Turizmus Program
Turizmus Program

TOP Programok

Utcazene Kavalkád

Borbuli Egerben

Mozgás éjszakája

Dés koncert

Strandok éjszakája

Gyógywellness

Szabadulj ki!

Jegyek

Víz, Zene, Virág Fesztivál Tatán
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Dunakanyar szabadidő

A klub 1997. július 17-én nyílt, Mouseoleum nevével pedig azóta is jól menő, nyüzsgő, emléket állít az építkezés során elhunyt egerek emlékének.

A Code27-nél megfelelő technikai háttérrel rendelkezünk, ezáltal lehetőséget tudunk nyújtani a vízisport szerelmeseinek, hogy széles körben megismerhessék és megtanulhassák a jet-ski használatát. Lehetőség van saját jet-ski használatra, illetve általunk biztosított gépek bérlésére is! Szeretettel várjuk mindazokat, akik a vizes és egyben technikai sportok iránt érdeklődnek, próbára tennék saját képességüket, valamint ügyességi, erőnléti és fizikai állapotukat fejlesztenék. A tudás elsajátításával az élményfaktor garantáltan tovább sokszorozható. A vízen való száguldás és eközben a víz közvetlen közelsége mással összehasonlíthatatlan örömet okoz. 200 méteres homokos partunk kitűnő lehetőséget nyújt napozásra, strandolásra. Beach bárunk hideg italokkal zenével vár titeket.

A Csemete Lovaspark elsődleges célja, gyermekek és felnőttek számára biztosítani a természetes meghitt környezetben a ló és a lovaglás örömeit. Korhatár nélkül fogadunk mindenkit, bár érdemi munka általában 4 éves kortól kezdődik. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy ló és lovas is jól érezze magát megteremtve kettőjük között társként a tökéletes összhangot.

Lovardánk Pomáz és Csobánka határában, a Budai -és Pilis- hegység találkozásánál, a dobogókői út bal oldalán található. Minden kedves érdeklődőt nagyon sok szeretettel várunk.

Szinte érintetlen Duna-part, ápolt park, és barlangok várják az idelátogatókat. Vízitúrák állomásaként a révkikötőnél kiköthetünk, majd táborhelyet verhetünk a vadregényes, vízben álló fákkal övezett Duna parton.

A driven jelentése angolul eltökéltet, határozottat, céllal rendelkezőt jelent. Sportolóinkra, klienseinkre és edzőinkre is illik a leírás. Célunk, hogy itt megtaláld amit keresel – fittséget, erőt, esztétikumo és segítő közösséget. Csatlakozz hozzánk, és segítünk a céljaid elérésében! Funkcionális edzés KaaTsu, Kettlebell, és BJJ edzések. Családias környezetben, profi oktatókkal, csoportban vagy személyi edzés keretében, profi körülmények között, Budakalászon a Sportcsarnokban.

A Pilismaróti-öbölben (állóvíz) motorcsónak utáni Vízisí és Wakeboard oktatás. Megtanítjuk vízisíelni, wakeboardozni, vagy ha éppen csak motorcsónakázni van kedve, keressen bennünket. Egész nyáron állunk rendelkezésére.

Kreatív varró-, horgoló és újrahasznosító szakköri foglalkozásokat tartok gyerekeknek és felnőtteknek. Várlak szeretettel online csoportunkba is, ha szeretnél sok videót a birtokodban tudni már a belépés alkalmával, ha túl messze vagy Esztergomhoz, mégis tőlem szeretnél tanulni, Varrj velem otthon, kreatív csomagok több témában. Keress bátran, nálam nincs lehetetlen, legalább is remélem.

A több mint 3000 m2-es területen megvalósult komplexum 18 üzlettel és szolgáltatóval, 53 fedett piactéri asztallal, valamint teljesen új kialakítású kültéri parkolóval várja vendégeit. A vásárközpont minden szempontból könnyen megközelíthető, a bejárat közelében található parkolók pedig biztosítják a kényelmet is a bevásárláshoz. Kerékpárral, vagy gyalogosan érkezve is könnyen elérhető, hiszen a belvárostól csupán 2 percre található az új bevásárlóközpont.

Esztergom felfedezése kezdődjön a Tourinform Esztergomban! A belvárosban a Széchenyi téren, a Várhegyen pedig a Prímás Pince parkolójában várjuk az érdeklődőket többek között ingyenes tájékoztató kiadványokkal, térképekkel, programajánlatokkal és többnyelvű idegenvezetési lehetőséggel. Tervezzük együtt Esztergom felfedezését!

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Színtér Fesztivál Hajdúszoboszló 2026
Balatoni Utcazene Kavalkád Siófokon
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról
Színtér Fesztivál Hajdúszoboszló 2026
Balatoni Utcazene Kavalkád Siófokon
Nyári szabadtéri Színházi fesztiválélmény Veresegyházon 2026-ban
Veresegyházi Medveotthon látogatás: erdei bányavasút, predátor program, ragadozó madár program
Totus Tuus – kiállítás Szent II. János Pál pápa életéről és történelemre gyakorolt hatásáról

Legjobb élmények