Ecet kisokos - Milyen ecetfajták léteznek?
Az ecet több nemzet konyhájában (többek közt a magyarban is) jelentős szerepet játszik, hiszen használják salátákhoz, savanyúságokhoz, levesekhez, főzelékekhez. De az ecetnek is több fajtája létezik, melyek mindegyikét érdemes kipróbálni, hiszen ízviláguk igen különböző.
Ecet kisokos - Milyen ecetfajták léteznek?
Az ecet több nemzet konyhájában (többek közt a magyarban is) jelentős szerepet játszik, hiszen használják salátákhoz, savanyúságokhoz, levesekhez, főzelékekhez. De az ecetnek is több fajtája létezik, melyek mindegyikét érdemes kipróbálni, hiszen ízviláguk igen különböző.
Ételecet
Ez a legismertebb típus, amit a nagy többség csak simán “ecet” néven emleget. Szinte bármelyik élelmiszerboltban beszerezhető, általában literes kiszerelésben árulják és kapható 10, illetve 20 százalékos töménységben is.
Az előbbi főként ételek ízesítőjeként használatos, az utóbbi pedig remek természetes tisztítószer. Oldja a vízkövet, fertőtlenít, szagtalanít, lágyítja a vizet, így a mosástól kezdve az ablakpucoláson át a felmosásig bármire használható. Olyan filléres takarítószer, ami sokoldalú, ráadásul a környezetet sem szennyezi úgy, mint a vegyi anyagokkal teli tisztítószerek vagy öblítők.
A konyhában viszont ajánlatosabb a gyengébb, 10%-os változatot használni, de még ezt is célszerű felhígítani. Remek alap a salátaöntetekhez, a savanyított zöldségek elengedhetetlen hozzávalója, emellett akadnak olyan jellegzetes fogások (pl. savanyú tojásleves, palócleves, frankfurti leves) melyeknek az íze pár csepp ecettel tud csak igazán kiteljesedni. Az ecetes ételek természetesen az Interfood étlapján is gyakran szerepelnek, ugyanakkor nem kérdés: az ételecetnek bizony minden háztartásban ott a helye!
Borecet
Főként a mediterrán vidékeken használják ezt az ecetfajtát, amit borból állítanak elő, fermentációs technikával. Csak asztali minőségű, tiszta, alacsony cukor- és alkoholtartalmú fehér-, vörös-, vagy rozéborból lehet magas minőségű borecetet előállítani. Ízében és illatában jól kiérezhető a bor, így igazán különlegessé varázsolja az ételeket.
Használható tésztás egytálételekhez, tésztasalátákhoz, babos fogásokhoz, hideg és meleg salátákhoz, páclevekhez, öntetekhez.
Balzsamecet
A legnemesebb ecetfajta. Lényegében a borecet egy továbbgondolt változata, csak meghatározott fajtájú borból készülhet, és arra vonatkozóan is vannak szabályok, hogy milyen hordóban, mennyi ideig kell érlelni. Sötét színű, kissé édeskés ízzel.
A tradicionális borecet eredetvédett, csak az olaszországi Modena környékén készítik, és a legdrágább ecetfajtaként ismeretes: egy 25 éves eredeti modenai balzsamecet 100 milliliterje 20-30 ezer forintba kerül.
Almaecet
A fogyókúrázók és az egészséges életmód követői jól ismerik, hiszen az egyik legegészségesebb az összes ecet közül. Nagyszerű vitamin-és ásványi anyag forrás, de találhatóak benne antioxidánsok, aminosavak és enzimek is.
Erősíti az immunrendszert, baktérium- és vírusölő, fertőtlenítő hatással rendelkezik, csökkenti a koleszterinszintet és jótékonyan hat a vércukorszintre is. Mivel az emésztést is kedvezően befolyásolja, ezért sokan kezdik a napjukat egy pohár almaecetes vízzel.