Turizmus Program
Turizmus Program

Siófoki Nyuladalom

Hévízi tavaszi akció

Városligeti Húsvéti Sokadalom

Kutyás nyaralás a Balatonnál

Étterem Hét

Trabant élménytúra

Állatpark, állatsimogató

Népszerűség

A Szentendrei Kisállatkert egész évben várja az érdeklődőket, kicsiket, nagyokat és csoportokat egyaránt. Láthatunk itt Rovarhotelt, ahol megfigyelhetjük a méhek, darazsak munkálkodását. Az állatsimogatóban szelíd kecskéket simogathatunk, etethetünk. A Teknősoviban megcsodálhatjuk a kisteknősöket. De szerveznek rendhagyó biológiaórát is az érdeklődő óvodás, iskolás csoportoknak, illetve vállalják születésnapok és csapatépítők lebonyolítását. Évente kétszer pedig éjszakai látogatáson is részt vehetünk, ahol az éjszaka aktív állatok ténykedését figyelhetjük meg.

Az őshonos magyar fajták és haszonállatok mellett egzotikus állatok, hüllők és madarak is várják a látogatókat Széppatak pusztán. Láttál már Hawaii ludat? Tudod, hogy mit eszik egy agáma? Tudod, hogyan kell sétáltatni egy rókát? Szerinted mennyi idő alatt eszik meg egy teknős egy tál ételt? Akár ezekre a kérdésekre is, de ennél még többre is választ kaphatsz, ha ellátogatsz hozzánk. A látogatáshoz előzetes bejelentkezés szükséges!

A Szidónia-major egy olyan hely, ahol a vendéglátás, a növények, az állatvilág és a természetközelség játszik központi szerepet, ahol az ember a különféle aktív- és passzív kikapcsolódási formák segítségével képes kiszakadni a mindennapi, nyüzsgő, rutinszerű életből.

A vadasparkban játszóterekkel, kisállat simogatóval, halastóval, pónilovaglási lehetőséggel, állatetetéssel, piknikezési lehetőséggel várják a látogatókat egy kellemes környezetben, mindenki számára megfizethető áron. A családok és csoportok számára remek kikapcsolódási lehetőség.

20 hektárnyi területen terül el a vadaspark. A Miklósvár utca végén, nem messze a termálfürdőtől találjuk a meseszép környezetben fekvő parkerdőt. Egész évben napkeltétől napnyugtáig várja a látogatókat. A vadaspark pihenő részében ismeretterjesztő táblákat helyeztek el, bemutatva ezzel erdeink növény-, és állatvilágát azok számára akik mélyebb ismereteket szeretnének szerezni. A vadasparkban a közel 50 dámszarvas, gímszarvas, muflon és vaddisznó becserkelése és megfigyelésén keresztül szerezhetnek felejthetetlen élményt az idelátogatók családok, fiatalok és idősek egyaránt.

Házias ízekkel, pataji Pacalpörkölttel meghitt családias környezetben várjuk vendégeinket. A tanyasi világhoz kapcsolódóan állatsimogató és játszótér is rendelkezésre áll a gyermekes családok számára. Vállajuk rendezvények, családi összejövetelek, vasárnapi ebédek lebonyolítását állandóan változó heti ajánlatokkal valamint nem zárkózunk el egyedi kérésektől sem, minden hozzánk betérő vendég, találhat kedvérevalót a kínálatunkban.

A Terapata Farm az a hely, ahol mi azért dolgozunk, hogy állatokat menthessünk, de közben ők is megmentenek minket minden egyes nap.

Célunk, hogy kicsik és nagyok egyaránt testközelből is megismerhessék az állatokat és a farmos életet, és kiszakadhassanak egy pillanatra a mai digitális világból, és nem utolsó sorban a térség turisztikai palettájának bővítése. Farmunk egész évben várja az érdeklődőket amely garantáltan emlékezetes élményt nyújt majd minden korosztálynak. Remek szórakozási lehetőségekkel várunk minden kedves idelátogatót. Állatsimogatás, kispályás foci gyerekeknek, trambulin és körhinta is vár mindenkit. Szeretettel fogadjuk óvodás és iskolás csoportok jelentkezését is.

Szerettel várjuk Önöket Vácdukán alakuló vadasparkunkban. Tökéletes hétvégi program lehet családoknak, mely során a friss erdei levegőn séta közben fedezhetik fel az erdei állatok sokszínűségét, betekinthetnek a park gondozásába, az állatok etetésébe, és kis szerencsével akár kézből is etethetik az állatokat. A park még korlátozott nyitvatartással működik, illetve túravazetővel, csoportosan tekinthető meg.

Egész éven át, időjárástól függetlenül megközelíthető és térítésmentesen látogatható vadaspark a Koloska-völgyben. A park természetes környezetében, megfelelő méretű életteret biztosítva mutatja be Magyarország vadfajainak egy részét, azok megfigyelését testközelből teszi lehetővé. A Vadaspark térítésmentesen látogatható naponta 8.00 és 18.00 óra között.

érdekelnek a hirdetési lehetőségeink?

Kérlek, küldj e-mailt az info@programturizmus.hu címre!

Akciós tavaszi wellness -15% Hévíz
Tarzan Park - Szabadtéri feljesztő játszópark Budapesten
Aktív wellness pihenés Tisza-tónál: gazdag programkínálat

Legjobb élmények