
Az otthonunk dísze
A Benkel kandallók ma már az otthonunk díszei és a meleg forrása - főleg a légfűtéses kandallóbetétek az elterjedtek. De nem volt ez mindig így, hiszen hosszú utat tett meg az őskori tűzhely addig, hogy mára egy kifinomult formát kapjon. A kandalló, ami ma már hangulatos lakberendezés elemként és hatékony fűtési megoldásként ismert, a középkorban még egy teljesen más szerepet töltött be. Akkor inkább a mindennapi élet központja volt a családok számára. Megjelenése nemcsak egy technikai újítás volt, sokkal inkább társadalmi jelentőséggel bírt, hiszen végre volt hol összegyűlnie a szülőknek és a gyerekeknek.
Mielőtt azonban megjelentek a kémények, a füstöt a tetőn és a falakon vágott nyílásokon keresztül próbálták meg kiengedni, de nem sok sikerrel. Mire a kémény - mint építészeti elem - ismertté és elterjedtté vált, a hő nagy része távozott a lakótérből. Ezért is volt fontos az újítás, hogy a tűz melege valóban hasznosuljon odabent. A kandalló körül melegedő emberekből ennek köszönhetően egy közösség alakult ki, az együttélés a túlélés és a kényelem zálogává vált.
A hosszú, hideg téli hónapok
Akkortájt a leggazdagabb nemesek udvaraiban voltak csak jelen ezek az építmények. Ott este egybegyűlt a család és a szolgálónép, akik közösen töltötték el az idejüket a lobogó lángok mellett. Ez lett a középkori otthonok egyik legfontosabb eleme, főleg a hideg, téli hónapokban, amikor muszáj volt valahogy felmelegedni.
Hozzá kell tenni, hogy akkoriban nem volt szigetelés, legalábbis jelentősen elmaradt a mostani típusoktól. A falakat általában szalmával tömték be, amivel csak részben tudták csökkenteni a hideg beáramlását a házba. Gyakorinak számított, hogy a padlót is szalmával borították be, ezáltal az otthonok sok esetben inkább hasonlítottak egy istállóra, mint egy otthonra. A kandalló által nyújtott meleg azonban életmentő volt.
A középkori kandallók hatásfoka
Hiába volt relatíve modernebb az építmény, a középkori kandallók közel sem voltak annyira hatékonyak, mint a mai szerkezetek. A kor mércéjével azonban nagyon is komolynak számítottak, hiszen nem volt ennél jobb megoldás. A fűtési mód sokkal megbízhatóbbá vált, kontrolláltabb volt, mint a nyitott tűzhelyeké, ami esetében a füst általában a lakótérben maradt, beterítve az egész szobát.
Amit pedig az anyaghasználatról kell tudni: a kandallók általában kőből és téglából készültek, hiszen ezek bírták a legjobban a hőt, amit hosszú távon meg is tartottak. A gazdagabbak azonban nem elégedtek meg ezzel, így az építményeket sokszor faragott kövekkel, mintákkal, domborművekkel vagy szobrokkal dekorálták ki. Minél szebb volt a kandalló, annál inkább mutatta az emberek számára, hogy itt bizony a tulajdonos nem akárki.
Megosztás