevelő munka folyik. A nagy érdeklődésnek köszönhetően azonban ez a kert kicsinek bizonyult, és egyre nagyobb volt az igény a bővítésre, új szórakoztató és kényelmi funkciók létrehozására. Ám ami elkészült, az már nemcsak egy kert, hanem egy komplex látogatóközpont: filagória, gyógynövényes labirintus, mosdó és parkoló is van benne.

Egyedülálló gazdagságú és európai hírű a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum több ezer darabból álló gyűjteménye. Hazánk egyik legjelentősebb agrár-műszaki gyűjteményének története az 1970-es években kezdődött Hajdu Ráfis János magángyűjteményének felajánlásával, napjainkra pedig egy több mint 2500 négyzetméteres kiállítássá fejlődött. A skanzen jellegű épületekben a 19. századtól ismerhetjük meg a mezőgazdaság legfontosabb gépeit, eszközeit. A Mezőgazdasági Gépmúzeum nemcsak bemutatja, hanem gyűjti, valamint fel is újítja a paraszti és uradalmi gazdaságban használt gépeket, illetve eszközöket. A kiállítás legfontosabb elemei közé tartoznak a gőzüzemű és robbanós erőgépek, a kovácsoltvas tárgyak és a gazdasági eszközök.

A fogatversenyzésben kezdetben a klasszikus magyar kocsikat használták. A Szilvásváradi Hajtókocsi Múzeumban a kocsik törtetébe nyújt bepillantást a Ménesgazdaság kiállítása, amelynek megtekintését jó szívvel ajánljuk a kedves vendégeinknek.

1...789...26

Lássa elsőként a legjobb programokat!

Adja hozzá a Programturizmust a Google kedvenc forrásaihoz.

Hozzáadom

KeszthelyFest nyári kulturális kavalkád a Balatonnál
Egri retro szombat Bolyki Janinál – Fesztiválhangulat a Völgyben!
Kökény Attila és Rakonczai Viktor koncert Debrecenben
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Legjobb élmények