Augusztus 20. Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fővédőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. A hagyományoknak megfelelően, az ünnep elmaradhatatlan része Magyarország lobogójának felvonása, a honvédtisztek avatása a Kossuth téren, az esti tűzijáték a Duna-parton, valamint az új kenyér és az ország tortájának megkóstolása.

2026. augusztus 20-án számos ünnepi program várja az érdeklődőket Hortobágyon. A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően kerül megrendezésre az országos hírű kirakodó és népművészeti vásár. Állandóságát ma is nagyhírű sokadalma adja, kígyózó kocsisorok hozzák a vásárba vágyó látogatókat. A Kilenclyukú Híd nemcsak névadója a vásárnak, hanem közismert szimbóluma e sajátosan magyar tájnak, a hortobágyi pusztának. A vásárban megtalálhatók a népi-, kézműves- és bio termékek mellett a régiségek és modern kori vívmányok is. Az ide látogatók megismerkedhetnek a Hortobágyra jellemző hagyományos, tájjellegű ételekkel is.

Madzagfalvi Napok 2026. augusztus 20-22. között Békésen. A város értékeit bemutató közösségi fesztivál idén 28. alkalommal kerül megrendezésre. Koncertek, zene, kiállítások, előadások, felnőtt- és gyermekprogramok, hagyományőrzés Békés városában. A népszerű kulturális rendezvény egyre több látogatót vonz, a vásárok, a városnéző programok számos látnivalóval, érdekes és értékes programmal várják az érdeklődőket.

Szent István Napok Nyári Fesztivál Mosonmagyaróváron 2026. augusztus 20-22. között. A Szigetköz legnagyobb összművészeti fesztiválján minden augusztusban a kultúráé és a szórakozásé a főszerep: szabadtéri felnőtt és gyermek programok, nagy koncertek az ország legismertebb előadóival, melynek a Mosoni városrész ad otthont.