Az 1800-as évek első negyedére tehető a Kubinyi Kúria felépítése. Ezen épület is a klasszicizmus jegyében született, a középrészen található timpanont négy díszítetlen oszlop tartotta. 2003-ban teljes felújítására került sor. A kúria tetőterében kialakított, igényesen berendezett, Tv-vel, hűtőszekrénnyel saját fürdőszobával ellátott szobákkal várják vendégeiket. A földszinten az iskolai étkezde működik.

A tájház egy olyan lakóház, amely döngölt alapra sárfal rakásból, majd gerendákra szarufákra rakott nádtető fedésből áll. Jellegzetes alföldi típusú ház, középen a pitvarral, amelyből két oldalra két helyiség nyílik. A lakóház mellett álló azzal egybeépített kamra alatt egy földbe ásott téglaboltozatú síppal ellátott pince került kialakításra, melynek szerepe a különböző élelmiszerek téli tárolása - krumpli, répa, zöldségfélék, stb.-mellett a bor tárolását is biztosította. A tájházban hagyományőrző foglalkozásokat, disznó vágást, húsvétolást, szüreti bált rendeznek.

Helyi kezdeményezés eredményeként kapott védettséget 2009-ben Tápiószele határában az 1959 óta működő Agrobotanikai Intézet (ma Növényi Diverzitás Központ) területének közel 100 hektáros részlete. Maga a Központ a hazai növényi génmegőrzés bázisintézménye, számos előremutató program koordinátora, résztvevője. Változatos növényzetét fajgazdag gyepek, őshonos fafajokból álló ligetek, illetve egy kisebb tó alkotja. A Központ kiszolgáló épületei között arborétumszerű megjelenésben idős fákat láthatunk.

A Városi Művelődési Központ egy olyan szellemiségű épület, amelynek már jelentős múltja van, hiszen több mint 50 évvel ezelőtt kezdett művelődési, közösségi házként működni. A Városi Könyvtár, a Művelődési Központ és a Tájház 2008 óta egy intézményként, külön helyszínen biztosít teret a kultúraközvetítés számára.

A Vízparti Élet Háza a Tápió-vidék természeti értékeit, a térség jellegzetes élőhelyeit, növény és állatvilágát mutatja be egy nagyszabású kiállítás keretében. Láthatjuk a Tápió jellegzetes halait, valamint a terráriumokban élőben találkozhatunk a térség hüllőivel, kétéltűivel is. A látogatók megismerkedhetnek a tiszta vizet veszélyeztető tényezőkkel, a szennyvízkezelés módszereivel, és a térségben kialakított szennyvízcsatorna-hálózattal is.

A tápiószelei Blaskovich Múzeum az ország egyetlen, a második világháborút berendezésében is sértetlenül átvészelő kúriamúzeuma. A Blaskovich fivérek által 1952-ben alapított múzeum hét szobájában nemzedékeken át gyűjtött, a haladó köznemesség kultúráját és tárgyi emlékeit bemutató enteriőr kiállítás látható. Botanikailag is érdekes park közepén áll az 1906-ban épült klasszicizáló kisnemesi kúria, amely a Blaskovich család gyűjteményének ad otthont.