A Törökmezői tanösvény Törökmező és a Hegyes-tető között vezet, a Dél-Börzsöny csodás természeti kincseit, és érdekességeit mutatja be. Megismerhetjük a Nagymaros és Zebegény között húzódó rét kialakulásának történetét, illetve találkozhat mókussal, borzzal, őzzel, szarvassal és nyesttel is. A túra végén a Hegyes-tetőn Magyarország egyik legszebb kilátójából csodálhatjuk meg a dunai panorámát. A Törökmezői tanösvény kiindulópontja Törökmező, az út hossza 6,5 kilométer, melynek legalább 3 óra bejárása. Az útvonal télen-nyáron járható.

A több mint 125 éves múltra visszatekintő múzeum Vác és környéke történeti, régészeti, néprajzi és művészeti emlékeit gyűjti és mutatja be négy kiállítóhelyen. A Múzeum 2013-tól Vác város Önkormányzatának fenntartásában működő területi múzeum, gyűjtőterülete Vácon kívül 38 településre terjed ki, gyűjtőköre pedig négy területre, amelyek az alábbiak: helytörténet, néprajz, képzőművészet, régészet.

Egyedülálló szobraink teljes mértékben újrahasznosított autóalkatrészekből készültek, új értelmet adva ezzel a fémhulladék fogalmának. Több száz munkaóra és megszámlálhatatlan mennyiségű fémdarab felhasználása után örömmel jelentjük, hogy Megatron, Alien és a többiek már csak rád várnak! Csoportos látogatás, születésnapi rendezvény, céges tárlatvezetés is leetsées. A helyszínen lehetőség van fogyasztásra, vendéglátásra, valamint megismerkedhettek egy szuper élménnyel, a baltadobálással is!

Tura település Bag-Galgahévízhez közel eső végében, a főút mentén található a Turai Tájház (Falumúzeum), mely 1989. október 15-én nyitotta meg kapuit. A több mint 25 éves tájház néprajzi anyagának gazdagságát a Múzeumok Majálisa rendezvényein túl, a Néprajzi Múzeum Faluforduló c. sorozatának 2008. nyári évadjában rendezett nagyszabású kiállításon (Turai utazás múlt és jelen között címmel) is megcsodálhatták. A helyszínen helytörténeti kiadványok (képeslapok, brosúrák, Tura monográfiája, stb.) vásárolhatók. Működését és fenntartását tekintve a helyi Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtárhoz tartozik, mely alkalmanként néprajzi programokkal tölti meg a portát (lakodalmas, szüreti mulatság, hagyományőrző találkozó, kézműves tábor, stb.). Igény esetén csoportoknak trukkolás-hímzés mesterségismertető, népviseleti bemutató, valamint eszközös népi játékok kipróbálási lehetősége kérhető.

Újhartyán község német nemzetiségi eredetű település, melynek lakosai 1765-től kezdődően települtek be Soroksár, Taksony, Dunaharaszti és a környező községekből. A falu azóta is a sváb hagyományoknak megfelelő értékrenddel bír, így a tájház értelemszerűen a XX. század első felében szokványos hartyáni sváb jegyeket őrzi. Az utcára néző első szoba a „tiszta szoba” – fajrede szoba. Ebben a helységben a hartyáni sváb család ünnepi ruházatát láthatjuk, innen öltözködtek, amikor vasárnap a templomba mentek, ebben a szobában fektették le, látták vendégül a több napra messzebbről érkező sváb rokonokat. Itt gyűjtötték a házasulandó gyermekeik stafírungját. Néhány, a további látnivalókból: sváb fúvóshangszerek, kották, házi oltár – német imakönyvek, vallási kegytárgyak, szentek szobrai, eredeti menyasszonyi ruha az 1920-as évekből, hartyáni viseletbe öltöztetett babák.

A galéria a 13. kerületben élő és/vagy alkotó művészek kiállítótere. Mint közösségi művészeti intézmény célszerűnek tartjuk MINDEN olyan művészeti alkalom - kiállítás, vásár, foglalkozás, szimpózium, egyéb típusú rendezvény-, helyszíneként az intézményt felhasználni, ami kapcsolódási pontot jelent elsősorban a kerületi lakosságának, és csak másodsorban a tágan értelmezett nagyközönségnek. A kerületi kötődés/kötelék, amennyiben az példaértékű, úgy hírvivő szerepet tölt majd be a főváros életében is. A megújult, modern intézményben minden korosztály megtalálhatja az ízlésének és érdeklődésének megfelelő programot.