Szerb Egyházi Múzeum

Az 1389-es rigómezei csatavesztés és a középkori szerb állam összeomlása után egyre növekedett annak a veszélye, hogy a törökök továbbhatolnak a Duna menti területekre is. Ez arra ösztönözte a magyar uralkodókat, elsősorban Zsigmondot és Corvin Mátyást, hogy a szerb despotákkal szövetségre lépve és a szerb nemesség jelentős részének segítségével erős védelmet szervezzenek. Ennek a törekvésnek a megvalósításában a XV. és a XVI. század folyamán döntő szerepük volt azoknak a felső Duna menti városoknak, amelyeknek számottevő, részben a királyi dunai flotta szolgálatában álló szerb lakossága is volt. Buda, Esztergom, Komárom és Győr mellett különösképpen kiemelkedett a Csepel-szigeten fekvő Ráckeve. Ez a város a magyarországi szerbek és más ortodox hitű lakosok jelentős egyházi és gazdasági központjává fejlődött. A szerbek legnagyobb része 1440-ben települt ide, amikor I. Ulászló magyar királytól kiváltságjogokat is kaptak. Felújítottak a városban egy későgótikus templomot, amit később, 1514-ben, freskókkal is díszítettek. Ezek a falképek, amelyek az újabb, XVIII. századi réteg alatt rejtőznek, valamint néhány fennmaradt istentiszteleti tárgy arra utalnak, hogy Ráckevén és a többi Duna menti településen termékeny ortodox művészeti tevékenység folyt a XV. és a XVI. században.

A törökök betörése Magyarország központi területeire, majd Buda eleste 1541-ben sok helyen a korábbi tevékenység jelentős visszaeséséhez vezetett. Ezt Ráckeve példája is mutatja, ugyanis lakosságának nagy része átköltözött az észak-magyarországi Komárom és Győr városába. Ez a két határmenti település lett a szerbek menedéke a Magyar Királyság megmaradt részén, míg a török uralom alatt álló területek legfontosabb ortodox szellemi központja az 1585-ben alapított grábóci kolostor lett. Grábóc XVII. századi jelentőségéről tanúskodnak a szentendrei Gyűjteményben lévő fennmaradt kincsei is.

A XVII. század végén a keresztény hadak kiszorították a törököket Magyarországról, majd Szerbia nagy részét is felszabadították. 1690-ben azonban a törökök megállították előretörésüket és újra elfoglalták Belgrádot, aminek következményeként a szerbek tömegesen menekültek a Szávától és a Dunától északra eső területekre. Az áttelepülők egy nagyobb csoportja III. Arsenije Čarnojević pátriárka vezetésével 1690-ben eljutott a Buda közelében fekvő Szentendréig is, ahol hamarosan felállították a Budai Egyházmegye új székhelyét és felépítettek hét ortodox templomot. Az áttelepülés utáni években az ikonok, szertartáskönyvek és a liturgikus felszerelési tárgyak terén mutatkozó szükséglet következtében Szentendre jelentős művészeti és irodalmi központtá fejlődött. A račai iskolát követő kéziratos könyveken kívül kiemelkedő volt az ikonfestők tevékenysége is, akik következetesen a leegyszerűsített késő bizánci művészeti megoldásokra támaszkodtak.

A XVIII. század első felében az autodidakta népi ikonfestők, akik többnyire kisebb falusi templomokban dolgoztak, szintén a hagyományos művészeti szemlélethez kötődtek. Azonban festészetükben, szabadabb és találékonyabb hozzáállásuk miatt, felsejlenek a változás első jelei, a korábbi stílusfelfogástól való eltérések. E képzeletgazdagságukkal és dekorativitásukkal kitűnő ikonok mellett a szentendrei Egyházművészeti Gyűjteményben megtalálhatók a képzettebb és tanult festők alkotásai is, akik ugyancsak a posztbizánci formanyelvet követték. Ezek között a magas stílusfokon álló mesterek között kiemelkedik Ostoja Mrkojević, Mitrofan zográf, valamint a bánáti ikonfestők, Nedeljko Popović és Georgije Ranite.

A magyarországi szerb templomokat a XVIII. században gazdagon ellátták nemcsak ikonokkal, hanem különböző istentiszteleti tárgyakkal, liturgikus textíliákkal és egyéb egyházi kellékekkel is. Ezeken a stílusjegyek változása a festészet, a grafika és a képzőművészet egyéb ágazatainak fejlődéséhez kötődött. Mégis, az ikonfestészettől eltérően, ahol a hagyományos késő bizánci megoldások a legtovább maradtak fenn, az iparművészeti tárgyak már meglehetősen korán barokk, majd rokokó stíluselemeket  mutattak. A XVIII. század közepétől a helybeli szerb ötvös és más műhelyek mellett, mind gyakrabban rendelnek istentiszteleti tárgyakat ismert magyar és osztrák mesterektől is, sőt távolabbi európai műhelyekből is érkeznek értékes alkotások. Ezért a szentendrei Egyházművészeti Gyűjteményben található liturgikus felszerelési tárgyak különleges gazdagságot és változatosságot mutatnak, és gyakran előrevetítik az újkori szerb művészet fejlődésének főbb vonulatait is.

A XVIII. század közepén, többek között a Habsburg Birodalom megváltozott viszonyai következtében, IV. Arsenije Jovanović Šakabenta pátriárka messze ható reformokat indított el. Reformjai az egyházi festészetet is érintették, és a már barokk jelleget öltő orosz és ukrán egyházi művészet erőteljes hatása alatt álltak. Az új képzőművészeti irányvonal elfogadásra talált a megerősödő polgárság soraiban is, amit jól példáz a szentendrei Preobraženska-templom 1746-ban festett ikonosztázionja, amely a szerb művészetben az első magas barokk képfal. Elkészülte után a bizánci és a nyugati stíluselemek együttélésén alapuló új festészeti szemléletet Dionosije Novaković budai püspök is támogatta. Az ő közreműködésével a XVIII. század második felében ennek a művészeti irányzatnak a legjobb mesterei festettek ikonosztázionokat az Egyházmegye templomaiban, köztük Jovan Popović, Stefan Tenecki és az újvidéki Vasa Ostojić. Az ukrán barokk művészet hatása megjelent Jovan Četirević Grabovan festészetében is, aki 1776-ban a székesfehérvári szerb templom ikonosztázionját készítette. Azonban az ő festészetében túlsúlyban maradtak az italo-krétai körhöz kötődő posztbizánci stíluselemek, mely irányzatnak a legfőbb művelői a Duna menti térségben is dolgozó görög ikonfestők voltak. A nagyméretű barokk ikonosztázionok készítésének korszakában 1765 körül a dél-balkáni Moschopoliszból Magyarországra érkezett festőműhelyével Teodor Simeonov, aki társaival a hagyományokhoz kötődő posztbizánci szellemben megfestette a ráckevei és a székesfehérvári templomok falképeit. Az Egyházmegye templomai számára igen sok ikont is festettek, felmutatva a konzervatív stiláris megoldások értékeit. Alkotásaik a XVIII. század második felében dolgozó más festők munkái mellett igen jelentősek a szentendrei Gyűjteményben.

A XVIII. század vége és a XIX. század első évtizedei az Egyházmegye számára a fénykor utolsó fontos időszakát jelentették. Pest, Buda és Szentendre ekkor még a szerb kultúra és műveltség jelentős központjai voltak. 1812-ben nyitották meg az első szerb tanárképzőt Szentendrén, és 1826-ban alapították a Szerb Matica irodalmi és tudós társaságot Pesten. Ebben az időben egyes városokban különösen kiemelkedő volt a gazdaságilag megerősödött görög közösségek tevékenysége is. Az Egyházmegyében ekkor a legjelentősebb későbarokk és klasszicista stílust követő, többnyire a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanult szerb festők dolgoztak, akik ikonosztázionokon kívül nagy számban festettek önálló ikonokat és portrékat is. Ezek között a mesterek között különösképpen kiemelkedett a bajai születésű Pavel Đurković, a budai Mihailo Živković, aki a szentendrei Blagoveštenska-templom ikonosztázionját is festette, valamint a nagyhatású újvidéki mester Arsenije Teodorović, a szerb klasszicista festészet legjelentősebb képviselője.

A szentendrei Szerb Egyházművészeti Gyűjtemény az egyházmegye művészeti kincseinek csupán egy részét öleli fel, míg az emlékanyag nagyobb része jelenleg is a mintegy negyven magyarországi szerb templomban található. Ugyanakkor a gyűjtemény teljes áttekintést ad az egyházmegye gazdag művészeti örökségéről és elénk tárja a Duna menti térség ortodox egyházművészetének alapvető fejlődési folyamatait, bemutatva a XVIII. századi szerb kultúra megújhodását és az európai áramlatokba való újbóli bekapcsolódását. Ebben a korszakban a nyugat-európai hatások alatt a szerb művészet elhagyta középkori és késő bizánci jellemvonásait, de megőrizve szellemiségét és művészeti identitását kivételes értékű és kvalitású műalkotásokat hozott létre. Múzeumunk, egy szélesebb időközt felölelve, ezeknek a művészeti értékeknek egy részét tárja elénk.

Nyitva tartás:

Nyitva tartás:
május 1-től szeptember 30-ig, 10-18 óráig,
október 1-től április 30-ig, 10-16 óráig.
szünnap: Hétfő

január 1-től   -  február 28-ig, 10-16 óráig
Szünnap: Hétfő, Kedd, Szerda, Csütörtök

Belépődíj: 1000,- Ft,

A belépőjeggyel a múzeumon kívül  a Belgrád Székesegyház is megtekinthető.

Kedvezmények: diákoknak 50%, nyugdíjasoknak 50%

Csoportos belépő 25 fő felett 800 Ft.

Tárlatvezetés előzetes bejelentkezés alapján: 17.000 Ft